2014. július 21., hétfő

09. Mr. Ismeretlen

Csóközön!♥

Meg is hoztam a következő részt, amelybe valahogy most sem sikerült pont azt beleírnom, amit szerettem volna. 
Sőt, egészen mostanáig eszembe sem jutott semmi olyan, ami ebben a fejezetben történik, írás közben találtam ki. Csakhogy tovább bonyolítsam a Delacroix család életét.Hahaha

Köszönöm szépen a pipákat és a 3100+ oldalmegtekintést. Visszajelzések most nem igazán jöttek, de azért örülök, hogy továbbra is olvastok, hisz a látogatottság még mindig eszméletlen magas (amiért nagyon hálás vagyok!)

Nem is húznám az időt, jó olvasást kívánok mindenkinek!:)

Puszi,
Raina


9. Mr. Ismeretlen
Másnap délután egykor keltem, s mint az várható volt, a fejem iszonyatosan sajgott, köszönhetően a bulin elfogyasztott italoknak.
Miután Castiel majdnem megcsókolt, kisétáltam a konyhából, mert tartottam attól, hogy ha tovább maradok vele, olyat teszek, ami miatt napokig furdalna a lelkiismeret. Más szórakozást kerestem magamnak, egy ismeretlen srác kezéből kikaptam a sörösüveget, és körülbelül három perc alatt fogyasztottam el a tartalmát, s miután eleget lestem a vidám embereket, úgy döntöttem, felhagyok a duzzogással. Mert azt tettem; álltam a fal mellett és vedeltem. Végül, fogalmam sincs, hogyan, de Matt egyik haverja ölében kötöttem ki. Josh (legalábbis azt hiszem, így hívják) éppen pókerezett néhány sráccal, látszólag nagyon élvezte, de miután megjelentem, a teljesítménye alábbhagyott, és elég hamar elfogyott az összes zsetonja. Na, nem mintha bánta volna, szerintem sokkal többet nyert a vereséggel – engem (a nyertes jutalma egyébként ingyen pia lett volna, ami már csak azért is röhejes volt, mert semmiért nem kellett egy fillért sem fizetni, minden ingyen volt).
A pia továbbra is fogyott, én egyre részegebb lettem, és hagytam, hogy Josh azt tegye velem, amit csak akar. Piszkosul élveztem a helyzetet, a húszéves srác eszméletlenül csókolt, és egy cseppet sem bántam, hogy letapizott – főleg azért, mert arra a pár percre sikerült teljesen megfeledkeznem arról a majdnem csókról Castiellel. Az éjszakám pedig még izgalmasabb lehetett volna, s teljesen be voltam zsongva, mikor Josh az emeletre vezetett, azonban Nathaniel – ki más? – megjelent, hogy megmentsen, és elzavarta Josht. Dühöngeni kezdtem, s üvöltöztem Nathaniellel, egészen addig, amíg Matt félre nem húzott, és megkért, hogy ne rendezzek balhét.
Azt hiszem, ezután valamikor hazajöhettem, mert semmi másra nem emlékeztem. Legalábbis, remélem, hogy így történt.
Nagyokat pislogtam, s megpróbálkoztam a felüléssel. A szoba párszor megfordult körülöttem, de örültem, hogy fejfájásnál többről nem volt szó, így bár lassú mozdulatokkal, de nyugodtan húztam le magamról a takarót, és gépiesen keltem ki az ágyból. Meglepődtem, mikor az éjszakára használt rongyos, combközépig érő szürke felsőt láttam meg magamon és nem azokat a ruhákat, amelyekben végigtomboltam az éjszakát. Megdörzsöltem a szemem, majd nagyokat ásítva, kissé szédülve lesétáltam a konyhába, kétségbeesetten markolva a lépcső mellett húzódó korlátot, nehogy elessek.
Anyát is ott találtam, és döbbenetes módon, éppen főzött, és hú, azta, mennyei illata volt! Pedig anyám tényleg nem tud főzni.
