2015. július 27., hétfő

36. Sakk matt (16+)

Csóközön!♥

Meg is hoztam a 36. fejezetet, de, mielőtt elkezdenétek olvasni, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy káromkodás és szexuális tartalom szerepel benne, szóval mindenki csak a saját felelősségére olvassa!

Köszönöm szépen a visszajelzéseket!

És még valami annak, aki a nevemben írta a chatbe nem túl szép dolgokat: borzalmasan sajnállak, hogy annyira nincs életed, hogy ráérsz ilyenekre! Basszus, képzelem, mennyi eszed lehet, ha képes vagy ilyen trágárságokat írni más nevében. :s

Mindegy is. Jó olvasást kívánok mindenkinek, és várom a véleményeiteket!^^

Puszi,
Raina


36. Sakk matt
Teljesen ledermedtem a döbbenettől, csak néztem magam elé elkerekedett szemekkel. Az agyam teljesen kiürült, a szívem pedig őrült iramban kezdett dobogni. Azt hittem, rosszul hallottam. Egyszerűen nem lehet, hogy ezt mondta, ez… Ennek semmi értelme! Az előbb még szakítani akart, most meg… Szeret?!
Lassan fordultam felé, miközben a szavakat kerestem. Mégis mit válaszolhatnék erre? Még soha, de tényleg soha nem mondta nekem ezt senki. Sőt, többen vágták a fejemhez, hogy engem egyszerűen képtelenség szeretni, de ő most… Ó, istenem! Mindig is rettegtem ettől a szótól, de teljesen más reakciókat váltott ki belőlem, mint amire számítottam. Még mindig össze voltam zavarodva, s nem tudtam kiigazodni azon, mit is akar tulajdonképpen Castiel, de rettentően boldog voltam, hogy ő is hasonlóképpen érez.
Éppen ezért akartam újra hallani a szájából, hogy biztosra menjek, komolyan gondolta-e. Az ő arcán is ugyanolyan döbbenet ült, mint az enyémen, s valahogy azt éreztem, nem így akarta ezt a tudtomra adni.
– M-mit mondtál? – Szinte rá sem ismertem a saját hangomra, olyan vékony volt.
Castiel mély levegőt vett, felállt, s hozzám lépett, hogy összekulcsolja a kezünk.
– Nézd, Avery! Én… nagyon sajnálom, hogy ekkora fasz voltam egész nap. Egyszerűen csak szarul esett, hogy nem mondtad el tegnap az igazat. Amikor Deborah felhívott, hogy látott téged Nathaniellel, majd’ szétvetett a féltékenység, mert tudom, hogy az-az idióta sokkal több mindent tudna neked megadni, mint egy olyan csóró valaki, mint én. És basszus, akkora idióta vagyok! Hagytam, hogy Deborah rábeszéljen, hogy szakítsak veled, de… Amikor azt mondtad, nem akarod tovább folytatni, rájöttem, hogy nem akarlak elveszíteni, mert… mert szeretlek, és…
– Én is szeretlek, Castiel! – szakítottam félbe, s mire ráeszméltem, már ki is mondtam azt a szót, amiről azt gondoltam, soha nem fogom. – De ez még nem változtat a dolgokon. Valamit nagyon elrontottunk, és át kell beszélnünk mindent, hogy megoldhassuk a problémákat.
Castiel habozás nélkül egyezett bele a beszélgetésbe, s kézen fogva mentünk be a házba. Arcomról le se lehetett volna kaparni a mosolyt, annyira boldog voltam, hogy nem került sor a szakításra, sőt. Jó érzés volt tudni, hogy valaki számára fontos vagyok, s szeret, ha már a saját családomra nem számíthattam.
– Keresek valami innivalót, várj meg fent a szobámban! – Már tettem is egy lépést a konyha felé, ám ekkor Castiel megragadta a karom, s magához rántott.
Egyenesen a mellkasának ütköztem a lendülettől, s meglepetésemben egy apró sikoly hagyta el a szám. Castiel mosolyogva nézett le rám, majd fejét közelebb emelte hozzám. Csak néhány centi választott el minket egymástól, éreztem a leheletét az arcomon, ami jóleső bizsergést váltott ki belőlem. Alig tíz perce még azt hittem, soha többé nem lehetek ilyen közel hozzá.
– Ma még csak meg sem csókoltalak! – jegyezte meg, csak úgy mellékesen, még mindig vigyorogva.
Az én szám is felfelé görbült, kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, miközben közelebb húzódtam hozzá.
– Nem is értem, mire vársz!
