Csóközööön!♥
Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy ennyit késett a fejezett, ég az arcom rendesen. Mondhatnám, hogy időhiány miatt nem került fel időben a rész, de a helyzet az, hogy lusta voltam géphez ülni!^^"
Remélem elnézitek nekem. :D A fejezetről csak annyit, hogy két részre vettem, mert túúúúl hosszú lett volna, ha beleírom azt is, amit eredetileg terveztem. Szóval a bulira - amit nagyon izgalmasra szeretnék megírni - még várni kell egy kicsikét. :)
Mint láthatjátok, a blog átesett egy kis változáson. Gondolom, nem értitek, miért van ott három cím, a fejléc alatt. Szóval most elárulom, mi is az. :)
A Primadonna Girl címszó alatt megtalálhatjátok e blog leírását, valamint, ha most kapcsolódnál be a sztoriba, csak oda kell kattintani, és ott megtalálod a fejezeteket, belinkelve.
A Popsztár az iskolában drága hugicám legeslegelső blogja (jaaaaaj hugi nagyon büszke vagyok rááád♥), és sokat jelentene neki, ha benéznétek páran, és írnátok neki véleményt. :)
A Saving Carrie-re, ha rákattintotok, csak annyit láttok: Coming Soon (Hamarosan). Nos, hogy mi ez, erre még várni kell egy picit (konkrétan addig, amíg a Primadonna véget ér). Türeleeeem. ^^
A fejezet előtt ismét szeretném megköszönni a rengeteg pipát, és azt a pár visszajelzést, amit írtatok. És *dobpergés* 2200+ oldalmegtekintés! Arigatou! :3
Jó olvasást kívánok mindenkinek, és továbbra is várom a véleményeket! ^^
Raina
7. A buli / 1.
Nathaniel barátságtalanul méregetett, s
jó egy percig nem is szólt semmit. Egy-két osztálytársunk időközben betoppant,
s furcsa pillantásokat vetettek felénk. A szöszi nem tartozott azon srácok
közé, akikkel túl sokat lógnék, így bizonyára érdekesnek találták a helyzetet.
Úgy tettek, mintha beszélgetnének, de azért párszor feltűnt, hogy minket
néznek, várva arra, hogy történjen valami.
Nathaniel lerakta a papírjait az
asztalra és hátradőlt.
– Ha lenne is bármi tervem, nem
feltétlenül veled osztanám meg.
Jogos, a helyében én sem tenném. De úgy
döntöttem, figyelmen kívül hagyom, amit mondott. Szőke fürtjeimet átdobtam a
vállam felett, s próbáltam a lehető legszebb mosolyommal nézni rá. Elvégre, ez
minden srácnál bejön, miért pont Nathanielnél ne működne?
– Az egyik haverom szombaton házibulit
tart, és engem is meghívott. Vihetünk magunkkal pár embert, és én rád
gondoltam.
Nathaniel fuldoklás szerű hangot
hallatott, amivel a frászt hozta rám, de alig egy másodperccel később rájöttem,
hogy a nevetését próbálta visszatartani – sikertelenül. Kíváncsian néztem rá.
– És most érezzem magam megtisztelve?
Örüljek, hogy a híres Avery Delacroix engem hívott el? – Előre hajolt, s
lehalkította a hangját, mikor észrevette, hogy Melody és Kim minket figyelnek.
– Tudom, hogy nem vagyok az eseted, Avery. Miért próbálkozol?
Hú, baromi jó kérdés! Fogalmam sincs,
mit csinálok. Miért akarom annyira elhívni Nathanielt? Miért akarok én neki barátnőt keríteni? Egyik ismerősöm sem járna
egy olyan lúzerrel, mint ő, akkor meg minek erőlködöm? Dawn hülye ötlete volt ez
az egész, hagynom kellene a francba. Gyerünk,
csajszi, csak fordulj meg és sétálj el!
– Jaj, de cuki, azt hitted, hogy randira hívlak? – felnevettem. – Butus!
Csak úgy gondoltuk, jót tenne neked egy kis kikapcsolódás.
Ráncba szaladt a homloka.
– Gondoltátok?
Bólintottam.