– Jó reggelt – köszönt vidáman.
Többször is végig kellett mérnem, mielőtt felfogtam volna, mit is látok. Dús szőke haját egy csattal fogta össze, egy elegáns ceruza szoknyát viselt, fehér inggel, a kedvenc magas sarkújával, sőt, még a rózsaszín, Kiss the cook feliratú kötényemet is felvette. Arcát finom smink borította, és mintha parfümöt is éreztem volna. Te jó ég, mennyit aludtam?
– ’Reggelt! – A szekrényhez léptem, hogy levegyek egy poharat, amit teletöltöttem vízzel. – Miről maradtam le? – kérdeztem, miközben a fájdalomcsillapítóért nyúltam.
Anya egy pillanatra abbahagyta a leves keverését és felém kapta a fejét. Letelepedtem az aprócska asztalhoz, megfogtam egy almát, és hintázni kezdtem.
– Nem értem, miről beszélsz.
Felsóhajtottam.
– Javíts ki, ha tévednék, de nem ilyen szerelésben szokás főzni. És meglepő, hogy éppen ebédet készítesz. Biztosan van valami, amiről nem tudok.
Beleharaptam az almába.
– Ha felöltöztél, beszélünk.
Kis híján félrenyeltem a számban lévő falatot, és rögtön abbahagytam a hintázást is.
– Mióta zavar téged, hogy pizsamában ülök asztalhoz?
– Egy vékony, alig takaró rongyot én nem neveznék pizsamának, Avery.
Döbbenten pislogtam rá. Ez annyira nem ő volt, teljesen idegen számomra a viselkedése. Anya sosem szokott főzni, mindig valamilyen készételt vett, amit csak be kellett dobni a sütőbe – nálunk ez a vasárnapi ebéd, a hét többi napján pedig vagy étteremben eszünk vagy rendelünk valami kaját. Az, hogy most mégiscsak szán egy kis időt az étel elkészítésére, hatalmas és meglepően furcsa dolognak számított, s biztos voltam benne, hogy történt valami, amit nekem elfelejtett megemlíteni.
Az pedig, hogy felküld átöltözni, csak még jobban megzavart. Sosem szólt, ha egy szál pólóban és bugyiban ülök asztalhoz, sőt, gyakran tette ezt ő is a melegebb napokon. De azért felálltam, mert nem akartam veszekedni vele, s felfutottam a szobámba, hogy magamhoz vegyek néhány otthoni viselésre szánt régi ruhát, és megindultam a fürdő felé.
A tükörbe nézve kis híján sokkot kaptam, a tegnapi buli bizony otthagyta a nyomát a bőrömön. Kissé sápadt voltam, és a szemfestékem is szépen elkenődött, ugyanis annyira fáradt voltam, mikor az éjszaka közepén hazaestem, hogy nem volt kedvem lemosni a sminkem. Most viszont volt rá időm, egy gyors fogmosás után benedvesítettem az arcom, így az alapozó nagyját sikerült lemosnom. A tükör mögötti kis polcról levettem a sminklemosót, amiből keveset nyomtam egy vattára, majd elkezdtem lemosni a fekete szemfesték nagyját, de néhány fekete folt nem akart lejönni. Kócos hajamat gyorsan kifésültem, majd egy hajgumival összekötöttem. Magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy fehér spagetti pántos felsőt, s lekocogtam a lépcsőn.
A konyhából kuncogás és halk, meghitt beszélgetés szűrődött ki, ami miatt megtorpantam, s a fal mellől hallgatóztam. Anyáé mellett egy férfi mély hangját is hallani véltem, amit nem értettem. Tudtommal apa óta nincs senkije.
Nesztelenül léptem be a konyhába, ahol rögtön a földbe gyökerezett a lábam, s csak tátott szájjal bámultam őket. Egy körülbelül negyvenéves, rövid, fekete hajú férfi ölelgette anyámat, s éppen a fülébe súgott valamit, ami anyát idétlen nevetésre kényszerítette. Megrázkódtam a látványtól. Félre ne értsétek, nem vagyok én a szerelem ellen, de hát, na, azért mégiscsak anyámról volt szó, és tudjátok, nem szívesen gondolok bele abba, hogy ő miket csinál a hálószobában ezzel a fickóval.
