Csóközön!
Megérkeztem a legújabb fejezettel. És ezzel már vége is a bevető részeknek. Előbb be akartam már indítani a sztorit, de igazából... nem szerettem volna elkapkodni a dolgokat. Ehelyett inkább elnyújtottad, gratulálok, Raina.
Na, igen, szóval innentől már tényleg beindulnak a dolgok (és ez egészen biztos, ugyanis sikerült előre írnom részeket).
Szeretnélek titeket megkérni, hogy ha tetszik a sztori/a fejezet, írjatok kommentet. Tudom, hogy sokan nyomtok rá a Tetszik gombocskára (amit tényleg nagyon köszönök), de érdekel, mit gondoltok úgy egészében a történetről, vagy egy-egy fejezetben történtekről.
Na, szóval, köszönöm a kommenteket, a visszajelzéseket, a pipákat és az 5500+ oldalmegjelenítést. Nekem ez nagyon sokat jelent!:)
Jó olvasást kívánok mindenkinek! És ne feledjétek: számít a véleményetek (mindenkié!)!:)
Puszi,
Raina
U.i.: Kérlek, ha van időtök, nézzetek be egy nagyon jó barátnőmhöz. Most kezdte el a blogját (nem fanfiction), eddig 3 bejegyzést publikát, de sajnos nem érkeznek neki visszajelzések, amit nem értek, mert nagyon tehetséges. Szóval sokat jelentene, ha írnátok neki pár sort, és ha elnyeri a tetszéseteket a sztori, akkor rendszeresen visszajárnátok hozzá. :) Előre is köszönöm, ha megteszitek. IDE kattintva elérhetitek a blogot (új lapon nyílik).
U.i.: Kérlek, ha van időtök, nézzetek be egy nagyon jó barátnőmhöz. Most kezdte el a blogját (nem fanfiction), eddig 3 bejegyzést publikát, de sajnos nem érkeznek neki visszajelzések, amit nem értek, mert nagyon tehetséges. Szóval sokat jelentene, ha írnátok neki pár sort, és ha elnyeri a tetszéseteket a sztori, akkor rendszeresen visszajárnátok hozzá. :) Előre is köszönöm, ha megteszitek. IDE kattintva elérhetitek a blogot (új lapon nyílik).
13.
Szeretném, ha eljönnél
Végül én szakítottam meg a csókot, s
ijedten léptem hátrébb, lefejtve magamról Castiel kezeit. Még mindig forrónak
éreztem a bőröm ott, ahol hozzám ért, s minden egyes porcikám a folytatásért,
vagy egy újabb csókért sóvárgott, amit egyértelműen nem engedhettem meg
magamnak. Megijesztett a gondolat, hogy valamit talán érzek Castiel iránt, a
bensőmben tomboló érzések rémisztőek voltak, s erősek. A mellkasomra szorítottam
a kezem; rettenetesen sajgott a szívem, amiért megtagadtam magamtól azt, ami
hosszú idő után tett igazán boldoggá. Az imént olyan dolgot tettem, amit soha,
de soha nem szabadott volna, és nagyon jól tudtam, hogy napokig, talán hetekig,
rosszabb esetben hónapokig fogok szenvedni miatta.
Szaggatottan szívtam be a levegőt, s
figyeltem, ahogy Castiel szája – az a száj, ami alig fél perce még az enyémet
ízlelte – mosolyra húzódik, szürke szemeit pedig lassan nyitotta ki.
Összeszorult a torkom, ahogy őt néztem, s tudtam, hogy ő is ugyanazt érezte,
mint én. Csak velem ellentétben ő egy cseppet sem bánta meg.
– Avery – suttogta, s a kezei újra felém
indultak.
Automatikusan hátrébb léptem.
– Ne – mondtam halkan. – Castiel, mi…
Ami az előbb történt… – Nem tudtam, hogy foglaljam szavakba a még számomra is
zavaros érzéseket. Az egyik felem legszívesebben a fiú nyakába ugrott volna, és
lázadva a rendszer ellen, a szertárba rángatta volna Castielt, a másik pedig
hangosan tiltakozott és szitkozódott, amiért hagytam, hogy ez megtörténjen.