– Aha, Dawn és én. – Hoppácska! Csak nem
elpirult? – Dawn szerint túl sokat foglalkozol a sulival, keveset az életeddel,
úgyhogy kaptam az alkalmon és elhívtalak! Rengeteg csaj lesz ott, úgyhogy…
– Ó, álljunk csak meg! – Nathaniel
dühösen pattant fel, megragadta a karom és kihúzott a teremből, ami addigra
majdnem megtelt diákokkal. Láttam, amint páran a tekintetükkel követnek minket,
s nem lepődtem volna meg, ha utánunk jönnek hallgatózni. Külső szemmel biztosan
érdekesnek tűnt a köztünk lefolytatott kis csevegés.
Nathaniel egy félreeső folyosóra
rángatott, és nagyon dühösnek tűnt.
Csípőre tette a kezét, fel-alá járkált előttem, majd idegesen szőke hajába
túrt, és közvetlenül elém lépett. Sosem láttam még őt ilyen feldúltnak, és
olyan érzésem támadt, hogy ennek a srácnak van egy olyan éne is, amit nem
szívesen mutatott meg, s rögtön érdekesebbnek tűnt, mint eddig bármikor.
Aha,
azt hiszem, kezdem érteni, miért hisznek sokan ribancnak.
– Szóval ti ketten a hátam mögött
próbáltok összehozni valakivel?
Mosolyogva bólintottam, mire összeszűkült
a szeme.
– Miért?
Felsóhajtottam, és hátrébb léptem, mivel
nem sok kellett ahhoz, hogy megcsókoljam Nathanielt, csak úgy, a móka kedvéért.
Vicces, nem? Menekülök a kapcsolatoktól, mégsem bírom elviselni, ha szingli
vagyok.
– Azért Nathaniel, mert unalmas vagy, és
sajnálunk, amiért nincs életed. Folyton csak tanulsz és olvasol, szerinted ez
normális? Vannak egyáltalán barátaid?
Nathaniel a kezével nekitámaszkodott a
falnak, ezzel elzárva előlem az utat. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem az
arcomon a leheletét, szemeit dühösen fúrta az enyémbe.
– Ne üsd bele az orrod olyanba, amihez
semmi közöd! – sziszegte indulatosan, majd ellökte magát tőlem és a faltól, és
megindult a főfolyosó felé. – És köszönöm szépen, de nincs szükségem arra, hogy
bárki is szánalomból tegyen nekem szívességet!
Keserűen elmosolyodtam.
– Azért, ha meggondolnád magad, tudod,
hol találsz!
Persze, nem gondolta meg magát.
A hét gyorsan telt el, s annak ellenére,
hogy szép lassan belekezdtünk a tanulásba, izgatott voltam Matt szombati bulija
miatt. Péntekre szerveztünk Dawnnal és Alexyvel egy kisebb bevásárlást
kikapcsolódásként, Dawn azonban órák előtt lemondta a programot, mert Leóval
találkozik suli után. Teljesen belebolondult a végzős srácba, s bár a legjobb
barátnőmről volt szó, akit tényleg imádtam, mégis kezdett az idegeimre menni a
folytonos locsogásával, arról nem is beszélve, hogy előttem nyalták-falták
egymást a pasijával. Tudtam, hogy csak pár nap kell, hogy a lelkesedése alább
hagyjon, de ez az idő elviselhetetlen volt, így legtöbbször igyekeztem másokkal
elütni az időt. Amikor nem a folyosón csevegtem az ismerőseimmel, az osztályban
beszélgettem néhány lánnyal és Alexyvel. Néha Nathanielre pillantottam, mert
reménykedtem abban, hogy eljön a buliba, de egyszer sem nézett felém. Ideges
voltam, s nem tudtam felfogni, hogy kihagyna egy ilyen lehetőséget. Matt
buliján mindenki ott akart lenni, hát nem tudja, mekkora dolog, hogy valaki
meghívta?
Aztán, ott volt Castiel is, aki még
aznap felhívta Shait, mikor megadtam neki a számát. A lány nem győzött
köszönetet mondani, amiért egy Castielhez hasonló sráccal hoztam össze, én
pedig csak mosolyogtam, miközben újra elgondolkodtam azon, mit esznek annyian a
fiún. De ismertem Castielt és Shait, s tudtam, hogy a kapcsolatuk nem fog
sokáig tartani, így nem aggódtam túlságosan.
Az utolsó óra után az aulában vártam
Alexyt, mikor Nathaniel sietett oda hozzám. Arcáról nem tudtam semmit
leolvasni, de úgy tűnt, mintha erősen gondolkodna valamin.
– Szóval, ez a buli… – kezdte, de elhallgatott.
Elmosolyodtam.
– Vad, nagyon vad. Sok pia, sok
flörtölési lehetőség, rengeteg részeg tini, medence. Jó buli, eszméletlen
hangulat, kár lenne kihagyni.
