2014. június 30., hétfő

04. Az a bizonyos e-mail

Csóközön!

Meg is érkeztem a 4. fejezettel, ami hosszabbra sikerült, mint az eddigiek - remélem nem baj. :)
Az oldalsávban találtok néhány infót a fejezetek érkezéséről, amit folyamatosan frissíteni fogok. 

Köszönöm szépen a visszajelzéseket, örülök, hogy tetszik a történet! ^^ És ismét szeretném megköszönni mindenkinek, aki látogatja a blogot, ugyanis átléptük a 900 oldalmegjelenítést! Köszönöm.♥

Jó olvasást kívánok mindenkinek, és ne feledjétek: számít a véleményetek!^^

Raina


4. Az a bizonyos e-mail
Mr. Faraize túl szétszórt, és egyáltalán nem ért a gyerekekhez – pláne a tizenhat, tizenhét éves hormontúltengéses, a szájukat befogni képtelen kamaszokhoz. Osztályfőnöknek csapnivaló, ám azt el kell ismerni, a történelmet remekül meg tudja tanítani. Szerencsétlenségére azonban osztályfőnöki órát kellett tartania, s mint minden év elején, most is tudatnia kellett velünk a legfontosabb szabályokat, ellenőriznie kellett, hogy a tavalyi adatok – lakcím, szülők száma – változatlanok maradtak-e, valamint elmondta, mennyire szeretné, ha a tavalyi osztályátlag az idén változna, mert a teljesítményünk borzalmas, nem gimnáziumba illő, és az egész iskolában mi vagyunk a legrosszabbak. Mindezeket hatalmas zajongások közepette ismertette velünk, s kétlem, hogy túl sok emberhez jutottak volna el a szavai, szóval ez a tanév sem fog különbözni az eddigiektől.
Az óra közepén, mikor Mr. Faraize a házirendből olvasott fel, előkerültek a telefonok, néhányan pedig vidáman fordultak oldalra, vagy hátra, hogy folytathassák a becsengetéssel félbeszakadt beszélgetéseket. Dawn Rosa mögé telepedett le, távol tőlem, így papírdarabkákat használtunk a csevegéshez, s osztálytársaink segítségével juttattuk el őket egymáshoz. Remekül szórakoztunk, noha semmi értelmesről nem esett szó.
Néhány perc elteltével úgy éreztem, mintha valaki figyelne, s mikor felnéztem, az előttem ülő Nathaniel aranybarna szemeibe ütközött a tekintetem. Felvontam a szemöldököm.
– Mi az? – kérdeztem.
Rosszallóan rázta a fejét, és kikapta a kezemből az üres papír fecnit, amire éppen írni készültem.
– Esetleg figyelhetnétek is egy kicsit.
Elmosolyodtam.
– Ó, de hát én figyelek! Attól még, hogy nem nézek rá a tanárra, még hallom, amit mondd. Nem kell hozzá látnom is.
Csak a szemét forgatta, majd előre fordult. Dawnra pillantottam, aki halkan kuncogott, majd a telefonjához nyúlt. Pár másodpercen belül rezegni kezdett a mobilom, jelezve, hogy üzenetem érkezett – Dawntól.
Szerezz egy csajt a strébernek. Igazán ráférne. ;) x
Az ajkamba haraptam, nehogy hangosan felnevessek, majd már írtam is a választ.
Úgy hallottam, Melody oda meg vissza van érte. Mit gondolsz? Összeillő páros lennének, nem? :D
 Mikor Dawn megkapta az sms-t, felém nézett, megrázta a fejét, majd újra a telefon képernyőjére szegezte a tekintetét. Újabb üzenetet küldött.
Lol, nem. Olyan barátnő kell Nathanielnek, aki kihozza belőle a rossz fiút. Ugye tudod, mire gondolok? ;)
Mielőtt válaszolhattam volna, megszólalt a csengő. Mr. Faraize megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd amilyen gyorsan csak tudott, kisietett a teremből. Dawn pillanatokon belül ott termett a padom mellett, így személyesen beszélhettünk arról, hogy az ismerőseink köréből ki lenne a legmegfelelőbb a mindig komoly DÖK elnöknek. Persze halkan vitattuk meg a jelölteket, nehogy Nathaniel meghalljon minket.
– Oké, akkor Shailene? – vetette fel Dawn végső elkeseredésében az ötletet.
A fejemet ráztam.
– Shai túl vad lenne neki, ráadásul biztos vagyok benne, hogy nem kezdene ki olyan sráccal, mint ő – böktem a fejemmel a nekünk háttal ülő Nathaniel felé.
Dawn frusztráltan emelte fel a kezét.
– Feladom, nincs több ötletem!
A fejemet ráztam, aztán eszembe jutott.
– Nekem van! – Dawn kíváncsian emelte meg egyik szemöldökét. – Hát, te, drága barátnőm!
Dawn hirtelen köpni-nyelni nem tudott, csak pislogott rám, mintha teljesen elment volna az eszem. Bevallom, csak azért mertem felhozni a témát, hogy húzzam egy kicsit a Castiel dolog miatt. De megérdemelte, nem igaz?
– Haha, rohadt vicces volt, Avery. – Legjobb barátnőm teljesen elpirult, de szerintem ez fel sem tűnt neki, én pedig nem akartam rákérdezni, hogy a düh miatt vörösödött-e el, vagy, mert többet érzett a szőke srác iránt, mint amit be mert volna vallani. Dawn sokszor nyitott könyv számomra, könnyű megmondanom, mit gondol, de akadtak pillanatok, amikor olyan jól elrejtette előlem az érzelmeit, hogy még akkor sem tudtam volna megmondani, mit érez, ha az életem múlt volna rajta. A mostani is egy olyan alkalom volt.
