2015. július 25., szombat

35. Semmi értelme

Csóközön!♥

Viszonylag hamar hoztam most a fejezetet, bár szerettem volna egy kicsit előbb. Arra vártam, hogy meg tudjam venni a laptopom, mert a gépem nincs túl jó állapotba, és nem is szerettem már azon írni. De amint meglett a laptopom, belevágtam az írásba, s már itt is a rész. :)

A következőt igyekszem hamarabb hozni!^^

Köszönöm a visszajelzéseket és a rengeteg oldalmegjelenítést!^^
Továbbra is kíváncsian várom a véleményeiteket!:)

Jó olvasást kívánok mindenkinek!^^

Puszi, 
Raina


35. Semmi értelme
Mindig is azt gondoltam, van bennem elég erő ahhoz, hogy félretegyem a problémáimat, legalább egy kis időre, amíg nem találok egy olyan helyet, ahol egyedül lehetek. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy mások gyengének lássanak, még akkor sem, ha a legközelebbi barátaimról volt szó. De abban a pillanatban nem éreztem magamnak erősnek, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a könnycseppek, amelyek akkor kezdek végiggördülni az arcomon, mikor kiléptem az ebédlőből, magam mögött hagyva Deborah-t, akinek legszívesebben kitéptem volna minden egyes hajszálát, s Castielt, aki még csak tudomást sem akart venni a távozásomról. Mintha csak egy lennék azok közül a lányok közül, akikkel rövid ideig folytatott viszonyt. S kissé bántott, hogy csak ennyit jelentettem neki.
Gyors léptekkel haladtam a folyosón a kijárat felé, lehajtott fejjel, remélve, hogy így senki sem fogja észrevenni, hogy sírok, de akárhova léptem, mindenki utánam bámult, s összesúgott a hátam mögött. Egyesek arról beszéltek, hogy Castiel máris szakított velem, hogy újra Debbie-vel lehessen, mások viszont arról pletykálnak, hogy Nathaniellel csaltam meg Castielt. Nem akartam velük foglalkozni, el akartam engedni a szavaikat a fülem mellett, de nem jártam sikerrel, s ez bizony hozzájárult az amúgy is borús hangulatomhoz. Alig vártam, hogy otthon lehessek. A készülődés egészen biztos elterelte volna a figyelmem, és egek, abban a pillanatban másra sem vágytam, mint egy forró fürdőre. De mivel idő hiányában voltam, az utóbbira még várnom kellett. Még túl kellett esnem egy ebéden anyámmal és a pasijával, amihez őszintén, nem volt se kedvem, se energiám.