A srác az ajkába harapott, majd
megköszörülte a torkát.
– Akkor… ha áll még az ajánlatod…
Még szélesebb lett a vigyorom.
– Fél nyolckor találkozunk a park
bejáratánál. Ne késs!
Imádtam Alexyvel vásárolni, mert jó
érzéke volt a divathoz, s tudta, mi áll jól az embereknek. Nem féltem
segítséget kérni tőle, mikor már háromnegyed órája álltam az öltözőfülkében,
két összeállítás között őrlődve. Az egyik egy aprócska fekete topból állt,
amely szabadon hagyta a hasam nagy részét, s ehhez egy fekete csipkés, rövidszoknyát
választottam. A másik egy barackszínben pompázó, csipkés denevérujjú felső
volt, amelyhez olyan fekete, testre simuló nadrágot választottam, aminek
oldalát masni alakú kivágások díszítettek. Mindkét szett annyira tetszett, s
képtelen voltam választani. Alexyre néztem.
– Miért ragaszkodsz ennyire a csipkéhez?
– kérdezte.
– Mert élek-halok érte, és mert imádom
ezeket a cuccokat.
A srác újra megnézte a két
összeállítást, majd rábökött a fekete nadrág-barackszín felső kombinációra.
– Ez jobban áll.
Elmosolyodtam, és egy puszit nyomtam az
arcára.
– Köszi, nyuszi!
A szombatom készülődéssel telt. Olyan
izgatott voltam az este miatt, hogy képtelen voltam megmaradni egyhelyben, s
bár a házimat kellett volna megírnom, nem tudtam koncentrálni, így már késő
délelőtt túlestem a hajmosáson, ami a szokásosnál is több időt vett igénybe.
Amíg szőke tincseimet szárítottam, eldöntöttem, ezúttal vasalás helyett
begöndörítem. Két órát foglalkoztam a frizurámmal, és a fél flakon hajlakkot
felhasználtam, s csak reménykedni tudtam abban, hogy nem esik szét estig. Fél
öt körül Dawn is megérkezett, s bár nem együtt megyünk Matthez, ragaszkodtam
hozzá, hogy én csináljam meg a haját és a sminkjét, ő pedig már alig várta,
hogy kezelésbe vegye az arcom. Amíg egymást szépítettük, az aktuális pletykákat
beszéltük ki, néha pedig a hangosan szóló zenét túlüvöltve énekeltünk, s
teljesen ráhangolódtunk az estére.
– Ne már, Avery, ha nem tudom, mit
veszel fel, hogy csináljam meg a sminked? – Dawn csípőre tett kézzel állt a
szekrényem előtt, s a ma estére vett összeállításom kereste. Ami még mindig egy
táskában hevert a nappali kanapéján.
– Rossz helyen keresed – mosolyogtam rá,
miközben a helyére raktam a hajszárítót.
Dawn már majdnem elkészült, már csak a
ruháját kellett magára aggatnia. A haja lágy hullámokban omlott le egészen a háta
közepéig, füstös sminkje pedig gyönyörűen emelték ki zöld szemeit. Remek munkát
végeztem, és biztosra vettem, hogy Leónak el fog állni a szava abban a
pillanatban, mikor meglátja Dawnt.
– Ez nem vicces, Avery! Megöl a
kíváncsiság, muti már! – Az utolsó szót elnyújtotta, s ledobta magát az
ágyamra, közben könyörgően nézett rám.
Felsóhajtottam, s odaléptem a
szekrényemhez, kihalásztam egy cipős dobozt és a kezébe nyomtam. Csillogó
szemmel nyitotta fel a doboz tetejét, s a fekete, körülbelül tíz centis
platformcipő után összezavarodva nézett rám.
– De hát ez még csak nem is új! – Hangja
pár oktávval feljebb csúszott. – Két hete vetted, Todd bulija előtt!
– Egyelőre elégedj meg ezzel! –
kacsintottam rá. – Na, gyerünk, csináld meg a sminkem, mert nem fogok
elkészülni! Alexy bármikor megérkezhet.
