Csóközön!♥
Meg is hoztam a következő részt, amelybe valahogy most sem sikerült pont azt beleírnom, amit szerettem volna.
Sőt, egészen mostanáig eszembe sem jutott semmi olyan, ami ebben a fejezetben történik, írás közben találtam ki. Csakhogy tovább bonyolítsam a Delacroix család életét.Hahaha
Köszönöm szépen a pipákat és a 3100+ oldalmegtekintést. Visszajelzések most nem igazán jöttek, de azért örülök, hogy továbbra is olvastok, hisz a látogatottság még mindig eszméletlen magas (amiért nagyon hálás vagyok!)
Nem is húznám az időt, jó olvasást kívánok mindenkinek!:)
Puszi,
Raina
9.
Mr. Ismeretlen
Másnap délután egykor keltem, s mint az
várható volt, a fejem iszonyatosan sajgott, köszönhetően a bulin elfogyasztott
italoknak.
Miután Castiel majdnem megcsókolt,
kisétáltam a konyhából, mert tartottam attól, hogy ha tovább maradok vele,
olyat teszek, ami miatt napokig furdalna a lelkiismeret. Más szórakozást
kerestem magamnak, egy ismeretlen srác kezéből kikaptam a sörösüveget, és
körülbelül három perc alatt fogyasztottam el a tartalmát, s miután eleget
lestem a vidám embereket, úgy döntöttem, felhagyok a duzzogással. Mert azt
tettem; álltam a fal mellett és vedeltem. Végül, fogalmam sincs, hogyan, de
Matt egyik haverja ölében kötöttem ki. Josh (legalábbis azt hiszem, így hívják)
éppen pókerezett néhány sráccal, látszólag nagyon élvezte, de miután
megjelentem, a teljesítménye alábbhagyott, és elég hamar elfogyott az összes
zsetonja. Na, nem mintha bánta volna, szerintem sokkal többet nyert a
vereséggel – engem (a nyertes jutalma egyébként ingyen pia lett volna, ami már
csak azért is röhejes volt, mert semmiért nem kellett egy fillért sem fizetni,
minden ingyen volt).
A pia továbbra is fogyott, én egyre
részegebb lettem, és hagytam, hogy Josh azt tegye velem, amit csak akar.
Piszkosul élveztem a helyzetet, a húszéves srác eszméletlenül csókolt, és egy
cseppet sem bántam, hogy letapizott – főleg azért, mert arra a pár percre
sikerült teljesen megfeledkeznem arról a majdnem csókról Castiellel. Az
éjszakám pedig még izgalmasabb lehetett volna, s teljesen be voltam zsongva,
mikor Josh az emeletre vezetett, azonban Nathaniel – ki más? – megjelent, hogy
megmentsen, és elzavarta Josht. Dühöngeni kezdtem, s üvöltöztem Nathaniellel,
egészen addig, amíg Matt félre nem húzott, és megkért, hogy ne rendezzek
balhét.
Azt hiszem, ezután valamikor hazajöhettem,
mert semmi másra nem emlékeztem. Legalábbis, remélem, hogy így történt.
Nagyokat pislogtam, s megpróbálkoztam a
felüléssel. A szoba párszor megfordult körülöttem, de örültem, hogy fejfájásnál
többről nem volt szó, így bár lassú mozdulatokkal, de nyugodtan húztam le
magamról a takarót, és gépiesen keltem ki az ágyból. Meglepődtem, mikor az
éjszakára használt rongyos, combközépig érő szürke felsőt láttam meg magamon és
nem azokat a ruhákat, amelyekben végigtomboltam az éjszakát. Megdörzsöltem a
szemem, majd nagyokat ásítva, kissé szédülve lesétáltam a konyhába,
kétségbeesetten markolva a lépcső mellett húzódó korlátot, nehogy elessek.
Anyát is ott találtam, és döbbenetes
módon, éppen főzött, és hú, azta, mennyei illata volt! Pedig anyám tényleg nem
tud főzni.
– Jó reggelt – köszönt vidáman.
