Csóközön!♥
Viszonylag hamar hoztam most a fejezetet, bár szerettem volna egy kicsit előbb. Arra vártam, hogy meg tudjam venni a laptopom, mert a gépem nincs túl jó állapotba, és nem is szerettem már azon írni. De amint meglett a laptopom, belevágtam az írásba, s már itt is a rész. :)
A következőt igyekszem hamarabb hozni!^^
Köszönöm a visszajelzéseket és a rengeteg oldalmegjelenítést!^^
Továbbra is kíváncsian várom a véleményeiteket!:)
Jó olvasást kívánok mindenkinek!^^
Puszi,
Raina
35.
Semmi értelme
Mindig is azt gondoltam, van bennem elég
erő ahhoz, hogy félretegyem a problémáimat, legalább egy kis időre, amíg nem
találok egy olyan helyet, ahol egyedül lehetek. Egyszerűen nem engedhettem meg
magamnak, hogy mások gyengének lássanak, még akkor sem, ha a legközelebbi
barátaimról volt szó. De abban a pillanatban nem éreztem magamnak erősnek, s
ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a könnycseppek, amelyek akkor kezdek
végiggördülni az arcomon, mikor kiléptem az ebédlőből, magam mögött hagyva
Deborah-t, akinek legszívesebben kitéptem volna minden egyes hajszálát, s
Castielt, aki még csak tudomást sem akart venni a távozásomról. Mintha csak egy
lennék azok közül a lányok közül, akikkel rövid ideig folytatott viszonyt. S
kissé bántott, hogy csak ennyit jelentettem neki.
Gyors léptekkel haladtam a folyosón a
kijárat felé, lehajtott fejjel, remélve, hogy így senki sem fogja észrevenni,
hogy sírok, de akárhova léptem, mindenki utánam bámult, s összesúgott a hátam
mögött. Egyesek arról beszéltek, hogy Castiel máris szakított velem, hogy újra
Debbie-vel lehessen, mások viszont arról pletykálnak, hogy Nathaniellel csaltam
meg Castielt. Nem akartam velük foglalkozni, el akartam engedni a szavaikat a
fülem mellett, de nem jártam sikerrel, s ez bizony hozzájárult az amúgy is
borús hangulatomhoz. Alig vártam, hogy otthon lehessek. A készülődés egészen
biztos elterelte volna a figyelmem, és egek, abban a pillanatban másra sem
vágytam, mint egy forró fürdőre. De mivel idő hiányában voltam, az utóbbira még
várnom kellett. Még túl kellett esnem egy ebéden anyámmal és a pasijával,
amihez őszintén, nem volt se kedvem, se energiám.
Nem tudom elmondani, mennyire
megkönnyebbültem, mikor végre kiléptem a kapun. Tartottam attól, hogy
összefutok Amberrel és az idióta barátaival, de erre hál’ istennek nem került
sor. A szerencsének köszönhettem, hogy elértem a buszt, ami meglepő módon előbb
érkezett az előírt időpontnál, szóval, ha pár másodperccel később érek ki,
lekéstem volna. Leghátul foglaltam helyet, szokásomhoz híven háttal a többi utasnak,
s a táskámban kezdtem kutakodni az összegubancolódott fülesem után. Mikor
megtaláltam, mérgelődtem egy sort, s miután használhatóvá vált, maximum
hangerőn kezdtem hallgatni a telefonomra letöltött zenéket, amelyeket aztán
rövid időn belül ki is kapcsoltam, s inkább elsüllyesztettem a kis készüléket.
Azok a dalok mind Castielre emlékeztettek. Akárhányszor utaztunk valahova,
ezeket hallgattuk, olyan hangosan, amennyire csak tudtuk, s közben azokon az
embereken nevettünk, akik egyszerűen nem bírták elviselni a ricsajt. Csodálom,
hogy egyszer sem szállítottak le minket a buszról.