Megköszörültem a torkom, mire a számomra nagyon is furcsa párocska rögtön szétreppent, sőt, anya még el is pirult, amikor rádöbbent, hogy rajta kaptam őket.
Barátságtalanul méregettem a férfit, aki a korához képest egész jól nézett ki, de egyáltalán nem illett anyához.
– Szia – köszönt mosolyogva. – Sokat hallottam már rólad, Avery, örülök, hogy végre megismerhetlek! – felém nyújtotta a kezét. – Gerard vagyok.
Egy ideig csak összeszűkült szemmel néztem rá, majd a szemem sarkából anyára pillantottam. Az arca még mindig olyan vörös volt, mint a paradicsom, s zavartan harapdálta a száját, a tekintetem pedig végig kerülte. Összefontan magam előtt a karjaimat, így megúsztam a kézfogást Mr. Ismeretlennel.
– Vicces, hogy maga hallott rólam, mert őszintén, én semmit sem tudtam önről. – Még én is kihallottam a hangomból csöpögő rosszindulatot, de egy cseppet sem szégyelltem magam.
Kikerültem a döbbenten álló fickót és nekidőltem a pultnak. Anya mérgesen meredt rám, engem azonban nem érdekelt egyikük sem. Reméltem, hogy anya felfogja, mennyire dühös vagyok rá, amiért egy ilyen dolgot titkolt előlem.
– Örülnék, ha normálisan viselkednél! – mordult rám halkan, mikor mellém lépett. – Gerard rendes ember, és már alig várta, hogy találkozzatok.
Megrántottam a vállam, mire anya arca ezúttal a dühtől vált pirossá.
– Teríts meg, most!
Úgy tettem, ahogy kérte, de előtte vetettem rá egy olyan pillantást, amelyből tudhatja, hogy mennyire nincs kedvem ehhez az egészhez. Hát nem látja, hogy milyen röhejesen viselkedik a pasi miatt? Még főz is, pedig nem szokása.
Az asztalra raktam három mély- és lapostányért, azonban amikor az evőeszközökért indultam volna, Gerard megelőzött, s kedvesen rám mosolygott. Biztosan azt gondolta, örülni fogok, hogy segít, és normális esetben ezt is tettem volna, de csak még dühösebb lettem. Mérgesen viszonoztam a vigyorát, majd leültem a szokásos helyemre. Anya lerakta a gőzölgő levest az asztalra, aminek bár eszméletlen illata volt, nem mertem olyan sokat. Óvatosan kóstoltam meg, és akkor jöttem csak rá, hogy anya nagyon cselesen oldotta meg a főzést. Zacskós levest használt, felteszem azért, hogy ne járassa le magát a pasas előtt, de hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy nem ő csinálta, belevágott néhány zöldséget. A pasinak valószínűleg fel sem tűnt a dolog, de én annyiszor ettem már ilyet, hogy azonnal észrevettem, hogy ez bizony nem anya munkája. Anya rám nézett, és a tekintetével figyelmeztetett, hogy csúnya dolgok fognak történni, ha elárulom az észrevételem, ezért inkább nem szóltam semmit.
Ebéd közben anya kifaggatott a buliról, noha sosem tette, ez is csak egy színjáték volt Gerardnak; meg akarta mutatni, hogy ő milyen klassz anya, de fogadni mernék, hogy Elliotot nem említette meg a férfinek, vagy ha mégis, neki is azt mondta, mint mindenki másnak; hogy kitűnő tanulmányi eredménye van, és hogy jelenleg Angliában tanul. Kellemetlenül válaszoltam anya összes kérdésére, néhány dolgot azonban elhallgattam előle – ahhoz már semmi köze nem volt, hogy pontosan mennyit ittam, mennyire voltam részeg, és szerintem Josh-ról sem akart tudni.