Hova tűnt a józan eszem?
Komolyan néztem Castiel szemeibe.
– Castiel, ennek nem szabadott volna
megtörténnie.
Castiel alaposan végigmért, a kezei
ökölbe szorultak. Aztán frusztráltan felsóhajtott, ellépett tőlem, s
megragadott egy kosárlabdát, amit dühösen csapott a bordásfalhoz. Próbáltam
közömbös arcot vágni, de a szemem alatt megrándult egy izom, amikor a labda
teljes erőből nekicsapódott a falnak.
– Takarodj a szemem elől! – mordult rám.
Mikor nem mozdultam, megragadta a karom és taszított rajtam egyet. Alig tudtam
megtartani magam, majdnem elvágódtam. – Nem hallod? – üvöltött rám. – Húzz el innen, ribanc, és keress más
barmot, akivel szórakozhatsz! Ha szépen mosolyogsz rá, talán még meg is ba…
Elharapta a mondat végét, de már késő
volt; pontosan tudtam, mit szeretett volna mondani, és ez iszonyatosan
feldühített. Rengeteg önuralommal rendelkeztem, s sosem hagytam, hogy egy srác
felhúzzon. Viszont abban a percben olyan labilis voltam, hogy nem bírtam magam
fékezni. Valami robbant bennem, és gondolkodás nélkül pofoztam meg Castielt. A
fiú automatikusan az arcához kapott, de még így is láttam az egyre pirosabb
foltot. Egy pillanatig bűntudatot éreztem, amit el is hessegettem.
Megérdemelte, amit kapott.
– Seggfej – sziszegtem, majd fogtam
magam és kirohantam a tornateremből.
Odakint még mindig zuhogott, de abban a
pillanatban ez egyáltalán nem számított. Gyors léptekkel sétáltam vissza az
iskolába, s Dawn keresésére indultam. Hamar meg is találtam; az aulában
üldögélt Alexyvel és Kentinnel (aki néhány hónap alatt hatalmas változáson ment
keresztül, a kis pápaszemes srácból egy igazi isten vált, bár még mindig
ugyanolyan félénk volt, mint a katonai suli előtt). Leültem Dawn mellé, mire
Alexy elhallgatott és többször is végignézett rajtam.
– Mi történt? – Általában jól el tudtam
rejteni az érzéseimet, de voltak alkalmak, amikor ez nem sikerült.
Felsóhajtottam.
– Semmi.
– Még én is tudom, hogy hazudsz –
szólalt meg váratlanul Kentin. – Pedig még csak barátok sem vagyunk.
Három kérdő szempár meredt rám, én pedig
hezitáltam. Nem voltam biztos abban, hogy el kéne mondanom nekik, mi történt.
Egy sóhaj kíséretében végül mégis csak kitálaltam.
– Az előbb smároltam Castiellel. – Dawn
örömében felvisított, mire lepisszegtem. – Aztán közöltem vele, hogy ami
történt, az hiba volt, erre teljesen kikelt magából, és elég világosan a
tudtomra adta, hogy szerinte mekkora egy ribanc vagyok. Ja, és a szemét még meg
is lökött!
Alexy a homlokát ráncolta, pápaszem
pedig ökölbe szorította a kezét. Dawn csak felszisszent, s átkarolta a vállam.
– Castiel egy állat, nem normális! Nem
gondolod, hogy ezt el kellene mondani az igazgatónőnek? Először Nathaniel orrát
veri be, aztán meg kezet emel rád. Ki kellene csapni ezt a barmot.
A fiúk bólogatva néztek rám.
– Azért engem sem kell ám félteni. –
Büszkén kihúztam magam. – Megpofoztam.
Dawn szeme felcsillant.
– Igazi badass vagy, drágám!