Csak megrántottam a vállam, és felültem a padra. Abban a pillanatban vettem észre a felénk tartó Alexyt, akinek arcán – mint mindig –, most is hatalmas, vidám vigyor ült. Elmosolyodtam, mikor odaért hozzánk, s mindkettőnket szorosan megölelt.
– Itt vannak a kedvenc csajaim! – Hangja hangos volt, s élettel teli, olyan Alexys. – Olyan jó újra látni titeket!
Dawnnal egyszerre nevettünk fel, s könnyed csevegésbe kezdtünk meleg barátunkkal, aki boldogan számolt be a nyaralásáról, amit hol a városban, hol pedig a parton töltött Arminnal, és még néhány haverjával. Mindig sápadt bőre most bronzos színben tündökölt, amelyet hófehér felsője még jobban kiemelt. A nyár során kék haja kissé kifakult, de ez a világosabb szín jobban illett az arcához.
– Suli után ráértek? – kérdezte a srác gyorsan, miután becsöngettek.
– Persze – válaszoltunk egyszerre, majd mindannyian visszaültünk a helyünkre.
Mr. Faraize pont akkor lépett be a terembe, mikor kényelmesen elhelyezkedtem, s ott folytatta, ahol az előző órán befejezte, s látszólag ő is annyira unta ezt az egészet, mint mi. Az asztalra könyököltem, s unottan bámultan a telefonom kijelzőjét, mikor Castiel rugdosni kezdte a széket. Eleinte nem akartam törődni vele, de ahogy a percek teltek, úgy lettem idegesebb.
– Befejeznéd? – fordultam hátra ingerülten, s mikor a szája önelégült vigyorra húzódott, csak még dühösebb lettem.
– Nem – felelte halkan, s tovább folytatta a rugdosást.
– Istenem, hány éves vagy, tíz?
– Csak tesztelek valamit.
A homlokomat ráncoltam.
– Mégis mit?
– Hogy mikor törsz meg és adod meg azoknak a csajoknak a számát, akikről szünetben dumáltatok.
Elmosolyodtam.
– Ó, hát erről van szó! Tudod, Castiel, csak kérned kellett volna…
– És megadtad volna?
Halkan felnevettem.
– Dehogy, butus.
Amikor előre fordultam, még mindig mosolyogtam, és annak ellenére, hogy nem akartam, hogy Castiel összejöjjön valamelyik barátnőmmel, leírtam Shai és Alison számát egy kisebb papírdarabra, és hátranyújtottam neki. A rugdosás abbamaradt, és az óra hátralevő részében Castiel nem is foglalkozott már velem.
Mr. Faraize az óra közepére tudatta velünk az összes szabályt, amit be kellett tartanunk, majd megkérte Nathanielt, hogy ismertesse az osztállyal azokat a szakköröket, amelyek idén indulnak. Egy új szabály szerint legalább egyhez muszáj volt csatlakozni, s Nathaniel DÖK elnökként igyekezett segítséget nyújtani mindenkinek, aki nem tudott választani.
A színjátszó kör mellett döntöttem, csakúgy, mint tavaly, így miután Nathaniel elmondta a legfontosabb információkat, szükségtelennek tartottam, hogy figyeljek, s előkaptam a mobilom, hogy válaszolhassak a Facebook-os üzenetekre, majd unalmamban elkezdtem fotózni magam. Furcsán fintorogtam, kiöltöttem a nyelvem és bandzsítottam, miközben képeket csináltam, s miután végeztem, kiválasztottam a legviccesebbet, s feltöltöttem Instagramra Órai selfie címmel. Jeremy, az egyik srác, akivel nyáron kavartam, pár perc múlva hozzá is szólt.
Őrült és szexi. Mint mindig. ;)
Persze Dawn se bírta ki, hogy ne írjon hozzá.
És az enyém, Jeremy, ezt ne felejtsd el! :p Szép vagy csajszim♥
Miután elküldtem a választ, vissza akartam csúsztatni a telefont a táskámba, ám az rezegni kezdett. Sms-re számítottam, vagy egy újabb Facebook-os üzenetre, így amikor megláttam az e-mailt jelző borítékot a képernyő bal felső sarkában, meglepődtem, a feladó címét olvasva pedig őrültek módjára kezdett verni a szívem.
Nyár elején beadtam a jelentkezésem egy elit gimnáziumba, amely nem ebben a városban volt, de elég nagy hírrel rendelkezett. Az iskolai olyan programokat biztosít a diákok számára, amelyeknek később még nagy hasznát vehetik, arról nem is beszélve, hogy az ott végzettek nagyobb eséllyel kerülnek be egyetemre, s a többségükből elismert fotográfus, stylist és művész válik. Minden álmom oda járni, s félévente lelkesen küldtem el nekik a jelentkezésem, de eddig egyszer sem volt szerencsém, válaszuk minden alkalommal elutasító volt. Remegő kézzel nyitottam meg az üzenetet, s csalódottan olvastam, hogy még csak most kapták meg a kérelmem. De… ez azért jelent valamit, nem igaz?