Elgondolkodtam rajta, hogy megszívatom, amiért ilyen köcsög volt, s nem hagyom, hogy megcsókoljon, de annyira vágytam arra, hogy újra megízlelhessem az ajkait, hogy mégsem fordítottam el a fejem, mikor a szája óvatosan hozzáért az enyémhez. Olyan érzés volt, mintha először csókoltuk volna meg egymást. Tartottam attól, hogy közben mégis meggondolja magát, s azt mondja, nem akarja folytatni ezt a kapcsolatot. Ám amikor türelmetlenül a falhoz préselt, s nyelvével végigsimított az alsó ajkamon, tudtam, hogy nem fog meghátrálni.
Egészen addig csókoltuk egymást szenvedélyesen, amíg el nem fogyott a levegőnk, s kénytelenek voltunk elválni egymástól. Zihálva döntötte neki a homlokát az enyémnek, száján vidám mosoly bujkált.
– Mit szólnál hozzá, ha ezt odafent folytatnánk?
Felnevettem.
– És mi van azzal, hogy várjunk?
Castiel türelmetlenül fújtatott egyet, s szorosan hozzám bújt.
– Nincs az-az isten, hogy én tovább várjak! Akarlak! – Egy gyors csókot váltottunk, mielőtt felkapott volna az ölébe. – Most azonnal!
Minden további szó nélkül indult meg velem az emeletre, s csodálkoztam, hogy ennyi önuralma van. Ha rajtam múlt volna, egészen biztos, hogy nem jutunk el a szobámig. Még a nappali kanapéja is kérdéses lett volna.
Arra számítottam, hogy amint átlépjük a küszöböt, lerak, de egyenesen az ágyamig sétált, s mire észbe kaptam volna, már a puha matracon feküdtem, fölöttem Castiellel, aki mindenféle figyelmeztetés nélkül kezdte el csókolgatni a nyakam. A bensőm megremegett a csodálatos érzéstől, s a hajába túrva hagytam, hogy a vékony bőrt kényeztesse, miközben halk sóhajok hagyták el a szám. Kezeivel lassan járta körbe a testem, először ruhán keresztül masszírozta a mellem, majd tenyerével lejjebb vándorolt, egészen a combomig. Az érintése szinte égetett, de minél beljebb haladt, annál inkább felkorbácsolta a vágyamat. Olyan régen nem voltam már együtt senkivel, hogy borzasztóan akartam, hogy megtörténjen. Főleg, mivel Castielről volt szó. Talán egy kissé megerősítené a kapcsolatunk, ami valljuk be, nem lenne túl rossz.
– Annyira nehéz volt eddig távol tartanom magam tőled – suttogta a fülembe. – Már az elején is kívántalak – mondta, miközben lassan felültetett, hogy lehúzza a ruhám cipzárját, s apró puszikkal kezdte behinteni a vállam. – Nem is tudom, mi volt velem, mikor azt mondtam, ne siessük el. – Az ölébe húzott, majd megszabadított szoknyától, s a szoba másik végébe hajította azt. Mohó tekintettel méregette a testem, s óvatosan végigsimított a derekam vonalán, mire teljesen megborzongtam. – Annyira dögös vagy!
Ha nem ágyban lettünk volna, valószínűleg elpirultam volna. De annyira vágytam már rá, hogy abban a pillanatban rettenetesen idegesített, hogy a száját beszédre használja, úgyhogy megleptem őt, s lenyomta az ágyra, majd gondolkozás nélkül ültem rá a csípőjére.
– Mi lenne, ha elhalasztanánk egy kicsit a beszédet? Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem az most várhat.
Lassan kezdtem simogatni őt a nadrágon keresztül, kezeim alatt éreztem egyre jobban növő vágyát, miközben a nyakát szívtam. Gonosz voltam, de azt akartam, hogy Deborah lássa, Castiel teljesen az enyém, s esélye sincs nála, amíg én itt vagyok.
Lassan végigcsókoltam az álla vonalát, miközben a tenyeremet felfelé vezettem a felsője alatt, ujjaimat végighúzva minden egyes kockáján. Türelmetlenül mordult fel, s úgy fordította a fejét, hogy az ajkunk összeérhessen, én azonban rögtön felegyenesedtem, s gonoszul vigyorogva elmosolyodtam. Még mindig meg akartam bosszulni, amiért nem hallgatott végig, de bocsánatot is akartam tőle kérni, amiért hazudtam, szóval feltűrtem a pólóját, s ezúttal a nyelvemmel jártam végig azt az utat, amelyet először az ujjaimmal. Nagyon lassan haladtam, s pontosan tudtam, mennyire dühíti, de azzal is tisztában voltam, hogy élvezi, mit teszek vele.