Becsöngettek, így nagy nehezen, de
felkapartuk magunkat a padról, s hatalmas zajongások közepette indultunk a
termünk felé. Művészettörténelemmel folytattuk, ami senkit sem tudott ébren
tartani. A fél osztály aludt, de a tanárt ez egyáltalán nem zavarta. Egyszer
észrevette, hogy az ujjaim lelkesen szántják végig a telefonom képernyőjét, de
úgy tett, mintha nem látná, és mivel én tudom, hogy ő nem látta, amit látott,
folytattam csevegést a barátaimmal.
Castiel a nap folyamán kétségbeesetten
próbálta felhívni magára a figyelmem; papírgalacsinokat dobált elém,
pisszegett, a székemet rugdosta, de semmire sem reagáltam. Az angoltanárnál
előbb telt be a pohár, mint nálam, és kiküldte óráról a fiút, akit aznap már
nem is láttam, és ennek rettenetesen örültem.
Időközben a nap is kisütött, és bár
annyira meleg nem volt, Alexyvel elindultunk fagyizni. Dawn durcizott egy
kicsit, amiért őt kihagyjuk a mókából, de tekintve a két hetes szobafogságát, ő
nem jöhetett velünk. A fiúval a város felé vettük az irányt, néhány kirakat
előtt megálltunk, s sóhajtozva néztük a ruhákat. Egyikünknél sem volt elég pénz
egy kiadós vásárlásra, de aznap tökéletesen megfelelt nekünk egy kis fagylalt
is. Epreset és málnásat kértem, részben azért, mert élek-halok ezekért a
gyümölcsökért, másrészt pedig azért, mert tetszett a színük. Alexy hosszas
hezitálás után úgy döntött, ő bizony bevállalós lesz, és a whiskys és a Red bullos
fagyi mellett döntött. Amint távolabb értünk, és megízlelhette a hideg
gombócokat, elfintorodott. Hangosan nevettem rajta, de miután a fagylaltját a
legközelebbi kukába dobta, az enyémen osztoztunk.
Az egyik körforgalomnál búcsúztunk el
egymástól, ő egy régi osztálytársával találkozott, én pedig… nos, én kamuztam
neki, így azzal az ürüggyel, hogy találkám van egy Adonisszal, jobbra
fordultam, és a kórház felé siettem. A recepciónál ezúttal nem Maria ült, hanem
egy fiatalabb, fekete hajú nő, akit Leilának hívtak, s sosem szerettem. Bunkó
volt és lekezelő, ráadásul a legelső találkozásunkkor be sem akart engedni a
bátyámhoz, mivel még nem töltöttem be a tizenhatot sem (tudom, hogy bájos pofim
van, meg minden, de komolyan, nem nézzek ki fiatalabbnak a koromnál). Végül a
főnővér igazolt, hogy rendszeres látogató vagyok, és így bemehettem Elliothoz.
Leila most is barátságtalanul méregetett, de egy cseppet sem foglalkoztam vele.
Másfél órát töltöttem Elliotnál, annyi
mesélni valóm volt neki; beszéltem neki a buliról, anya új hapsijáról, aki nem
is annyira új, Castielről… Szívesen fogadtam volna a tanácsát, de sajnos ő nem
tudott velem kommunikálni. Mielőtt hazamentem volna, felolvastam neki pár
cikket egy sportújságból, abból, amelyet rendszeresen megvett. Múlt pénteken
szereztem be, és alig vártam, hogy végre behozhassam hozzá. Amikor a nagyi
megérkezett (ő legalább meglátogatta Elliotot, nem úgy, mint anyám),
hazaindultam, hogy összeszedjem a könyveimet, elugrottam Dawnhoz. Én komolyan
gondoltam, hogy tanulni jövök át, de úgy tűnt, mintha Dawn nem lenne képes
befogni a száját, és elképesztően lassan haladtunk az írásbelivel, amikor pedig
arra került a sor, hogy megtanuljuk az anyagot, nos… az szinte már
elviselhetetlen volt. Éreztem, hogy történelemből felelni fogok, és Dawn csak
nyafogott, és beszélt és hisztizett, majd ugyanez elölről. Fél hétkor már a
hajamat téptem, és úgy döntöttem, ideje lelépni. De azért még otthon leültem
tanulni, és bíztam abban, hogy valamit azért sikerült a fejembe vernem.