Aztán a faggatózást Gerard folytatta, hogy jobban megismerhessen. Arra volt kíváncsi, hogy hogyan tanulok, milyen céljaim vannak, van-e jelenleg barátom (egyáltalán hogy jön ahhoz, hogy ilyet kérdezzen?), és hogy milyen hobbijaim vannak. Utolsó kérdésére a legbotrányosabb választ adtam, mire anya belerúgott a lábamba és csúnyán nézett rám. Aztán meguntam, hogy mindketten engem kérdezgetnek.
A főételnél tartottunk éppen – ami szintén nem anyám műve volt –, mikor lecsaptam a villám az asztalra, és mosollyal az arcomon hátradőltem. Anya aggodalmasan nézett, sejthette, hogy amire készülök, az nem lesz éppen kellemes.
– Mondd, Gerard, tegezhetlek, ugye? – A férfi anyára pillantott, majd óvatosan bólintott. – Mivel foglalkozol?
Anya visszatartotta a levegőt; felkészült a legrosszabbra.
– Építészmérnök vagyok.
Felvontam a szemöldökön, és kérdő pillantást vetettem anyára.
– Ó, akkor bizonyára ismered az apámat, Arthur Delacroix-t.
Gerard megtörölte a száját a szalvétával, és megköszörülte a torkát.
– Arthur remek alkalmazott volt, az embereim közül a legjobb. Igazán kár, hogy elköltözött, cégem a legjobb és legtapasztaltabb szakembert veszítette el.
És csak akkor esett le, hogy Gerard talán nem is volt annyira idegen, mint azt először gondoltam. Ugyan személyesen sosem találkoztam vele, de kiskoromban számos céges rendezvényen vett részt a család, amit ő rendezett – Gerard apám főnöke, és egy igazán jól kereső vállalatlánc igazgatója volt. Rémlett valami vita is, amit anya és apa folytatott le, fél évvel a válásuk előtt, amelyet ez az ember robbantott ki. Anyám vele csalta meg az apámat, miattuk ment tönkre a családom, és ha ez a fickó nincs, akkor Elliot sem feküdne most kómában. Az egész az ő hibája volt, és képtelen voltam felfogni, hogy anyám még ezek után is együtt volt a nős férfivel.
Ökölbe szorult a kezem és dühösen fúrtam a tekintetem a férfiéba.
– A feleséged tudja, hogy itt vagy?
Anya mérgesen csapott az asztalra.
– Avery, elég legyen!
Gerard meglazította a nyakkendőjét és komolyan nézett rám.
– Özvegy vagyok.

6 megjegyzés:

  1. Ma kezdtem el. Nem rossz... mondjuk még nincs sok része... tetszik:) folytasd!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. :) Pénteken hozom a következő részt. :)

      Törlés
  2. Annyira örülök h végre találtam egy igényes, normális blogot. Köszönöm!!! Szép kerek mondatokat használsz, a történet jól felépített és figyelsz a helyesírásra is. Eddig 5-ből 5. =)
    Mondjuk én utálom az ilyen személyiségű főszereplőket de a történet túl jó h egy ilyen ok miatt abbahagyjam az olvasását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed! :) Jól esik ilyet olvasni!:)

      Törlés
  3. Micsoda fordulat, micsoda eseménysorozat! Egy ilyen embert nem szívesen látnék anyám mellett... Azt hiszem jól gondolom, hogy ebből akadnak még nehézségek! :D Tetszik(:
    Nat pedig xD Imádom a srácot(:

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha akkora nehézségek nem is lesznek, azért Gerard létezése közre játszik egy-két történésben.:D

      Törlés