Dawn felsóhajtott, s odalépett elém. A
kezébe vette az alapozót, s nekilátott a sminkem elkészítéséhez. Fél szemmel
figyeltem, milyen színeket használ a szememnél, és magamban elmosolyodtam. Dawn
és én olyan régóta voltunk már barátnők, hogy jobban ismertük egymást, mint
saját magunkat, s pontosan tudtuk, milyen stílusa van a másiknak. Legjobb
barátnőm tudatlanul is olyan színeket használt a sminkemhez, amely remekül
illett a tegnap vett ruhákhoz. Amikor pedig megláttam a tükörképem,
legszívesebben dobtam volna egy hátast. Dawn remek munkát végzett, csodásan
festettem. Mindenki minket fog bámulni ezen a bulin!
– Aurore Lévesque, remek munkát
végeztél!
– Avery, ne hívj így! – szólt rám
fenyegetően. – Tudod, hogy nem szeretem.
Felnevettem, s egy gyors ölelés után
lefutottam a nappaliba, hogy magamhoz vegyem a ruháimat.
Dawn, bár francia származású, tíz éves
koráig Los Angelesben élt, aztán a szülei úgy döntöttek, visszaköltöznek a
szülővárosukba. Imádott Amerikában lakni, s rettentő dühös volt az apjára, hisz
miatta kellett eljönniük az angyalok városából. Akkor nevezte át magát Dawnra,
s elhitetette mindenkivel, hogy ő félig amerikai. Csak én, a szülei és néhány
tanár tudta az igazságot; hogy valójában Aurore a neve, s annak ellenére, hogy
tíz évig külföldön élt, semmiféle amerikai vér nem csörgedezik az ereiben.
– Oké, Dawn – dobtam le magam az
ágyamra. – Most már megnézheted!
Odanyújtottam neki a táskát, ő pedig
mohón kapta ki a kezemből, s kíváncsian vette ki belőle a ruhákat. Mosolyogva
figyeltem a reakcióját; az eleinte döbbent arca hirtelen felélénkült, s vékony
hangon sipítozva ugrált fel-le.
– Úristen, drágám, imádom! Imádom,
imádom, imádom! – Közvetlenül elém ugrott, s felrángatott az ágyról. – Fel kell
venned, most! Gyerünk, látni akarom, hogy áll rajtad!
Nevetve kaptam le magamról az itthon
hordott hosszú pólót, s magamra vettem az új ruhákat. Fantasztikusan éreztem
magam benne, s már alig vártam, hogy megjelenhessek azon a bulin.
– Na? Mit szólsz? – kérdeztem tőle.
– Egyszerűen tö-ké-le-tes!
Rámosolyogtam, s mikor meghallottam a
csengő hangját, gyorsan szaladtam le ajtót nyitni, de mire leértem, anya már
beengedte Alexyt. Hatalmas öleléssel üdvözöltem a fiút, s megdicsértem a tegnap
vett színes pólóját és világos farmerjét. Indulásig a szobámban beszélgettünk,
s alapozásként előkerült egy üveg pezsgő is, amiből leginkább én és Dawn
ittunk.
Szuper estének néztünk elébe…
Nagyon jó! Kövit! :D
VálaszTörlésKöszönöm!:) Hamarosan hozom!;)
TörlésNagyon tetsziiiik :$ gyorsan a kovetkezo reszt :$ mar nagyon varom ;) :D
VálaszTörlésEnnek örülök!^^ Pénteken. ;)
TörlésMost jut eszembe... az előző résznél kimaradt, hogy TESSSÉK? Debora?:O Őrá aztán tényleg nem számítottam, mint "barát" :D
VálaszTörlésNo de akkor erről a fejezetről:
egy kis kötekedést engedj meg kérlek, énje, nem pedig éne. Birtoklást fejez ki az énje, mert valakié (bocsánat, csak szembeötlött, tényleg nem kötekedni akarok).
A készülődést és vásárlást imádtam! Hál isten nekem is van egy olyan pasi barátom, akivel meg lehet az ilyesmit beszélni. Eszméletlen, milyen jó ízlésük van:O
Nat reakcióját kicsit vártam is, és valamiért Dawnra tippelek, mint lehetőség a barátnő posztra... :D Tetszik ez a Nat karakter, a játékban is ilyennek képzeltem el, ott annyira mégsem jön át, hogy tanulós, elnökös, okostojás :D
xoxo,
T
Köszönöm az észrevételt, figyelni fogok erre a jövőben!:)
TörlésAlexy egyébként pont az a karakter, akit a való életben is elfogadnék magam mellé. Részben azért, mert tényleg szuper ízlésük van. :)
A játék karakterábrázolása kicsit szegényes szerintem (de ettől függetlenül szeretem:D). Örülök, hogy elnyerte a tetszésed a karakter ^^