Többször is végig kellett mérnem,
mielőtt felfogtam volna, mit is látok. Dús szőke haját egy csattal fogta össze,
egy elegáns ceruza szoknyát viselt, fehér inggel, a kedvenc magas sarkújával,
sőt, még a rózsaszín, Kiss the cook
feliratú kötényemet is felvette. Arcát finom smink borította, és mintha
parfümöt is éreztem volna. Te jó ég,
mennyit aludtam?
– ’Reggelt! – A szekrényhez léptem, hogy
levegyek egy poharat, amit teletöltöttem vízzel. – Miről maradtam le? – kérdeztem,
miközben a fájdalomcsillapítóért nyúltam.
Anya egy pillanatra abbahagyta a leves
keverését és felém kapta a fejét. Letelepedtem az aprócska asztalhoz, megfogtam
egy almát, és hintázni kezdtem.
– Nem értem, miről beszélsz.
Felsóhajtottam.
– Javíts ki, ha tévednék, de nem ilyen
szerelésben szokás főzni. És meglepő, hogy éppen ebédet készítesz. Biztosan van
valami, amiről nem tudok.
Beleharaptam az almába.
– Ha felöltöztél, beszélünk.
Kis híján félrenyeltem a számban lévő
falatot, és rögtön abbahagytam a hintázást is.
– Mióta zavar téged, hogy pizsamában
ülök asztalhoz?
– Egy vékony, alig takaró rongyot én nem
neveznék pizsamának, Avery.
Döbbenten pislogtam rá. Ez annyira nem ő
volt, teljesen idegen számomra a viselkedése. Anya sosem szokott főzni, mindig
valamilyen készételt vett, amit csak be kellett dobni a sütőbe – nálunk ez a
vasárnapi ebéd, a hét többi napján pedig vagy étteremben eszünk vagy rendelünk
valami kaját. Az, hogy most mégiscsak szán egy kis időt az étel elkészítésére,
hatalmas és meglepően furcsa dolognak számított, s biztos voltam benne, hogy
történt valami, amit nekem elfelejtett megemlíteni.
Az pedig, hogy felküld átöltözni, csak
még jobban megzavart. Sosem szólt, ha egy szál pólóban és bugyiban ülök
asztalhoz, sőt, gyakran tette ezt ő is a melegebb napokon. De azért felálltam,
mert nem akartam veszekedni vele, s felfutottam a szobámba, hogy magamhoz
vegyek néhány otthoni viselésre szánt régi ruhát, és megindultam a fürdő felé.
A tükörbe nézve kis híján sokkot kaptam,
a tegnapi buli bizony otthagyta a nyomát a bőrömön. Kissé sápadt voltam, és a
szemfestékem is szépen elkenődött, ugyanis annyira fáradt voltam, mikor az
éjszaka közepén hazaestem, hogy nem volt kedvem lemosni a sminkem. Most viszont
volt rá időm, egy gyors fogmosás után benedvesítettem az arcom, így az alapozó
nagyját sikerült lemosnom. A tükör mögötti kis polcról levettem a sminklemosót,
amiből keveset nyomtam egy vattára, majd elkezdtem lemosni a fekete szemfesték
nagyját, de néhány fekete folt nem akart lejönni. Kócos hajamat gyorsan
kifésültem, majd egy hajgumival összekötöttem. Magamra kaptam egy rövidnadrágot
és egy fehér spagetti pántos felsőt, s lekocogtam a lépcsőn.
A konyhából kuncogás és halk, meghitt
beszélgetés szűrődött ki, ami miatt megtorpantam, s a fal mellől hallgatóztam.
Anyáé mellett egy férfi mély hangját is hallani véltem, amit nem értettem.
Tudtommal apa óta nincs senkije.