Nem tudom elmondani, mennyire megkönnyebbültem, mikor végre kiléptem a kapun. Tartottam attól, hogy összefutok Amberrel és az idióta barátaival, de erre hál’ istennek nem került sor. A szerencsének köszönhettem, hogy elértem a buszt, ami meglepő módon előbb érkezett az előírt időpontnál, szóval, ha pár másodperccel később érek ki, lekéstem volna. Leghátul foglaltam helyet, szokásomhoz híven háttal a többi utasnak, s a táskámban kezdtem kutakodni az összegubancolódott fülesem után. Mikor megtaláltam, mérgelődtem egy sort, s miután használhatóvá vált, maximum hangerőn kezdtem hallgatni a telefonomra letöltött zenéket, amelyeket aztán rövid időn belül ki is kapcsoltam, s inkább elsüllyesztettem a kis készüléket. Azok a dalok mind Castielre emlékeztettek. Akárhányszor utaztunk valahova, ezeket hallgattuk, olyan hangosan, amennyire csak tudtuk, s közben azokon az embereken nevettünk, akik egyszerűen nem bírták elviselni a ricsajt. Csodálom, hogy egyszer sem szállítottak le minket a buszról.
Szinte feltéptem a házunk ajtaját, mikor hazaértem, s most az egyszer kifejezetten örültem, hogy anyám nincs itthon. A fájdalom hirtelen mérhetetlen dühvé nőtte ki magát, s abban a pillanatban kedvem támadt valamit – vagy inkább egy konkrét személyt – megütni. A táskámat valahova a konyha felé dobtam, de nem igazán voltam tudatában annak, mit is teszek pontosan. Hisztérikusan trappoltam fel egyenesen a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, s nekidőltem. Egész testemben remegtem, olyannyira mérges voltam, s úgy tűnt, nem is tudok ellene mit tenni. Egyszerűen bennem volt, s nem akart elmúlni.
Nem akartam lemondani Castielről, szerettem volna még vele lenni, kipróbálni, milyen is konkrétan egy olyan kapcsolat, ahol nem csupán a testiségekről van szó. Soha életemben nem voltam még szerelmes, s bár borzasztóan megrémített ez az érzés, szerettem volna jobban felfedezni ezt Castiel mellett. Meg akartam vele beszélni a dolgot, de nem sok esélyt láttam rá addig, amíg Deborah mindenhova követi őt.
Idegesen fújtattam egyet, s a szekrényhez léptem. Annyira nem éri meg így viselkednem egy olyan pasi miatt, aki inkább hisz egy kétszínű ribancnak, mint a saját barátnőjének. Teljesen felesleges ostromolnom magam. Ha szakítani akar miatta, úgyis meg fogja tenni, s én nem tehetek ellene semmit. Jobb lenne elfogadnom, hogy ez előbb vagy utóbb, de egészen biztos, hogy meg fog történni. Legalább újra belevethetem magam a bulizásba. Mármint úgy igazán.