Másnap egy nagy adag kávéval a kezemben
érkeztem meg a suliba, kicsit késve, és alig öt percem volt, hogy az osztályba
érjek. Nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel, és rengeteg időm elment a
keresgéléssel. A tipikus, tele van a
szekrényem, de nincs mit felvennem problémával találtam szemben magam, s
túl későn találtam rá megoldást.
Az osztályban a padomra telepedtem fel,
és ott szürcsöltem el a kihűlt kávét, miközben Dawnt hallgattam. A szülei úgy
döntöttek, enyhítenek a büntetésén, és boldogan újságolta, hogy a mai nappal
véget is ér a szobafogsága. Vele együtt örültem, de amikor Castiel elment
mellettünk, mindkettőnk arcáról lehervadt a mosoly. Dawn lenéző pillantást
vetett a vörösre, majd a helyére sietett, és én is helyet foglaltam a székemen.
Történelemmel kezdtünk, és mint azt sejtettem, Mr. Faraize engem és Castielt
hívott ki felelni. Én kezdtem, magabiztosan álltam a tábla előtt, és a tegnap
este megtanult anyagot mondtam el, szinte hibátlanul, szépen megfogalmazva,
ügyelve arra, hogy ne a tankönyvi szöveget mondjam. A feleletem során kitértem
a francia forradalom alatt uralkodó királyokra, az egyikükről részletesebben
beszéltem, mint a másik kettőről, majd folytattam a felvilágosodással (amiből
már tavaly is ötöst írtam) és Bastille bevételével. A közepénél tartottam a
megtanult anyagnak, mikor Mr. Faraize leállított, és szólt Castielnek, hogy
folytassa. Meglepő módon a srác semmit sem tudott, vagy ha valami mégis csak
eszébe jutott, azt elhülyéskedte. A feleletem végén még el kellett mondanom a
forradalom jelszavát, majd megkaptam a jól megérdemelt ötöst. Mosolyogva ültem
vissza a helyemre, s megnyugodtam, hogy ebből a tantárgyból is van már egy
jegyem, szóval egy ideig biztosan nem felelek.
Óra után Dawnnal és Rosával sétáltunk
fel a természettudományos terembe, útközben pedig megértem köszönetet mondani
Rosának, amiért ilyen hamar megvarrta a tegnap előtt elszakadt ruhámat.
Nevetgélve értünk be a lépcsőházba, de
mielőtt felléptem volna az első lépcsőfokra, valaki megragadta a karom, s
elhúzott a lányoktól, egyenesen a pince bejáratáig. Sikítani akartam, de egy
kéz fogta be a számat, így csak kapálóztam.
– Nyugodj már meg, az Isten szerelmére!
– Lefagytam, mikor felismertem, hogy az „elrablóm” nem más, mint Castiel. – Nem
akarlak bántani.
– Ó, tényleg? Tudod, nem hiszek neked.
Engedj el!
Megpróbáltam kirántani a karom a
kezéből, de szorosan tartott. Komolyan és dühösen nézett rám.
– Ígérd meg, hogy nem futsz el! – Nemet
akartam mondani, de mielőtt megszólaltam volna, folytatta: – Ha megígéred, hogy
itt maradsz, egy helyben, és végighallgatsz, akkor elengedlek.
A fogaimat csikorgattam.
– Nem hallgatlak végig, Castiel! És
tudod miért? – összeszűkült a szeme. – Mert egy egoista seggfej vagy, és nem
bírod elviselni, ha nem kellesz valakinek. Szóval leszel szíves elengedni, és
megtartani az ötméteres távolságot. Kösz.
Megpróbáltam ellökni magamtól, de
szorítása csak erősebb lett, s nekinyomott a falnak. A testünk teljesen összeért,
egy milliméternyi távolság sem volt közöttünk.