– Na, jó, nem bírom tovább! – szólalt meg hirtelen mély, érdes hangon, s egy pillanat alatt lelökött magától, hogy megszabaduljon a felsőjétől, amelyet úgy tépett le magáról, majd miután a nadrágját is levarázsolta magáról, lenyomott az ágyra, a kezeimet pedig a fejem fölött kulcsolta össze.
Lehajolt hozzám, s szenvedélyesen megcsókolt, miközben az egyik kezével elengedett, hogy megszabadíthasson a melltartómtól, majd az ajkaival elindult lefelé, ízlelgetve a finom bőrt. Kezeivel újra felfedezőútra indult, azonban most nem állt meg a combomnál. Hihetetlen gyorsasággal vette le rólam a tangát, s mire észbe kaptam volna, az egyik ujja már bennem is volt, s idegesítően lassan kezdte el mozgatni. Egyre hangosabb sóhajok hagyták el a szám. Rettenetesen jól esett az ilyesfajta kényeztetés, de többre vágytam. Castiel további két ujját csúsztatta belém, s szájával visszatért az enyémhez, szenvedélyes táncra hívva a nyelvem, majd váratlanul mindent abbahagyott. Furcsa érzés töltött el, úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akitől az imént vették el a cukorkáját. Hangot akartam adni a nem tetszésemnek, ám mielőtt egy szót is szólhattam volna, Castiel már újra fölöttem is volt, ezúttal már az alsónadrágja nélkül. Lehajolt, s a fogai közé vette a fülcimpám, s óvatosan ráharapott, miközben lassan belém csusszant, ezzel fokozva a hatást.
– Castiel – nyögtem fel, s a hátába mélyesztettem a körmöm.
Egy ideig nem mozdult, hagyta, hogy szokjam a bennem lévő férfiasságát, addig kezeivel a melleimet masszírozta, ajkaival pedig újra a nyakamat vette célba. Amikor úgy éreztem, már semmiféle fájdalmat nem fogok érezni, óvatosan mozdítottam felé a csípőm, mire egy mély nyögés hagyta el a száját, s ő is mozogni kezdett.
Nem először voltam így együtt Castiellel, de az élmény a közelébe sem ért a karácsonyi afférnak. Ez sokkal intenzívebb volt, még sosem éreztem ehhez foghatót. Annyiszor kellett tettetnem, hogy élvezem valakivel a szexet, de most minden jött magától. Csodálatos volt. Hol lassítottunk a tempón, hol pedig gyorsítottunk, s én teljesen elvesztettem az fejem. Rózsaszín köd szállt az agyamra, olyan volt, mintha minden egyes mozdulat után egyre inkább belezúgnék Castielbe, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Végig figyelt arra, hogy nekem is jó legyen, s azt hiszem, nem sokszor volt ilyenben részem. A többi srác csak magára gondolt, szinte meg is feledkezett arról, hogy én is egy élőlény vagyok. Most kezdtem csak elhinni, hogy Castiel valóban szeret. Mert tudom, hogy nem mindenkivel ilyen.
– Castiel, én mindjárt… – sóhajtottam fel, mikor úgy éreztem, közel járok a csúcshoz.
– Tudom, bébi – lihegte. – Tudom.
Újra gyorsítani kezdett a tempón, s ez nekem elég is volt. Hangosan nyögdécselve élveztem el, az egész testem megremegett, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Alig néhány másodperc múlva Castiel is követett, majd fáradtan dőlt rám, homlokát az enyémnek támasztva.
– Az enyém vagy! – lihegte, s egy puszit nyomott az orrom hegyére, mielőtt mellém feküdt volna.
A karjaiba vont, s a fejemet a mellkasára döntve hallgattam heves szívverését. Nos, azt kell, hogy mondjam, nagyon örültem annak, hogy anyáék nem maradtak itt. Akkor egészen biztos, hogy ez most nem történt volna meg, amit rettenetesen sajnálnék.
Egy ideig csak feküdtünk egymást ölelve, kiélvezve, hogy végre kettesben lehettünk. Azt hiszem, nem bántam meg, hogy eddig vártunk Castiellel. Így, egy hónapnyi várakozás után sokkal felemelőbb érzés volt ágyba bújni vele, s legalább meggyőződhettem arról, hogy nem csak azért kell, hogy legyen valaki, akivel néha lefeküdhetek. Valóban szerelmes voltam belé, s bár még mindig megrémített ez az érzés, tudtam, hogy előbb vagy utóbb legyőzöm a félelmem, mert egészen biztos, hogy Castiel nem fog magamra hagyni.