Szinte feltéptem a házunk ajtaját, mikor
hazaértem, s most az egyszer kifejezetten örültem, hogy anyám nincs itthon. A
fájdalom hirtelen mérhetetlen dühvé nőtte ki magát, s abban a pillanatban
kedvem támadt valamit – vagy inkább egy konkrét személyt – megütni. A táskámat
valahova a konyha felé dobtam, de nem igazán voltam tudatában annak, mit is
teszek pontosan. Hisztérikusan trappoltam fel egyenesen a szobámba, bevágtam
magam mögött az ajtót, s nekidőltem. Egész testemben remegtem, olyannyira
mérges voltam, s úgy tűnt, nem is tudok ellene mit tenni. Egyszerűen bennem
volt, s nem akart elmúlni.
Nem akartam lemondani Castielről,
szerettem volna még vele lenni, kipróbálni, milyen is konkrétan egy olyan
kapcsolat, ahol nem csupán a testiségekről van szó. Soha életemben nem voltam
még szerelmes, s bár borzasztóan megrémített ez az érzés, szerettem volna
jobban felfedezni ezt Castiel mellett. Meg akartam vele beszélni a dolgot, de
nem sok esélyt láttam rá addig, amíg Deborah mindenhova követi őt.
Idegesen fújtattam egyet, s a szekrényhez
léptem. Annyira nem éri meg így viselkednem egy olyan pasi miatt, aki inkább
hisz egy kétszínű ribancnak, mint a saját barátnőjének. Teljesen felesleges
ostromolnom magam. Ha szakítani akar miatta, úgyis meg fogja tenni, s én nem
tehetek ellene semmit. Jobb lenne elfogadnom, hogy ez előbb vagy utóbb, de
egészen biztos, hogy meg fog történni. Legalább újra belevethetem magam a
bulizásba. Mármint úgy igazán.
Anyámékkal abban az étteremben
találkoztam, ahol általában vacsorázni szoktunk. Egy rohadtul puccos helyről
van szó, drága ételekkel és italokkal, s olyan emberekkel, akik beképzeltebbek
nem is lehettek. Utáltam oda járni, de mikor számított az én véleményem? Anyám
imádta megmutatni mindenkinek, hogy ő bizony nagyon sok mindent megengedhet
magának, s ezen nem fog csak az én véleményem miatt változtatni. Szóval
kénytelen voltam befogni a szám és tenni azt, amit anyám parancsol. Még a
ruhámat is kiválasztotta. Az egyszerű, ám meglehetősen elegáns, rózsaszín
csipkeruha ott hevert a székem háttámláján, arra várva, hogy felvegyem. Mindezt
csak azután vettem észre, hogy már elővettem a szekrényemből egy miniszoknyát
és egy hozzá illő felsőt, mert konkrétan magasról tettem arra, mit gondolnak az
öltözékemről az emberek, de végül az anyám által választott ruha mellett
döntöttem, mert valahogy nem akartam még vele is vitába keveredni. Úgy éreztem,
azt már nem bírtam volna ki ép ésszel a mai nap után.
Öt percet késtem, ami tőlem nem szokatlan,
de azért látszott Gerard arcán, hogy nem örül neki. Figyelmen kívül hagytam
anyám kutakodó pillantását, miközben leültem az asztalhoz, a kezembe vettem az
étlapot, s igyekeztem minél közömbösebbnek tűnni. De basszus, mindig
megfeledkezem róla, hogy mi egyszer nagyon is közel álltunk egymáshoz anyuval,
s ha valaki, akkor ő biztosan meg tudja mondani, ha valami nem stimmel. Most se
volt más a helyzet.
– Minden rendben? – Miután feltette a
kérdést, tekintetét az étlapra szegezte, de azért láttam, hogy néha felém
pillant, miközben a válaszomra vár.
Őszintén, nem sok kedvem volt beszélni
róla, főleg nem úgy, hogy ez a pasi is itt van, s hall minden szót. Mit meg nem
adtam volna egy igazi anya-lánya beszélgetésért, de tudtam, hogy erre nem fog sor
kerülni, bármennyire is szeretném. Anyát túlságosan lekötötte a munkája és
Gerard, s így szinte ideje sem maradt rám vagy Elliotra.