– Mondd el… – ingerülten mordult fel. –
Mondd el, miért szórakozol velem!
– Emlékeztetnélek, hogy te csókoltál meg
engem…
–
És te visszacsókoltál.
– És, mint már mondtam, hiba volt. –
Egyenesen szürke szemeibe néztem. – Nem érdekelsz, Castiel. Nem akarok tőled semmit.
Pár másodpercig néztünk farkasszemet,
aztán lépteket hallottunk, az illető egyenesen felénk tartott. Megfordult a
fejemben, hogy sikítok, és ha szerencsém van, pont egy tanár döntött úgy, hogy
körülnéz erre, de amikor megállt mellettünk, Lysandert pillantottam meg.
Kíváncsian nézett hol rám, hol pedig Castielre.
– Ti meg mit csináltok?
– Beszélgetünk – felelte Castiel egy
pillanatra se véve le rólam a szemét.
Felnevettem.
– Te ezt beszélgetésnek nevezed? –
Lysanderre néztem. – Megtennéd, hogy lekaparod rólam az idióta haverod? Bűzlik
a cigitől.
Castiel keze olyan szorosan fonódott a
csuklómra, hogy felszisszentem a fájdalomtól. Még mielőtt Lysander a vörös
mellé léphetett volna, beletérdeltem Castiel férfiasságába. A fiú hangosan
felnyögött és elengedte a karom. Szánalmasan festett, ahogy ott állt, kétrét
görnyedve, s egy lenéző pillantás után átdobtam szőke hajam a vállam felett, s
csatlakoztam Dawnhoz a természettudományos teremben. Ledobtam magam mellé,
miközben a csuklómat nézegettem, s sóhajtva vettem észre, hogy Castiel ujjai
bizony nyomot hagytak rajtam. Bababőröm volt, és minden meglátszódott rajta;
egyszer nekimentem a kilincsnek, épp, hogy csak megéreztem, ennek ellenére
néhány pillanat alatt belilult, és egy hét múlva tűnt csak el a folt a
karomról.
Dawn ijedten nézte a csuklóm.
– Ez ugye nem Castiel volt?
Csak a fejemet ráztam és előpakoltam a
cuccaimat. Kémia óra következett.
Órák után egyedül várakoztam egy üres
terem előtt, ahol elvileg a színjátszószakkört tartják majd. Az iskola már
majdnem kiürült, néhány végzős lézengett csak a folyosókon, akik mind
megbámultak, s lesajnáló pillantásokkal illettek. Valaki – Isten tudja csak,
hogyan – tudomást szerzett a kis vitáról, ami köztem és Castiel között zajlott
le, és iskolai pletyka lett belőle, két óra múlva már mindenki rólunk beszélt,
próbálták kitalálni, mi történhetett. Pár diák megkeresett a szünetben, hogy
megkérdezzék, valóban igazak-e a pletykák, de elég volt csak egy pillantást
vetniük a csuklómra, és rájöttek, hogy a helyzet komolyabb, mint azt bárki
sejtette. Utolsó óra előtt már az egész iskola arról beszélt, hogy Castiel megvert.
Különösebben nem foglalkoztatott a
dolog, csak sajnáltam az embereket az unalmas életük miatt; mert túl sok
izgalom nem lehetett bennük, ha már az én magánéletemmel foglalkoztak.
A sok lekezelő pillantás viszont eléggé
zavart, ezért újra kinyitottam a szám, és mindenkit elküldtem a francba.
Leültem a földre, s úgy vártam tovább,
végig a fényes padlózatot bámulva. A többi színjátszós lassan érkezett meg, először
egy Marion nevű lány csatlakozott hozzám, egészen addig, amíg meg nem érkezett
a barátnője. Utána mindketten bementek a terembe, én pedig ismét magamra
maradtam. A nyugalmam addig tartott, amíg látóteremben fel nem tűnt egy fekete,
viseltes bakancs. Sóhajtva néztem fel.