Nesztelenül léptem be a konyhába, ahol
rögtön a földbe gyökerezett a lábam, s csak tátott szájjal bámultam őket. Egy
körülbelül negyvenéves, rövid, fekete hajú férfi ölelgette anyámat, s éppen a
fülébe súgott valamit, ami anyát idétlen nevetésre kényszerítette. Megrázkódtam
a látványtól. Félre ne értsétek, nem vagyok én a szerelem ellen, de hát, na,
azért mégiscsak anyámról volt szó, és tudjátok, nem szívesen gondolok bele
abba, hogy ő miket csinál a hálószobában ezzel a fickóval.
Megköszörültem a torkom, mire a számomra
nagyon is furcsa párocska rögtön szétreppent, sőt, anya még el is pirult,
amikor rádöbbent, hogy rajta kaptam őket.
Barátságtalanul méregettem a férfit, aki
a korához képest egész jól nézett ki, de egyáltalán nem illett anyához.
– Szia – köszönt mosolyogva. – Sokat
hallottam már rólad, Avery, örülök, hogy végre megismerhetlek! – felém
nyújtotta a kezét. – Gerard vagyok.
Egy ideig csak összeszűkült szemmel
néztem rá, majd a szemem sarkából anyára pillantottam. Az arca még mindig olyan
vörös volt, mint a paradicsom, s zavartan harapdálta a száját, a tekintetem
pedig végig kerülte. Összefontan magam előtt a karjaimat, így megúsztam a
kézfogást Mr. Ismeretlennel.
– Vicces, hogy maga hallott rólam, mert
őszintén, én semmit sem tudtam önről. – Még én is kihallottam a hangomból
csöpögő rosszindulatot, de egy cseppet sem szégyelltem magam.
Kikerültem a döbbenten álló fickót és
nekidőltem a pultnak. Anya mérgesen meredt rám, engem azonban nem érdekelt
egyikük sem. Reméltem, hogy anya felfogja, mennyire dühös vagyok rá, amiért egy
ilyen dolgot titkolt előlem.
– Örülnék, ha normálisan viselkednél! –
mordult rám halkan, mikor mellém lépett. – Gerard rendes ember, és már alig
várta, hogy találkozzatok.
Megrántottam a vállam, mire anya arca
ezúttal a dühtől vált pirossá.
– Teríts meg, most!
Úgy tettem, ahogy kérte, de előtte
vetettem rá egy olyan pillantást, amelyből tudhatja, hogy mennyire nincs kedvem
ehhez az egészhez. Hát nem látja, hogy milyen röhejesen viselkedik a pasi
miatt? Még főz is, pedig nem szokása.
Az asztalra raktam három mély- és
lapostányért, azonban amikor az evőeszközökért indultam volna, Gerard
megelőzött, s kedvesen rám mosolygott. Biztosan azt gondolta, örülni fogok,
hogy segít, és normális esetben ezt is tettem volna, de csak még dühösebb
lettem. Mérgesen viszonoztam a vigyorát, majd leültem a szokásos helyemre. Anya
lerakta a gőzölgő levest az asztalra, aminek bár eszméletlen illata volt, nem
mertem olyan sokat. Óvatosan kóstoltam meg, és akkor jöttem csak rá, hogy anya
nagyon cselesen oldotta meg a főzést. Zacskós levest használt, felteszem azért,
hogy ne járassa le magát a pasas előtt, de hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy
nem ő csinálta, belevágott néhány zöldséget. A pasinak valószínűleg fel sem
tűnt a dolog, de én annyiszor ettem már ilyet, hogy azonnal észrevettem, hogy
ez bizony nem anya munkája. Anya rám nézett, és a tekintetével figyelmeztetett,
hogy csúnya dolgok fognak történni, ha elárulom az észrevételem, ezért inkább
nem szóltam semmit.
Ebéd közben anya kifaggatott a buliról,
noha sosem tette, ez is csak egy színjáték volt Gerardnak; meg akarta mutatni,
hogy ő milyen klassz anya, de fogadni mernék, hogy Elliotot nem említette meg a
férfinek, vagy ha mégis, neki is azt mondta, mint mindenki másnak; hogy kitűnő
tanulmányi eredménye van, és hogy jelenleg Angliában tanul. Kellemetlenül
válaszoltam anya összes kérdésére, néhány dolgot azonban elhallgattam előle –
ahhoz már semmi köze nem volt, hogy pontosan mennyit ittam, mennyire voltam
részeg, és szerintem Josh-ról sem akart tudni.