Anyámékkal abban az étteremben találkoztam, ahol általában vacsorázni szoktunk. Egy rohadtul puccos helyről van szó, drága ételekkel és italokkal, s olyan emberekkel, akik beképzeltebbek nem is lehettek. Utáltam oda járni, de mikor számított az én véleményem? Anyám imádta megmutatni mindenkinek, hogy ő bizony nagyon sok mindent megengedhet magának, s ezen nem fog csak az én véleményem miatt változtatni. Szóval kénytelen voltam befogni a szám és tenni azt, amit anyám parancsol. Még a ruhámat is kiválasztotta. Az egyszerű, ám meglehetősen elegáns, rózsaszín csipkeruha ott hevert a székem háttámláján, arra várva, hogy felvegyem. Mindezt csak azután vettem észre, hogy már elővettem a szekrényemből egy miniszoknyát és egy hozzá illő felsőt, mert konkrétan magasról tettem arra, mit gondolnak az öltözékemről az emberek, de végül az anyám által választott ruha mellett döntöttem, mert valahogy nem akartam még vele is vitába keveredni. Úgy éreztem, azt már nem bírtam volna ki ép ésszel a mai nap után.
Öt percet késtem, ami tőlem nem szokatlan, de azért látszott Gerard arcán, hogy nem örül neki. Figyelmen kívül hagytam anyám kutakodó pillantását, miközben leültem az asztalhoz, a kezembe vettem az étlapot, s igyekeztem minél közömbösebbnek tűnni. De basszus, mindig megfeledkezem róla, hogy mi egyszer nagyon is közel álltunk egymáshoz anyuval, s ha valaki, akkor ő biztosan meg tudja mondani, ha valami nem stimmel. Most se volt más a helyzet.
– Minden rendben? – Miután feltette a kérdést, tekintetét az étlapra szegezte, de azért láttam, hogy néha felém pillant, miközben a válaszomra vár.
Őszintén, nem sok kedvem volt beszélni róla, főleg nem úgy, hogy ez a pasi is itt van, s hall minden szót. Mit meg nem adtam volna egy igazi anya-lánya beszélgetésért, de tudtam, hogy erre nem fog sor kerülni, bármennyire is szeretném. Anyát túlságosan lekötötte a munkája és Gerard, s így szinte ideje sem maradt rám vagy Elliotra.
– Nem – feleltem halkan, s lesütöttem a szemeimet.
Miért nem tudok legalább egy fél órára megfeledkezni Castielről? Miért nem lehet csak egy picit békén hagyni? Istenem, komolyan túl sokat kérek? Csak egy kis nyugalomra vágyom!
– Mi történt? – meglepődtem, mikor anya hangja helyett Gerardét hallottam meg, s hogy még megdöbbentőbb legyen a szituáció, tényleg úgy tűnt, mintha érdekelné, mi van velem. Mi a szösz?
– Semmi olyan, amit ne tudnék egyedül megoldani!
Reméltem, hogy a hanghordozásomból rájönnek, hogy egyáltalán nem akarok róla beszélni. De úgy tűnt, anya nem akarta annyiban hagyni a dolgot, s hirtelen zúdította rám a kérdéseit, esélyt sem adva, hogy legalább egyet megválaszoljak.
– Az iskolában történt valami? Figyelmeztetőt kaptál? Kicsaptak? Vagy összevesztél Dawnnal?
Felsóhajtottam, s letettem az étlapot az asztalra. Egek, valamelyik pincér igazán ideérhetne már.
– Azt hiszem, Castiel és én szakítottunk.
Igen, pontosan erre a reakcióra számítottam, éppen ezért fel sem húztam magam rajta. Tőle úgy sem vártam többet. Anya ajkai széles mosolyra húzódtak, s hogy ezt elrejtse, maga elé emelte a menüt, s úgy tett, mintha lázasan nézegetné azt. Tudtam, hogy Castiel sose volt a szíve csücske, s amióta csak együtt vagyunk, azért imádkozott, hogy szétmenjünk. Most, hogy ez megtörtént, boldogan élheti tovább az életét, az meg már nem számít, hogy a lánya boldogtalan.
Akinek ismételten sikerült meglepnie, az Gerard volt. Egyik szemöldökét felvonva nézett rám, s még mindig láttam a szemében, hogy tényleg azt szeretné, hogy mi jól kijöjjünk, ha már anyámmal jár. Ennyire félreismertem volna ezt az embert?
– Mi az, hogy azt hiszed? Nem vagy benne biztos?
Felsóhajtottam.
– Nem akarok róla beszélni!