– Bele se kezdj! – figyelmeztettem
Castielt. – Nem akarok veled beszélni.
De ő azért leült mellém, mire
felmordultam.
– Én viszont szeretnék bocsánatot kérni.
– Ugyan, kérlek – horkantottam.
– Nem, komolyan. Egy seggfej voltam.
Megfogtam a táskám és feltápászkodtam a
földről.
– Örülök, hogy erre rájöttél. Ha most
megbocsátasz…
Fél lábbal már a teremben voltam, mikor
Castiel utánam szólt.
– Várj!
Fáradtan fordultam vissza.
– Mit akarsz?
Castiel beletúrt a hajába.
– Két óra múlva találkozom Lysanderrel
és a banda többi tagjával. Próbálunk, vannak új dalok, meg minden.
Vártam, hogy folytassa, de nem tette.
– És nekem ehhez mégis mi közöm?
Az ajkába harapott.
– Szeretném, ha eljönnél. Gondolkoztam,
és rájöttem, hogy milyen szemét voltam, és szeretném valahogy jóvátenni. És
arra gondoltam, hogy esetleg ott lehetnél a próbán, beszélgethetnénk. Mint
régen.
Meglepett, amit mondott, nem is kicsit.
Egy pillanatra azt a Castielt láttam, akit jól ismertem; akivel nagyon jó
barátok voltunk. Amikor még Debbie is a bandában volt, rengeteget jártunk
össze, és remekül szórakoztunk, az akkori dobosukat pedig egyenesen imádtam.
Amikor Debbie kilépett, mindenki más is le lett cserélve. Én segítettem
Castielnek dobost és gitárost keresni, ezzel elvonva a figyelmét a szakításról,
ami rettenetesen megviselte. A kapcsolatunk akkoriban romlott meg, Castiel lázadóbb
lett, mint valaha, szinte rá sem ismertem. Ez a meghívás nosztalgikus érzéseket
keltett bennem, és nem akartam nemet mondani, pedig azt kellett volna.
– Még mindig abban a raktárhelyiségben
próbáltok a város szélén? – mosolyogtam rá, mire az ő szája is felfelé görbült.
Bólintott. – Szuper. Akkor… később találkozunk!
Wow...nem tudom eldönteni, hogy szeressem, vagy megvessem Castielt... egyenlőre pártatlan maradok... azt hiszem...
VálaszTörlésNagyon jó rész volt, és fantasztikusan fogalmazol
lehet, hogy fárasztó, hogy lassacskán minden egyes részhez írok, de inkább kimondom a véleményem...
Ezzel én is ugyanígy vagyok. Egy kis részem imádja a vöröst, a másik pedig legszívesebben elküldené őt a... na, igen, pont oda!:D
TörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett!^^
Egyáltalán nem fárasztó, sőt! Nagyon örülök, hogy mindig leírod a véleményed!:)
Egyszerűen imádom <3! Folytasd. Elég fura hogy Castiel bocsánatot kèrt önszántábol de ezért is olyan jó.
VálaszTörlésHétfőn jön a következő rész!:)
TörlésA későbbi fejezetekből lassan ki fog derülni, miért volt hajlandó Castiel bocsánatot kérni. ;)
Iszonyat jó a blogod!!Imádom Imádom Imádom!!!!:)Nagyon jó vagy!!Kevés olyan blogot lehet találni mint a tied.Hát én már az első bejegyzésed után el voltam ájulva.Nagyon jól írsz.Alig várom a folytatást!!!!:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik!^^
TörlésPletyka, pletyka, pletyka... tiszta Gossip Girl :D Bolhából elefántot. Nagyon kíváncsi leszek, mi fog ebből kisülni. Részemről, ha valami történet már, az esetek 99%-ban nem maradunk barátok. Vagy több lesz vagy kevesebb.
VálaszTörlésxoxo,
T
Imádom azt a sorozatot.:D Az esetek nagy részében tényleg így van. Vagy összejönnek, vagy majdnem, hogy teljesen megszűnik a kapcsolat.
Törlés