– Nem – feleltem halkan, s lesütöttem a
szemeimet.
Miért nem tudok legalább egy fél órára
megfeledkezni Castielről? Miért nem lehet csak egy picit békén hagyni? Istenem,
komolyan túl sokat kérek? Csak egy kis nyugalomra vágyom!
– Mi történt? – meglepődtem, mikor anya
hangja helyett Gerardét hallottam meg, s hogy még megdöbbentőbb legyen a
szituáció, tényleg úgy tűnt, mintha érdekelné, mi van velem. Mi a szösz?
– Semmi olyan, amit ne tudnék egyedül
megoldani!
Reméltem, hogy a hanghordozásomból
rájönnek, hogy egyáltalán nem akarok róla beszélni. De úgy tűnt, anya nem
akarta annyiban hagyni a dolgot, s hirtelen zúdította rám a kérdéseit, esélyt
sem adva, hogy legalább egyet megválaszoljak.
– Az iskolában történt valami?
Figyelmeztetőt kaptál? Kicsaptak? Vagy összevesztél Dawnnal?
Felsóhajtottam, s letettem az étlapot az
asztalra. Egek, valamelyik pincér igazán ideérhetne már.
– Azt hiszem, Castiel és én szakítottunk.
Igen, pontosan erre a reakcióra
számítottam, éppen ezért fel sem húztam magam rajta. Tőle úgy sem vártam
többet. Anya ajkai széles mosolyra húzódtak, s hogy ezt elrejtse, maga elé
emelte a menüt, s úgy tett, mintha lázasan nézegetné azt. Tudtam, hogy Castiel
sose volt a szíve csücske, s amióta csak együtt vagyunk, azért imádkozott, hogy
szétmenjünk. Most, hogy ez megtörtént, boldogan élheti tovább az életét, az meg
már nem számít, hogy a lánya boldogtalan.
Akinek ismételten sikerült meglepnie, az
Gerard volt. Egyik szemöldökét felvonva nézett rám, s még mindig láttam a
szemében, hogy tényleg azt szeretné, hogy mi jól kijöjjünk, ha már anyámmal
jár. Ennyire félreismertem volna ezt az embert?
– Mi az, hogy azt hiszed? Nem vagy benne
biztos?
Felsóhajtottam.
– Nem akarok róla beszélni!
Szerencsémre a pincér pont ekkor ért oda
az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelésünket, s így megúsztam anyámék
kérdéseit. Legalábbis egy kis időre. Gyorsan elhadartam, mit szeretnék enni,
majd utánam anyáék is, s mire újra magunkra maradtunk volna, elnézést kértem, s
kisiettem a mosdóba. Nem mintha el tudnék futni a problémák elől, de legalább
egy kis időt nyertem, hogy összeszedhessem a gondolataimat.
A barátnőimmel kellene ezt az egészet
megbeszélnem, nem pedig anyámmal és a pasijával, akit tulajdonképpen alig
ismerek. Ők egészen biztosan nem értenének meg, anya megint azzal jönne, hogy
Elliot pontosan tudná, mit tegyen ebben a helyzetben, vagy pedig fél órán
keresztül beszélne arról, mennyivel jobb nekem Castiel nélkül. Egyikre sem volt
per pillanat szükségem, s már bántam, hogy idejöttem. Jobban tettem volna, ha
otthon maradok némi süti és jégkrém társaságában.
Megfordult a fejemben, hogy az ebéd végéig
a mosdóban maradok, de itt jöttek-mentek az emberek, ami rettenetesen zavart,
úgyhogy inkább visszamentem az asztalunkhoz. Valószínűleg rólam lehetett szó,
mert mikor leültem, anya hirtelen abbahagyta a sugdolózást, s rám meredt.
– Avery, ugye tudod, hogy nekem mindent
elmondhatsz?
Biztos vagyok benne, hogy nem sikerült
lepleznem az arcomra kiülő undort. Akárhányszor megpróbáltam magamból
kibeszélni a problémáimat, anya mindig kitalált valamit, csakhogy
menekülhessen, az elmúlt fél évben sosem hallgatott végig. Most miért tenné?