Szerencsémre a pincér pont ekkor ért oda az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelésünket, s így megúsztam anyámék kérdéseit. Legalábbis egy kis időre. Gyorsan elhadartam, mit szeretnék enni, majd utánam anyáék is, s mire újra magunkra maradtunk volna, elnézést kértem, s kisiettem a mosdóba. Nem mintha el tudnék futni a problémák elől, de legalább egy kis időt nyertem, hogy összeszedhessem a gondolataimat.
A barátnőimmel kellene ezt az egészet megbeszélnem, nem pedig anyámmal és a pasijával, akit tulajdonképpen alig ismerek. Ők egészen biztosan nem értenének meg, anya megint azzal jönne, hogy Elliot pontosan tudná, mit tegyen ebben a helyzetben, vagy pedig fél órán keresztül beszélne arról, mennyivel jobb nekem Castiel nélkül. Egyikre sem volt per pillanat szükségem, s már bántam, hogy idejöttem. Jobban tettem volna, ha otthon maradok némi süti és jégkrém társaságában.
Megfordult a fejemben, hogy az ebéd végéig a mosdóban maradok, de itt jöttek-mentek az emberek, ami rettenetesen zavart, úgyhogy inkább visszamentem az asztalunkhoz. Valószínűleg rólam lehetett szó, mert mikor leültem, anya hirtelen abbahagyta a sugdolózást, s rám meredt.
– Avery, ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz?
Biztos vagyok benne, hogy nem sikerült lepleznem az arcomra kiülő undort. Akárhányszor megpróbáltam magamból kibeszélni a problémáimat, anya mindig kitalált valamit, csakhogy menekülhessen, az elmúlt fél évben sosem hallgatott végig. Most miért tenné? Gerard miatt? Tényleg ennyire be akar nyalni nála? Miért kell ennyire megjátszania magát? Egy kapcsolatnak elviekben nem pont az a lényege, hogy merj a párod mellett önmagad lenni?
– De most tényleg nem akarok erről beszélni – morogtam. – Főleg nem itt, ahol bárki meghallhatja.
Mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam.
– Mit csinált Castiel? Megcsalt? Tudtam én, hogy az a fiú nem bírja ki senki mellett sokáig.
Ökölbe szorult a kezem.
– Miért gondolja mindig mindenki, hogy mindenért Castiel a felelős?! – fakadtam ki. – Az meg sem fordult a fejetekben, hogy miatt nem működött az a kapcsolat? Akár hiszed, anya, akár nem, egyáltalán nem vagyok tökéletes, sőt, ha te azt tudnád, mennyit hibázok…
Szinte hallottam, ahogy azt mondja, hogy de te Delacroix vagy, és muszáj tökéletesnek mutatnod magad. Biztos voltam benne, hogy ha ezt válaszolja, rádöntöm az asztalt. Annyira belefáradtam már ebbe.
– Te csaltad meg? – Gerard kérdésén csak nevetni tudtam.
– Jézusom, dehogy! – mély levegőt vettem. – Hazudtam neki, de valahogy mégis megtudta az igazságot, és eléggé kiakadt.
– Ez még nem ok arra, hogy szakítson veled! – felelte anya harciasan.
Legszívesebben a falba vágtam volna a fejem. Nem is értem, miért beszélek én még mindig velük.
– Ö, dehogyis nem. Bizalom nélkül nincs kapcsolat. És ezt neked kellene a legjobban tudnod azok után, hogy apa…
– Avery! – Hangját felemelve szólt rám, ezzel magunkra vonta néhány vendég figyelmét.
Még én is tudtam, hogy most kissé elvettem a sulykot. Néha hajlamos vagyok rá, hogy idegességemben mások fejéhez vágom a múltban elkövetett hibáikat, csakhogy eltereljem magamról a figyelmet. Elég bunkó húzás volt tőlem felhozni az apával való kapcsolatát Gerard előtt, de nem gondolkoztam, s mire észbe kaptam volna, a szavak már ki is csúsztak a számon.
– Sajnálom – mondtam halkan.
Mire megérkezett az ebédünk, már egyikünknek sem volt kedve társalogni. Akarva-akaratlanul, de átvették az én stresszes hangulatom, s szerintem tartottak attól, hogy bármit is mondanak, abból hatalmas vita lesz, s nem akarták, hogy ennek ismeretlenek is a tanúi legyenek. Szóval csendben ettünk, vagy legalábbis ők biztosan. Én csak tologattam az ételt a tányéromon, mert nem volt étvágyam, hiába nem ettem ma semmit. Úgy éreztem, ha most valamilyen étel a gyomromba jut, az egyből ki is fog belőlem jönni.