Fél óra múlva már a nappali kanapéján ültünk, előttünk egy csomó gumicukorral, jégkrémmel és tejszínhabbal, s úgy nevetgéltünk, mintha a ma reggeli incidens meg se történt volna. A tévében valami brazil szappanopera ment, néha azon röhögtünk, s kiparodizáltuk a szereplőket. Az arcom és a hasam is fájt már a sok nevetéstől, de ez nem akadályozta meg Castielt a hülyeségében.
– H-hagyd abba! – csaptam rá a vállára kuncogva. – Nem kapok levegőt!
De ő csak folytatta. Most éppen a főhősnőt kezdte utánozni, akinek mániája volt a mutogatás, s Castiel irtó viccesen festett, ahogy hadonászott. Megfogtam néhány szem gumicukrot, s hozzávágtam, mire abba hagyta a parodizálást, s gonosz vigyorral rám meredt.
– Eszedbe ne jusson! – figyelmeztettem, mikor rájöttem, mit tervez.
De már késő volt. Esélyem sem volt elfutni, Castiel teljesen átkarolt azokkal a hosszú karjaival, s csiklandozni kezdett. Ütöttem, vágtam, ahogy csak tudtam, de ő csak nevetett, s annál inkább kínzott. Tudta, hogy borzasztóan csikis vagyok, de nem foglalkozott vele.
– Hagyd már abba! Á! – felsikítottam, mikor váratlanul a földön landoltunk.
Néhány másodpercig csak bámultunk egymásra, aztán nevetésben törtünk ki. Aztán hirtelen eszembe jutott valami, s a jókedvem egy pillanat alatt elszállt. Visszaültem a kanapéra, s az egyik párnát kezdtem forgatni idegesen.
– Castiel? – kezdtem bele. – Amikor odakint ültünk, azt mondtad, azért jöttél ide, hogy szakíts velem. Ugye nem a pánikrohamom miatt gondoltad meg magad? Nem azért vagy itt, mert megsajnáltál, vagy valami, igaz?
Castiel csak pislogott rám, majd hozzám lépett, s arcomat a kezei közé fogta.
– Amikor Nathaniel megemlítette a problémád, rájöttem, hogy fontos vagy nekem, és azt akarom, hogy minden rendben legyen veled. Hozzájárult ahhoz, hogy meggondoljam magam, de biztos vagyok benne, hogy az akkor is megtörtént volna, ha meglátlak, de nem tudok a pánikrohamodról. Komolyan gondoltam, hogy szeretlek! Tudhatnád, hogy nem dobálózok ezzel a szóval túl gyakran.
Lehunytam a szemem.
– Tudom. Én csak… biztos akartam lenni, hogy nem szánalomból vagy még mindig itt.
– Az nem az én stílusom, Delacroix! – mosolygott le rám, s megcsókolt.
Egészen biztos vagyok benne, hogy több is történt volna egy csóknál, ha nem szakítanak félbe minket. Amikor megszólalt a csengő, magamban átkozódtam, s eldöntöttem, hogy nem fogok ajtót nyitni. Ám amikor az illető verni kezdte a bejáratot, kissé ideges lettem, úgyhogy kénytelen voltam felállni, s megnézni, ki az. Azt hittem, nem látok jól. Deborah állt előttem, arcán ördögi vigyorral, s már lépett is volna be a házba, de nem engedtem.
– Mi a jó büdös francot keresel itt? – szegeztem neki a kérdést.