Gerard miatt? Tényleg ennyire be akar nyalni nála? Miért kell ennyire
megjátszania magát? Egy kapcsolatnak elviekben nem pont az a lényege, hogy merj
a párod mellett önmagad lenni?
– De most tényleg nem akarok erről
beszélni – morogtam. – Főleg nem itt, ahol bárki meghallhatja.
Mintha meg sem hallotta volna, amit
mondtam.
– Mit csinált Castiel? Megcsalt? Tudtam
én, hogy az a fiú nem bírja ki senki mellett sokáig.
Ökölbe szorult a kezem.
– Miért gondolja mindig mindenki, hogy
mindenért Castiel a felelős?! – fakadtam ki. – Az meg sem fordult a fejetekben,
hogy miatt nem működött az a kapcsolat? Akár hiszed, anya, akár nem, egyáltalán
nem vagyok tökéletes, sőt, ha te azt tudnád, mennyit hibázok…
Szinte hallottam, ahogy azt mondja, hogy de te Delacroix vagy, és muszáj
tökéletesnek mutatnod magad. Biztos voltam benne, hogy ha ezt válaszolja,
rádöntöm az asztalt. Annyira belefáradtam már ebbe.
– Te csaltad meg? – Gerard kérdésén csak
nevetni tudtam.
– Jézusom, dehogy! – mély levegőt vettem.
– Hazudtam neki, de valahogy mégis megtudta az igazságot, és eléggé kiakadt.
– Ez még nem ok arra, hogy szakítson
veled! – felelte anya harciasan.
Legszívesebben a falba vágtam volna a
fejem. Nem is értem, miért beszélek én még mindig velük.
– Ö, dehogyis nem. Bizalom nélkül nincs
kapcsolat. És ezt neked kellene a legjobban tudnod azok után, hogy apa…
– Avery! – Hangját felemelve szólt rám, ezzel
magunkra vonta néhány vendég figyelmét.
Még én is tudtam, hogy most kissé elvettem
a sulykot. Néha hajlamos vagyok rá, hogy idegességemben mások fejéhez vágom a
múltban elkövetett hibáikat, csakhogy eltereljem magamról a figyelmet. Elég
bunkó húzás volt tőlem felhozni az apával való kapcsolatát Gerard előtt, de nem
gondolkoztam, s mire észbe kaptam volna, a szavak már ki is csúsztak a számon.
– Sajnálom – mondtam halkan.
Mire megérkezett az ebédünk, már
egyikünknek sem volt kedve társalogni. Akarva-akaratlanul, de átvették az én
stresszes hangulatom, s szerintem tartottak attól, hogy bármit is mondanak,
abból hatalmas vita lesz, s nem akarták, hogy ennek ismeretlenek is a tanúi
legyenek. Szóval csendben ettünk, vagy legalábbis ők biztosan. Én csak
tologattam az ételt a tányéromon, mert nem volt étvágyam, hiába nem ettem ma
semmit. Úgy éreztem, ha most valamilyen étel a gyomromba jut, az egyből ki is
fog belőlem jönni.
Nos, miután sikeresen tönkre tettem azt az
egy órát, amit együtt tölthettünk volna, arra számítottam, nem fogják
felajánlani, hogy hazavisznek, úgyhogy már készítettem is a bérletem, s a
buszmegálló felé indultam, mikor Gerard rám szólt, hogy szálljak be a kocsiba.
Kissé haboztam, s anyámra néztem, hogy lássam, ő mit szól ehhez, de mint az
várható volt, kerülte a tekintetem, s még a vak is láthatta, mennyire dühös.
Sóhajtva pillantottam vissza Gerardra, s egy mosolyt erőltettem az arcomra,
miközben beültem hátra.
A zene halkan töltötte be az utasteret, de
mi továbbra sem szóltunk egymáshoz, kínos csend telepedett közénk, a feszültség
pedig szinte tapintható volt. Hálát adtam az égnek, hogy nem lakunk messze
ettől az étteremtől, s így nem kellett sokáig egy légtérben tartózkodnom velük.