Nos, miután sikeresen tönkre tettem azt az egy órát, amit együtt tölthettünk volna, arra számítottam, nem fogják felajánlani, hogy hazavisznek, úgyhogy már készítettem is a bérletem, s a buszmegálló felé indultam, mikor Gerard rám szólt, hogy szálljak be a kocsiba. Kissé haboztam, s anyámra néztem, hogy lássam, ő mit szól ehhez, de mint az várható volt, kerülte a tekintetem, s még a vak is láthatta, mennyire dühös. Sóhajtva pillantottam vissza Gerardra, s egy mosolyt erőltettem az arcomra, miközben beültem hátra.
A zene halkan töltötte be az utasteret, de mi továbbra sem szóltunk egymáshoz, kínos csend telepedett közénk, a feszültség pedig szinte tapintható volt. Hálát adtam az égnek, hogy nem lakunk messze ettől az étteremtől, s így nem kellett sokáig egy légtérben tartózkodnom velük.
– Kirakunk a háznál, mi pedig megyünk tovább. – Anya hangjára felkaptam a fejem.
– Aha, és mikor jössz haza? – Mert őszintén, mostanában alig láttam. Hazajött pár ruhájáért, és már ment is tovább. Lassan teljesen egyedül maradok abban a hatalmas házban.
– Hétvégén.
Kételkedtem benne, hogy valóban így lesz, de jobbnak láttam nem vitatkozni. Összefontam magam előtt a kezem, s csak bámultam ki az ablakon. Mit meg nem adtam volna egy normális anya-lánya kapcsolatért! Kíváncsi voltam, mi az oka annak, hogy ennyire utál. Hogy nem vagyok olyan, mint Elliot? Hogy nem azt teszem, amit mond? Egyszerűen nem értettem. Számtalanszor akartam már rákérdezni, de tudtam, hogy úgysem válaszolna, szóval kár is volt ilyenekre energiát fecsérelni.
Mikor Gerard megállt a házunk előtt, már ugrottam is volna ki az autóból, ám anya megállított.
– Szombat estére ne szervezz semmit, céges bulira megyünk.
Előre dőltem a két ülés között.
– És ha nincs hozzá kedvem?
A szeme sarkából nézett csak rám, s látszólag megint hidegen hagyta, hogy mit mondtam.
– Holnap délután megérkezik a ruhád.
Nem láttam értelmét további beszédnek, úgyhogy csak megrántottam a vállam, s kiszálltam az autóból. Ahogy becsuktam az ajtót, anyáék már el is hajtottak, én meg csak bámultam utánuk.
Istenem, annyira nem volt szükségem még erre az egészre is. Mit tettem, amiért az égiek ennyire büntetnek? Komolyan, miért nem lehetne legalább egy rohadt napom, amikor nem kerülök semmiféle összetűzésbe senkivel?!
Megigazítottam az aprócska fehér táska vékony pántját a vállamon, s lassan, a földet tanulmányozva indultam el a bejárati ajtó felé, miközben azon gondolkodtam, mivel terelhetném el legjobban a figyelmem. Tudom, hogy tanulnom kellett volna, de biztos voltam benne, hogy nem fog tudni lekötni. Néhány sorozattal el vagyok maradva, s most be tudnám hozni a lemaradásom, de féltem, hogy az sem fog segíteni. Eldöntöttem, hogy veszek egy forró fürdőt, aztán befekszem az ágyba, s lesz, ami lesz.
A kulcsom után kezdtem kutakodni, amikor olyan érzésem támadt, nem vagyok egyedül. Kissé félve emeltem fel a fejem, s hatalmasat dobbant a szívem, mikor megláttam Castielt a bejárati ajtó mellé helyezett kis padon üldögélni. Megtorpantam, s csak figyeltem őt, ahogy közömbös arccal méreget. Rosa szavai jutottak eszembe, s a gyomrom liftezni kezdett. Abban a pillanatban dobni fog, hogy újra kettesben lesztek.
Szóval ezért jött? Hogy szakítson velem? Nos, legalább hálás lehettem, hogy nem mindenki előtt intézte el az ebédlőben. Mert most komolyan, simán megtehette volna.
Megfordult a fejemben, hogy szépen elhátrálok, felszállok a buszra, s meg sem állok Dawn házáig, de nem akartam elmenekülni. Mély levegőt vettem, s egy kis ideig bent tartottam, mielőtt újra megindultam volna az ajtó felé. Amikor mellé értem, mindenhova néztem, csak éppen rá nem. Féltem, hogy elsírom magam, s már nagyon elegem volt abból, hogy az emberek gyengének látnak.
– Nem ülsz le? – kérdezte halkan.