Miss Delacroix,
Örömmel értesítjük, hogy felvételi kérelmét dráma tagozatos osztályunkba megkaptuk. Köszönjük, hogy iskolánkat választotta, hamarosan tudatjuk Önnel a vezetőség döntését.   

8 megjegyzés:

  1. Szia. :)
    Nagyon tetszett a fejezet, és az egész történet jó úton halad. Rettentően tehetséges vagy, és mindent jól formálsz meg. A helyzetek élvezetesek és nagyon átjön minden, legalábbis a számomra teljesen! :) Várom a következő részeket, kíváncsian figyelni fogom a történet alakulását! :3
    Esetleg egy linkcserében benne lennél?:) www.reginatortenetek.blogspot.com
    Puszi. :)

    VálaszTörlés
  2. JUJ DE JÓ!!még csak most kezdtem olvasni de nagyon tetszik!!így tovább <3

    VálaszTörlés
  3. Micsoda fordulatok:O
    Igazán nagyszerű irányt kezd venni a történet!
    Istenem, ez az óra... fele szivem boldog, mert én is átéltem ezeket, fele szívem meg sír, amiért ide fajult a világ... összességében viszont teljes mértékben ideillik:)

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Kicsit nekem is hiányoznak az ilyen órák, még ha többnyire szenvedéssel is teltek.:D

      Törlés