Mosolya még szélesebb lett, s összefonta maga előtt a kezét.
– Nahát, Avery, nem illik így üdvözölni egy barátot!
Felvontam az egyik szemöldököm. Egek, ezek a lány gerinctelenebb nem is lehetne.
– Te komolyan annak tartod magad a ma történtek után?
Idegesítő hangon felnevetett, s újra megpróbált beljebb lépni, ám ezúttal sem hagytam. Mégis kinek képzeli magát? Bekavar, rámászik a pasimra, aztán meg idejön, mintha mi sem történt volna? Valakinek igazán helyre kellene már tennie a csajt, de ha így folytatja, tuti, hogy én leszek az.
– Csak jót akartam neked, drágám!
Kínomban felnevettem.
– Jót? Jót?! Basszus, te tényleg nem vagy normális.
Megrántotta a vállát. – Jobb neked Castiel nélkül. Nem való hozzád.
– Veled ellentétben, mi?
Ha egy pillantással ölni lehetne, biztos vagyok benne, hogy Deborah már nem élne. Nagyon kevesen múlott, hogy kitépjem a haját, vagy kikaparjam a szemét, s valószínűleg meg is tettem volna, ha nem érzem meg a vállamon Castiel kezét. Hálásabb nem is lehettem volna neki! Csupán a megjelenésével olyan reakciót váltott ki Debbie-ből, mint szerintem még soha senki. A lány egy pillanat alatt lesápadt, s hátrébb lépett. A tekintete Castiel arcáról a nyakára siklott, ahol ott virított az együttlétünk nyoma. Tátogni kezdett, majd rám kapta a pillantását. A szemeiben zavartság csillogott, nem tudta mire vélni a dolgot. Biztos volt benne, hogy tönkre vágta a kapcsolatunkat, s most, hogy látja, mégsem sikerült neki, egyszerűen nem tudott kezdeni a helyzettel. Ezúttal nem jött be a terve.
– El sem hiszem, hogy képes voltál idejönni azok után, hogy megpróbáltál szétválasztani minket! – nevetett fel Castiel, ám a hangjában egy cseppnyi vidámság nem volt.
– Castiel, én… én… – dadogta Debbie. – M-megtudom magyarázni!
Castiel keze a vállamról a derekamra csúszott, s szorosan magához húzott.
– Nem szükséges – felelte hidegen. – Jobb lenne, ha most elmennél. Ó, és Deborah? Ha még egyszer meglátlak Avery közelében, nem fog érdekelni, hogy lány vagy. Ezt ne felejtsd el!
Mielőtt Castiel becsukta volna az ajtót, láttam, ahogy Debbie kék szemei megtelnek könnyekkel, s még mindig sápadtan, kissé csalódottan elrohan.
Legszebb öröm a káröröm, szokták mondani. Az ajkaimon diadalittas mosoly bujkált, amit még akkor sem tudtam volna onnan eltüntetni, ha akartam volna. Csak arra tudtam gondolni, hogy ezúttal végre nyugtunk lesz, s senki sem fog bekavarni többé. Megkönnyebbülten fordultam Castiel felé, s köszönetképpen megcsókoltam. Fogalmam sem volt, mit gondolhatott akkor, amikor elzavarta a lányt. Elvégre egykor közel álltak egymáshoz Debbie-vel. Da ha képes volt így elküldeni, akkor egészen biztos, hogy irántam mélyebb érzései vannak, s ez újra megmosolyogtatott.
Sakk matt ribanc.