Kissé haboztam, de végül úgy tettem, ahogy kérte. A pad másik szélére csúsztam, ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjek hozzá, s a lehető legkisebbre próbáltam magam összehúzni. Óvatosan felé pillantottam. A szemei alatt húzódó karikák most még mélyebbnek tűntek, mint reggel, arca nyúzott volt, a haja pedig kócosan állt százfelé.
– Azért jöttél, hogy szakíts, ugye? – Félve tettem fel a kérdést, és egyszerűen rettegtem a választól.
Castiel felém kapta a fejét, s a szemeimbe nézett.
– Ez volt a célom, mikor elindultam ide.
Egy halk, csalódott ó hagyta el a szám, ahogy a mondat végére ért. Rosának igaza volt. Castiel tényleg nem az a fajta srác, aki átgondolja a dolgot. Nem is értem, miért reménykedtem, hogy megoldhatjuk a dolgot.
Úgy éreztem, kettészakad a szívem. Én tényleg szerettem Castielt, és egyszerűen nem hiszem el, hogy a hülyeségeim miatt van vége mindennek kettőnk között. Már bánom, hogy hazudtam neki. Annyival egyszerűbb lett volna elmondani neki az igazságot, még ha nem is örült volna neki. De biztos vagyok benne, hogy megértette volna, hogy csak azért keresem Nathaniel társaságát, hogy javítsak egy kicsit a jegyeimen. Elfogadta volna, hogy ez fontos nekem. De mindent tönkre tettem.
– De idefele jövet kissé elbizonytalanodtam. – Nem tehettem róla, a remény egy aprócska szikrája újra feléledt bennem, noha fogalmam sem volt arról, mit akar mondani ezzel. – Összefutottam azzal az idióta DÖK elnökkel, és bár legszívesebben szétvertem volna, mondott valamit, ami nem hagy nyugodni.
Aggódva pillantott rám, én pedig azonnal tudtam, mit említhetett meg neki Nathaniel. Lehunytam a szemem. Egek, nem Castiel fogja megütni a srácot, hanem én. Nem értem, miért nem tudta befogni a pofáját.
– Castiel, én… – kezdtem bele, de félbeszakított.
– Korábban is előfordult, hogy pánikrohamod volt?
Nos, hazudhattam volna, hogy nem, csakhogy megnyugtassam, de annyi bajt okoztam már, hogy nem vitt rá a lélek. Lesütöttem a szemem.
– Megesett párszor…
Castiel váratlanul az állam alá nyúlt, s óvatosan felé emelte a fejem. Aggodalmat és némi féltést olvastam le az arcáról, ami teljesen összezavart. Hát nem azért jött, hogy szakítson? Akkor meg miért viselkedik így?
– Miért nem mondtad el?
– Azért, mert nem olyan nagy ügy, Castiel! – mordultam rá, s ellöktem magamtól a kezét. – Magam is meg tudok vele birkózni.
– De szeretnék segíteni!
Kínomban felnevettem. Ez az egész helyzet annyira értelmetlen volt. Miért foglalkozik velem, amikor már eldöntötte, hogy dobni fog? Miért kell a jelenlétével megnehezítenie a dolgokat? Miért zavar össze ennyire? Talán szórakoztatja, hogy ennyire padlón vagyok? Hisz’ mégiscsak arról a Castielről volt szó, aki nem egyszer röhögte ki nyilvánosan azokat a lányokat, akikkel rövid ideig kavart.
– Castiel, miért vagy itt? – Hangom inkább volt suttogás, s csodálkoztam, hogy meghallotta, amit kérdeztem.
– Azért, Avery, mert szeretnélek meghallgatni. Szeretném, ha elmondanád, mi történt pontosan.
Ingerülten fújtattam.
– Tudod, erre előbb kellett volna gondolnod, és nem ragaszkodni ahhoz, amit Debbie-től hallottál. Az a ribanc képes eltúlozni a dolgokat. – Kis szünetet tartottam, amíg eldöntöttem, hogy kimondom azt, ami néhány perce fogalmazódott meg bennem. – Figyelj, ennek a kapcsolatnak így semmi értelme. Úgy látszik, képtelenek vagyunk megbízni a másikban, szóval… – Nagyot nyeltem, s igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Istenem, annyira nehéz erről beszélni. – Lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha nem folytatnánk ezt az egészet tovább.
Nem bírtam megvárni a válaszát, egyszerűen túlságosan fájt a kialakult helyzet, s képtelen voltam felfogni, hogy tulajdonképpen én szakítottam vele. Felpattantam a padról, próbálva figyelmen kívül hagyni Castiel megütközött tekintetét, s a kulcscsomóm után kutakodva léptem a bejárati ajtó elé.
– De én szeretlek!