Aztán a faggatózást Gerard folytatta,
hogy jobban megismerhessen. Arra volt kíváncsi, hogy hogyan tanulok, milyen
céljaim vannak, van-e jelenleg barátom (egyáltalán hogy jön ahhoz, hogy ilyet
kérdezzen?), és hogy milyen hobbijaim vannak. Utolsó kérdésére a
legbotrányosabb választ adtam, mire anya belerúgott a lábamba és csúnyán nézett
rám. Aztán meguntam, hogy mindketten engem kérdezgetnek.
A főételnél tartottunk éppen – ami
szintén nem anyám műve volt –, mikor lecsaptam a villám az asztalra, és
mosollyal az arcomon hátradőltem. Anya aggodalmasan nézett, sejthette, hogy
amire készülök, az nem lesz éppen kellemes.
– Mondd, Gerard, tegezhetlek, ugye? – A
férfi anyára pillantott, majd óvatosan bólintott. – Mivel foglalkozol?
Anya visszatartotta a levegőt;
felkészült a legrosszabbra.
– Építészmérnök vagyok.
Felvontam a szemöldökön, és kérdő
pillantást vetettem anyára.
– Ó, akkor bizonyára ismered az apámat,
Arthur Delacroix-t.
Gerard megtörölte a száját a
szalvétával, és megköszörülte a torkát.
– Arthur remek alkalmazott volt, az
embereim közül a legjobb. Igazán kár, hogy elköltözött, cégem a legjobb és
legtapasztaltabb szakembert veszítette el.
És csak akkor esett le, hogy Gerard
talán nem is volt annyira idegen, mint azt először gondoltam. Ugyan személyesen
sosem találkoztam vele, de kiskoromban számos céges rendezvényen vett részt a
család, amit ő rendezett – Gerard apám főnöke, és egy igazán jól kereső vállalatlánc
igazgatója volt. Rémlett valami vita is, amit anya és apa folytatott le, fél
évvel a válásuk előtt, amelyet ez az ember robbantott ki. Anyám vele csalta meg
az apámat, miattuk ment tönkre a családom, és ha ez a fickó nincs, akkor Elliot
sem feküdne most kómában. Az egész az ő hibája volt, és képtelen voltam
felfogni, hogy anyám még ezek után is együtt volt a nős férfivel.
Ökölbe szorult a kezem és dühösen fúrtam
a tekintetem a férfiéba.
– A feleséged tudja, hogy itt vagy?
Anya mérgesen csapott az asztalra.
– Avery, elég legyen!
Gerard meglazította a nyakkendőjét és
komolyan nézett rám.
– Özvegy vagyok.
Ma kezdtem el. Nem rossz... mondjuk még nincs sok része... tetszik:) folytasd!:D
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik. :) Pénteken hozom a következő részt. :)
TörlésAnnyira örülök h végre találtam egy igényes, normális blogot. Köszönöm!!! Szép kerek mondatokat használsz, a történet jól felépített és figyelsz a helyesírásra is. Eddig 5-ből 5. =)
VálaszTörlésMondjuk én utálom az ilyen személyiségű főszereplőket de a történet túl jó h egy ilyen ok miatt abbahagyjam az olvasását.
Örülök, hogy elnyerte a tetszésed! :) Jól esik ilyet olvasni!:)
TörlésMicsoda fordulat, micsoda eseménysorozat! Egy ilyen embert nem szívesen látnék anyám mellett... Azt hiszem jól gondolom, hogy ebből akadnak még nehézségek! :D Tetszik(:
VálaszTörlésNat pedig xD Imádom a srácot(:
xoxo,
T
Ha akkora nehézségek nem is lesznek, azért Gerard létezése közre játszik egy-két történésben.:D
Törlés