– Kirakunk a háznál, mi pedig megyünk
tovább. – Anya hangjára felkaptam a fejem.
– Aha, és mikor jössz haza? – Mert
őszintén, mostanában alig láttam. Hazajött pár ruhájáért, és már ment is
tovább. Lassan teljesen egyedül maradok abban a hatalmas házban.
– Hétvégén.
Kételkedtem benne, hogy valóban így lesz,
de jobbnak láttam nem vitatkozni. Összefontam magam előtt a kezem, s csak
bámultam ki az ablakon. Mit meg nem adtam volna egy normális anya-lánya
kapcsolatért! Kíváncsi voltam, mi az oka annak, hogy ennyire utál. Hogy nem
vagyok olyan, mint Elliot? Hogy nem azt teszem, amit mond? Egyszerűen nem
értettem. Számtalanszor akartam már rákérdezni, de tudtam, hogy úgysem
válaszolna, szóval kár is volt ilyenekre energiát fecsérelni.
Mikor Gerard megállt a házunk előtt, már
ugrottam is volna ki az autóból, ám anya megállított.
– Szombat estére ne szervezz semmit, céges
bulira megyünk.
Előre dőltem a két ülés között.
– És ha nincs hozzá kedvem?
A szeme sarkából nézett csak rám, s
látszólag megint hidegen hagyta, hogy mit mondtam.
– Holnap délután megérkezik a ruhád.
Nem láttam értelmét további beszédnek,
úgyhogy csak megrántottam a vállam, s kiszálltam az autóból. Ahogy becsuktam az
ajtót, anyáék már el is hajtottak, én meg csak bámultam utánuk.
Istenem, annyira nem volt szükségem még
erre az egészre is. Mit tettem, amiért az égiek ennyire büntetnek? Komolyan,
miért nem lehetne legalább egy rohadt napom, amikor nem kerülök semmiféle
összetűzésbe senkivel?!
Megigazítottam az aprócska fehér táska
vékony pántját a vállamon, s lassan, a földet tanulmányozva indultam el a
bejárati ajtó felé, miközben azon gondolkodtam, mivel terelhetném el legjobban
a figyelmem. Tudom, hogy tanulnom kellett volna, de biztos voltam benne, hogy
nem fog tudni lekötni. Néhány sorozattal el vagyok maradva, s most be tudnám
hozni a lemaradásom, de féltem, hogy az sem fog segíteni. Eldöntöttem, hogy
veszek egy forró fürdőt, aztán befekszem az ágyba, s lesz, ami lesz.
A kulcsom után kezdtem kutakodni, amikor
olyan érzésem támadt, nem vagyok egyedül. Kissé félve emeltem fel a fejem, s
hatalmasat dobbant a szívem, mikor megláttam Castielt a bejárati ajtó mellé
helyezett kis padon üldögélni. Megtorpantam, s csak figyeltem őt, ahogy
közömbös arccal méreget. Rosa szavai jutottak eszembe, s a gyomrom liftezni
kezdett. Abban a pillanatban dobni fog,
hogy újra kettesben lesztek.
Szóval ezért jött? Hogy szakítson velem?
Nos, legalább hálás lehettem, hogy nem mindenki előtt intézte el az ebédlőben.
Mert most komolyan, simán megtehette volna.
Megfordult a fejemben, hogy szépen
elhátrálok, felszállok a buszra, s meg sem állok Dawn házáig, de nem akartam
elmenekülni. Mély levegőt vettem, s egy kis ideig bent tartottam, mielőtt újra
megindultam volna az ajtó felé. Amikor mellé értem, mindenhova néztem, csak
éppen rá nem. Féltem, hogy elsírom magam, s már nagyon elegem volt abból, hogy
az emberek gyengének látnak.
– Nem ülsz le? – kérdezte halkan.
Kissé haboztam, de végül úgy tettem, ahogy
kérte. A pad másik szélére csúsztam, ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjek
hozzá, s a lehető legkisebbre próbáltam magam összehúzni. Óvatosan felé
pillantottam. A szemei alatt húzódó karikák most még mélyebbnek tűntek, mint
reggel, arca nyúzott volt, a haja pedig kócosan állt százfelé.
– Azért jöttél, hogy szakíts, ugye? –
Félve tettem fel a kérdést, és egyszerűen rettegtem a választól.
Castiel felém kapta a fejét, s a szemeimbe
nézett.
– Ez volt a célom, mikor elindultam ide.
Egy halk, csalódott ó hagyta el a szám,
ahogy a mondat végére ért. Rosának igaza volt. Castiel tényleg nem az a fajta
srác, aki átgondolja a dolgot. Nem is értem, miért reménykedtem, hogy
megoldhatjuk a dolgot.
Úgy éreztem, kettészakad a szívem. Én
tényleg szerettem Castielt, és egyszerűen nem hiszem el, hogy a hülyeségeim
miatt van vége mindennek kettőnk között. Már bánom, hogy hazudtam neki.
Annyival egyszerűbb lett volna elmondani neki az igazságot, még ha nem is örült
volna neki. De biztos vagyok benne, hogy megértette volna, hogy csak azért
keresem Nathaniel társaságát, hogy javítsak egy kicsit a jegyeimen. Elfogadta
volna, hogy ez fontos nekem. De mindent tönkre tettem.
– De idefele jövet kissé elbizonytalanodtam.
– Nem tehettem róla, a remény egy aprócska szikrája újra feléledt bennem, noha
fogalmam sem volt arról, mit akar mondani ezzel. – Összefutottam azzal az
idióta DÖK elnökkel, és bár legszívesebben szétvertem volna, mondott valamit,
ami nem hagy nyugodni.
Aggódva pillantott rám, én pedig azonnal
tudtam, mit említhetett meg neki Nathaniel. Lehunytam a szemem. Egek, nem
Castiel fogja megütni a srácot, hanem én. Nem értem, miért nem tudta befogni a
pofáját.
– Castiel, én… – kezdtem bele, de félbeszakított.
– Korábban is előfordult, hogy
pánikrohamod volt?
Nos, hazudhattam volna, hogy nem, csakhogy
megnyugtassam, de annyi bajt okoztam már, hogy nem vitt rá a lélek. Lesütöttem
a szemem.
– Megesett párszor…
Castiel váratlanul az állam alá nyúlt, s
óvatosan felé emelte a fejem. Aggodalmat és némi féltést olvastam le az
arcáról, ami teljesen összezavart. Hát nem azért jött, hogy szakítson? Akkor
meg miért viselkedik így?
– Miért nem mondtad el?
– Azért, mert nem olyan nagy ügy, Castiel!
– mordultam rá, s ellöktem magamtól a kezét. – Magam is meg tudok vele
birkózni.
– De szeretnék segíteni!
Kínomban felnevettem. Ez az egész helyzet
annyira értelmetlen volt. Miért foglalkozik velem, amikor már eldöntötte, hogy
dobni fog? Miért kell a jelenlétével megnehezítenie a dolgokat? Miért zavar
össze ennyire? Talán szórakoztatja, hogy ennyire padlón vagyok? Hisz’ mégiscsak
arról a Castielről volt szó, aki nem egyszer röhögte ki nyilvánosan azokat a
lányokat, akikkel rövid ideig kavart.
– Castiel, miért vagy itt? – Hangom inkább
volt suttogás, s csodálkoztam, hogy meghallotta, amit kérdeztem.
– Azért, Avery, mert szeretnélek
meghallgatni. Szeretném, ha elmondanád, mi történt pontosan.
Ingerülten fújtattam.
– Tudod, erre előbb kellett volna
gondolnod, és nem ragaszkodni ahhoz, amit Debbie-től hallottál. Az a ribanc
képes eltúlozni a dolgokat. – Kis szünetet tartottam, amíg eldöntöttem, hogy
kimondom azt, ami néhány perce fogalmazódott meg bennem. – Figyelj, ennek a
kapcsolatnak így semmi értelme. Úgy látszik, képtelenek vagyunk megbízni a
másikban, szóval… – Nagyot nyeltem, s igyekeztem visszatartani a könnyeimet.
Istenem, annyira nehéz erről beszélni. – Lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha nem
folytatnánk ezt az egészet tovább.
Nem bírtam megvárni a válaszát, egyszerűen
túlságosan fájt a kialakult helyzet, s képtelen voltam felfogni, hogy
tulajdonképpen én szakítottam vele. Felpattantam a padról, próbálva figyelmen
kívül hagyni Castiel megütközött tekintetét, s a kulcscsomóm után kutakodva
léptem a bejárati ajtó elé.
– De én szeretlek!
___________________________________________________
Nee!! Miért a legizgalmasabb résznél kell abbahagyni?? Szét tép az ideg!! Áááá amilyen gyorsan csak tudod hozd a kövit légyszi mert nembírom ki!!!!!!!!!
VálaszTörlésHehe! :D Már kész a következő fejezet, szóval hamarosan fel is tudom rakni. :)
TörlésHalii :-D
VálaszTörlésNos elosszoris egybe olvastam a két részt..pont végeztem az egyikkel mire megláttam hogy fent van a másik ^^ örültem is mint majom a farkanak..
Szóval ha nem gond akk egybe írok véleményt :-D
Amikor azt írtam múltkor h jobb lenne ha szüneteltetnek akk meg nem tudtam hogy debbi kavart be..így kissé érthető hogy castiel miért rágott be Averyre de viszont attól függetlenül tényleg gyökér hogy még meghallgatni sem képes inkább hisz másnak mint a barátnőjének.. De attól függetlenül még Avery is hibás telleg elkelett volna mondani castielnek mert bizalom nélkül nem jó egy kapcsolat..akkor csak mindig aggódni fognak ha nincsenek együtt hogy na most vajon épp kivel kefel stb..
Amúgy olyan kár hogy nem Natel van Együtt avery a képzeletembe tok össze illenek *.*
Debbinek meg legszivesebben széjjel ********* a ***** fejét xD Avery helyében úgy megcsapkodtam volna..
Aztán ez a Gerard.. Tok jó fej amúgy vártam is hogy hazamennek és megbeszelik a dolgokat pl hogy avery lemegy inni vagy valami őis ott van a konyhába aztán valami történik stb ien mostohaapa lánya beszélgetés anya lánya helyett vagy valami ilyesmi xD szóval jó lett volna de így még jobb hogy castiel a végén megjelent..bár elég szemét h szakítani jött csak aztán Nat mondott neki ezt azt avery rohamarol aztán akk mégse nehogy miatta legyen baj..legalább is nekem így jött le persze ugye aggódik is ami szép és jó..de akk miért úgy megy oda h na most kidobom..averynek meg igaza van kapja be ha szakítani jött akk sajnálatbol ne legyen vele..de ez a szeretlek a végén..persze hogy a végére kell hadd ragjak a körmuket az olvasók h na most mi lesz :-D
Na összegezve szuper lett mint mindig :-) várom a folytatást!
További szép estét ^^
Szio
Ah, hosszú komment! *-*
TörlésÓ, ugye? *-* Szerintem is tök összeillenének Nathaniellel! *-* De vele más terveim vannak. xp
Ami a fejezet végét illeti, valamivel fenn kell tartanom az érdeklődést! :p
Igyekszem hamar felrakni a következőt!^^
Szia. Fantasztikus lett ez a resz is *-* varom a folytatast..:) annyira jo lenne ha Elliot vegre felebredne es ott lenne Avery mellet:3 annyira cuki lenne:3 Castiel pedig menjen a franca ha csak szanalombol akar egyutt maradni Averyvel (bar nagyon oszeillenek xd) ... az anyukaja pedig kezd nagyon unszimpatikus lenni.. annyira egy nemtorodom ize.. Gerrard pedig aranyos ahogy Averyvel torodik (bar ez koszonheto annak hogy be akar vagodni az anyukanalxdd) DE ELLIOT EBREDJEN MAR FEL A KOVETKEZO RESZBEN LEGYSZII<3 mikor lesz folytatas? Nagyon varom!:)
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett!:) Hamarosan hozom!^^
Én is szívesen írnék már úgy Elliotról, hogy ott van, de... De az még kicsit odébb van. :D
Ma este vagy holnap jön a 36. fejezet. :)
Mikor derul ki hogy ki gyujtotta ra Averyre azt a kis helyiseget ahol probalni szoktak ? :) Felfal a kivancsisaaag *-* Istenem de varom mar a kovetkezo reszt..nagyon remelem hogy Avery es Castiel megbeszelnek mindent normalisan :)
VálaszTörlésKözeledünk ahhoz a részhez, de még várni kell rá. :) Hamarosan hozom!^^
TörlésÓ, nagyon jó ^^! Ez tipikusan olyan vég, hogy lekaparja az ember a tapétát az izgalomtól :/ :D Már várom a folytatást.
VálaszTörlésAkik azt írták, hogy Nataniel meg Avery összeillenek, azok szerintem tévednek >-< Hozzá Castiel passzol. Jó lenne, ha meg tudnák beszélni a dolgot. <3
Avery anyja egyszerűen érthetetlen...-.- Gerard normális volt hozzá, a drága jégkirálynővel ellentétben. Deborah meg... Őt bele kellene tenni egy dobozba és elpostázni az Antarktiszra XD De lehet, hogy a pingvinek és a fókák sem tudnák elviselni...
Köszönöm ^^ Ma felkerül a következő rész :D
TörlésSzerintem is Castiel passzol hozzá jobban, de na, Nathanielt jobban szeretem. xD És nehéz megállni. :D
Hahaha :D
Nagyon jó volt ez a rész! És igen nagyon jól átjönnek az érzelmek szóval nem kell emiatt aggódnod. Olyan jó, hogy ilyen gyorsan hoztad ezt a részt!:) És köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésemre és olyan jó érzés volt olvasni, hogy Avery ilyen hatással van rád, hogy megnőtt az önbizalmad! Kívánom, hogy még sokkal több legyen már csak azért is mert ilyen fantasztikusan írsz és ,hogy az olvasóid ilyen jó hatással vannak rád!:*
VálaszTörlésKöszönöm!^^ Igazán rám fért az a kis önbizalom egyébként. :D xD
TörlésJÉZUS EREJE!
VálaszTörlésÉn szószerint letépkedtem a falról a tapétát, miközben olvastam.
Nyehehh miért kell mindig ilyen végeket írni mindenkinek?! Olyan lelombozó, hogy le kell szednem az egész szobáról a tapétát mire jön az új rész.
Na de. Castiel, most hogy így elment Averyhez a végén, hogy SZÁNALOMBÓL együtt maradjon vele, olyan szinten vágta ki maga alatt a fát a szememben, hogy megfognám azt a fát és addig csapkodnám vele, amíg mozog.
Az anyja nekem már elejétől kezdve nem volt szimpi az Elliotos beszólások és Gerard miatt, és most ezekkel a húzásaival leírta magát nálam.
Gerard aranyos volt, de én még mindig kételkedem benne, már csak azért is, mert hát Avery anyjának a pasija, basszus! Biztosan csak az anyjánál és Averynél akart nyalni, hogy ő milyen „minta apa”. Ez kicsit csunya dolog.
Nati cicával meg jöjjön össze, nekem is ez a véleményem *o* <3
Naa mindegy, további sikereket és hozd hamar a részt!
Enikő:3
Hehe. :D Fenn kell tartanom valahogy az érdeklődést. :P
TörlésAvery anyja egyébként nekem sem szimpatikus. :/
Nati cicával más terveim vannak!^^ :D
Ma hozom!^^
Jèzusoom! Folytaasd!!
VálaszTörlésMa felkerül a folytatás :)
TörlésOh, hogy mennyire utálom, amikor valaki feladja... nagyon kiváncsi vagyok, mi lesz ebből.
VálaszTörlésxoxo,
T