___________________________________________________

17 megjegyzés:

  1. Nee!! Miért a legizgalmasabb résznél kell abbahagyni?? Szét tép az ideg!! Áááá amilyen gyorsan csak tudod hozd a kövit légyszi mert nembírom ki!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe! :D Már kész a következő fejezet, szóval hamarosan fel is tudom rakni. :)

      Törlés
  2. Halii :-D
    Nos elosszoris egybe olvastam a két részt..pont végeztem az egyikkel mire megláttam hogy fent van a másik ^^ örültem is mint majom a farkanak..
    Szóval ha nem gond akk egybe írok véleményt :-D
    Amikor azt írtam múltkor h jobb lenne ha szüneteltetnek akk meg nem tudtam hogy debbi kavart be..így kissé érthető hogy castiel miért rágott be Averyre de viszont attól függetlenül tényleg gyökér hogy még meghallgatni sem képes inkább hisz másnak mint a barátnőjének.. De attól függetlenül még Avery is hibás telleg elkelett volna mondani castielnek mert bizalom nélkül nem jó egy kapcsolat..akkor csak mindig aggódni fognak ha nincsenek együtt hogy na most vajon épp kivel kefel stb..
    Amúgy olyan kár hogy nem Natel van Együtt avery a képzeletembe tok össze illenek *.*
    Debbinek meg legszivesebben széjjel ********* a ***** fejét xD Avery helyében úgy megcsapkodtam volna..
    Aztán ez a Gerard.. Tok jó fej amúgy vártam is hogy hazamennek és megbeszelik a dolgokat pl hogy avery lemegy inni vagy valami őis ott van a konyhába aztán valami történik stb ien mostohaapa lánya beszélgetés anya lánya helyett vagy valami ilyesmi xD szóval jó lett volna de így még jobb hogy castiel a végén megjelent..bár elég szemét h szakítani jött csak aztán Nat mondott neki ezt azt avery rohamarol aztán akk mégse nehogy miatta legyen baj..legalább is nekem így jött le persze ugye aggódik is ami szép és jó..de akk miért úgy megy oda h na most kidobom..averynek meg igaza van kapja be ha szakítani jött akk sajnálatbol ne legyen vele..de ez a szeretlek a végén..persze hogy a végére kell hadd ragjak a körmuket az olvasók h na most mi lesz :-D
    Na összegezve szuper lett mint mindig :-) várom a folytatást!
    További szép estét ^^
    Szio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, hosszú komment! *-*
      Ó, ugye? *-* Szerintem is tök összeillenének Nathaniellel! *-* De vele más terveim vannak. xp
      Ami a fejezet végét illeti, valamivel fenn kell tartanom az érdeklődést! :p
      Igyekszem hamar felrakni a következőt!^^

      Törlés
  3. Szia. Fantasztikus lett ez a resz is *-* varom a folytatast..:) annyira jo lenne ha Elliot vegre felebredne es ott lenne Avery mellet:3 annyira cuki lenne:3 Castiel pedig menjen a franca ha csak szanalombol akar egyutt maradni Averyvel (bar nagyon oszeillenek xd) ... az anyukaja pedig kezd nagyon unszimpatikus lenni.. annyira egy nemtorodom ize.. Gerrard pedig aranyos ahogy Averyvel torodik (bar ez koszonheto annak hogy be akar vagodni az anyukanalxdd) DE ELLIOT EBREDJEN MAR FEL A KOVETKEZO RESZBEN LEGYSZII<3 mikor lesz folytatas? Nagyon varom!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett!:) Hamarosan hozom!^^
      Én is szívesen írnék már úgy Elliotról, hogy ott van, de... De az még kicsit odébb van. :D
      Ma este vagy holnap jön a 36. fejezet. :)