__________________________________________________

28 megjegyzés:

  1. Ááá eszméletlen jó mint mindig!!!! Nem tudok benned csalódni!!! Imádtam!!! 100× Imádtam!! Várom a kövit!!! Nagyon jó lett nekem a vége nagyon is tetszett megkapta az a ribanc (elnézést a csúnya szóért) de hurrááa,Nagy vagy!!!! Raina!!! 😉

    VálaszTörlés
  2. Végre kibékültek! Ááá!
    Amikor az elején olvastam azt a részt, mikor bevallják, hogy szeretik egymást, arra csak ennyi volt a reakcióm: annyira édesek!
    Aztán khm...
    Majd nekem nagyon tetszett az a szappanoperás rész, körülbelül ez olyan, mikor húgom Disneyt néz, és a Violetta jön, én pedig ott vagyok mellette.
    Deborah megkapta. Mondjuk én azután, mikor azt mondta, hogy ,,Jobb neked Castiel nélkül!", jól szemberöhögtem volna. Majd jött Castiel, és elküldte. (Szépen kifejezve)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!^^ Megmondom őszintén, a szappanoperás résszel kicsit bizonytalan voltam, de így utólag örülök, hogy nem töröltem ki. :D

      Törlés
  3. Halii!
    Huhh olyan jó volt ez a rész *.* imádom a felnőtt jeleneteket xD és nagyon jól leirtad..tudom volt már egy rész amibe volt ilyen rész..de az asszem nem volt ilyen részletes..meg hát nem a két főszereplő aktusat írtad le..mindig az a legjobb ^^
    Amúgy tok furcsa nekem h ilyen Castiel xD mindig olyan pasikrol olvasok akik antiszociális vagy pszihopata nyomik... (hát ilyenekre gerjedek xD) de esküszöm ha élne Castiel akk nem mondanám h nem kéne egy hétre xD hmm hiába imádom az anime pasikat *.*
    A szapanoperas rész cuki volt..miis csináltuk ezt a ferjurammal mikor még kicsik voltunk xD régi szép emlékek T.T
    debbi meg jól megkapta..azért örültem volna ha avery tényleg jól megtepi.. kissé megnyugodott volna a picilelkem hogy megkapta a gonosz banya.. Bár igyis kapott de na az ien pcsaknak nem mindig fáj a lelkiserules vagy mi a bánat xD
    Szólva Nagyon gratulálok!! Ez a fejezet lett a kedvencem eddig..és ezzel a résszel kb bekerult a történeted a top5 kedvenc fanficioneim közé *.* imádom!
    Várom a folytatás ^^ Sziokaa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!^^
      Ha jól emlékszem, akkor talán a 18. vagy a 19. fejezetben volt ilyen jelenet, de azt szinte egyáltalán nem részleteztem a fiatalabbakra való tekintettel.:)
      Ó, ne aggódj, érik az a hajtépés!:P
      Ó, nagyon szépen köszönöm!!! *o*

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ez annyira jó lett..Raina,egyszerűen annyira ügyes vagy hogy az hihetetlen :) Mikor jön a 37.fejezet ? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett!^^ Egy-két napon belül. :)

      Törlés
  6. Ú, nagyon jó lett ^^ Végre kibékültek, én is mindent rózsaszínben látok XD
    Castiel nem okozott csalódást, olyan volt, mint amit vár tőle az ember <3
    Deborah meg... Enyhén szólva is vastag a képén a bőr. De jó, hogy el lett küldve a fenébe és egyúttal meg is lett fenyegetve... :D Igaza volt Avery-nek "legszebb öröm a káröröm".

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó folytaasd!!

    VálaszTörlés
  8. Ez a resz is elkepesztoen jo lett:)) en vegig mosolyogtam az egeszet:DD a vege pedig annyira tetszett(bocsi a csunya szoert) : "Sakk matt ribanc." :D Mikor lesz folytatas?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett!^^ Igyekszem nagyon hamar hozni!:)

      Törlés
  9. Óó, hogy mindig bekések az elolvasással :'(

    AAAAAHAHHHHHHHHWWWW *---------------------*
    IMÁDOOOOOM
    Végre. Valahára. Egyszer. S. Mindenkorra. Összejöttek. Kibékültek.
    És az a pikáns jelenetecske... :$
    Jó, oké, még lenne két évem, hogy elolvashassam, dehát BASSZUS ki a franc akar várni két évet erre a szuper leírásra?!
    Jobban le van írva, mint a Szarka ötven árnyalatában!
    Tényleg, nem túlzok! És aaahhhwww *----* elolvadtam, mint egy tipikus 12 éves romantikus lelkű kislány *----*
    És most jön az a mondtat, hogy: „Ha nagy jeszek, nekem isz ilyen lesz a féjjem ész majd így fogom elküldeni a ripancokat a féjjem közelébőől”
    Jupiii *---*
    Szóval. Imádtam, nagyon jól írsz, hamar folytatást, és sok sikert a továbbiakban!

    Debbikét el ne felejtsd meggyújtani!

    Jó éjszakát!:$

    Enikő:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!^^
      Lol, annál minden jobban le van írva. :'D Viccet félretéve, köszönöm!^^ Én nem éreztem annyira fú, de jónak, de, hogy őszinte legyek, életemben először írtam ilyet ennyire részlétesen, úgyhogy nem is reméltem, hogy ennél jobban fog sikerülni. xd
      Igyekszem a folytatással!^^

      Törlés
  10. Lehet már tudni mikor lesz 37.fejezet ? :) *-*

    VálaszTörlés
  11. Mikor jon a kovetkezo resz ? :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon eltűntél Raina :S

    VálaszTörlés
  13. Nem tűntem el, csak kicsit elbizonytalanodtam a sztorit illetően. :) A fejezet folyamatban van, amint elkészülök vele, hozom is!:)

    VálaszTörlés
  14. Ó èrtem :) Remèlem minèl hamarabb sikerül hoznod :)

    VálaszTörlés
  15. Beleszerelmesedtem a blogodba amit feltettem a top3 kedvwnc blogom listájára.
    Mikor varható új rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ennek örülök *o* Köszönöm ^^
      Ma estig felkerül :)

      Törlés
  16. Ééés megtörtént! Istenem de vártam már!:) Tetszett, nagyon is tetszett a dolog! Igazán jól megírtad, érzékletes volt és szexi :) jaj, remélem tervezel még romantikus Castiel oldalt mutatni, mert nagyonbejön:)
    A zord külső érző szivet takar...:)

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Igen, még tervben van :DD

      Törlés