      Törlés
  4. Mikor derul ki hogy ki gyujtotta ra Averyre azt a kis helyiseget ahol probalni szoktak ? :) Felfal a kivancsisaaag *-* Istenem de varom mar a kovetkezo reszt..nagyon remelem hogy Avery es Castiel megbeszelnek mindent normalisan :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közeledünk ahhoz a részhez, de még várni kell rá. :) Hamarosan hozom!^^

      Törlés
  5. Ó, nagyon jó ^^! Ez tipikusan olyan vég, hogy lekaparja az ember a tapétát az izgalomtól :/ :D Már várom a folytatást.
    Akik azt írták, hogy Nataniel meg Avery összeillenek, azok szerintem tévednek >-< Hozzá Castiel passzol. Jó lenne, ha meg tudnák beszélni a dolgot. <3
    Avery anyja egyszerűen érthetetlen...-.- Gerard normális volt hozzá, a drága jégkirálynővel ellentétben. Deborah meg... Őt bele kellene tenni egy dobozba és elpostázni az Antarktiszra XD De lehet, hogy a pingvinek és a fókák sem tudnák elviselni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Ma felkerül a következő rész :D
      Szerintem is Castiel passzol hozzá jobban, de na, Nathanielt jobban szeretem. xD És nehéz megállni. :D
      Hahaha :D

      Törlés
  6. Nagyon jó volt ez a rész! És igen nagyon jól átjönnek az érzelmek szóval nem kell emiatt aggódnod. Olyan jó, hogy ilyen gyorsan hoztad ezt a részt!:) És köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésemre és olyan jó érzés volt olvasni, hogy Avery ilyen hatással van rád, hogy megnőtt az önbizalmad! Kívánom, hogy még sokkal több legyen már csak azért is mert ilyen fantasztikusan írsz és ,hogy az olvasóid ilyen jó hatással vannak rád!:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!^^ Igazán rám fért az a kis önbizalom egyébként. :D xD

      Törlés
  7. JÉZUS EREJE!
    Én szószerint letépkedtem a falról a tapétát, miközben olvastam.
    Nyehehh miért kell mindig ilyen végeket írni mindenkinek?! Olyan lelombozó, hogy le kell szednem az egész szobáról a tapétát mire jön az új rész.
    Na de. Castiel, most hogy így elment Averyhez a végén, hogy SZÁNALOMBÓL együtt maradjon vele, olyan szinten vágta ki maga alatt a fát a szememben, hogy megfognám azt a fát és addig csapkodnám vele, amíg mozog.
    Az anyja nekem már elejétől kezdve nem volt szimpi az Elliotos beszólások és Gerard miatt, és most ezekkel a húzásaival leírta magát nálam.
    Gerard aranyos volt, de én még mindig kételkedem benne, már csak azért is, mert hát Avery anyjának a pasija, basszus! Biztosan csak az anyjánál és Averynél akart nyalni, hogy ő milyen „minta apa”. Ez kicsit csunya dolog.
    Nati cicával meg jöjjön össze, nekem is ez a véleményem *o* <3

    Naa mindegy, további sikereket és hozd hamar a részt!

    Enikő:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe. :D Fenn kell tartanom valahogy az érdeklődést. :P
      Avery anyja egyébként nekem sem szimpatikus. :/
      Nati cicával más terveim vannak!^^ :D
      Ma hozom!^^

      Törlés
  8. Jèzusoom! Folytaasd!!

    VálaszTörlés
  9. Oh, hogy mennyire utálom, amikor valaki feladja... nagyon kiváncsi vagyok, mi lesz ebből.

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés