2014. június 27., péntek

03. Kötekedni akarsz?

Csóközön!

Megérkeztem az újabb fejezettel, amelyben már megjelenik mindenki kedvence, a Csábításból Jeles ügyeletes rossz fiúja, Castiel is!

Magához a részhez nincs különösebb hozzáfűzni valóm, viszont ismét szeretném megköszönni azt a rengeteg pipát, amit kaptam, és wow, drágáim, máris átléptük a 600 oldalmegjelenítést! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyien fogjátok megnyitni blogot! Köszönöm, nyuszkók, hogy itt vagytok és feldobjátok a napjaimat!♥

Viszont látva a pipákat és a látogatottság számát, elszomorodtam, mert kommentek még mindig nem érkeztek. Páran jeleztetek CsJ-n, hogy tetszett a fejezet, de tanácstalan vagyok, hogy mi az oka annak, hogy nem írtok. :( 
Azért, kiraktam oldalra egy chat-et, ha oda szívesebben írnátok. Könyörögni nem fogok, ahogy fenyegetőzni sem, ha írtok, írtok, ha nem, nem. De tényleg jól esne néhány szó Tőletek, elvégre, egy írónak fontos az olvasó véleménye. 

Na, mindegy, nem is húzom az időt, jó olvasást kívánok a 3. fejezethez!:)

Pusz,
Raina


3. Kötekedni akarsz?
Csupán a szerencsének köszönhetem, hogy Dawn közvetlenül mögöttem jött, így nem estem seggre, viszont a táskám tompa puffanással ért földet. A benne lévő cuccok – a fésű, az aprócska sminktáskám, a mára hozott jegyzetfüzet, a tollak és a telefonom – mind a kemény padlón végeztek köztem és a srác között. Mérgesen pillantottam fel a fiúra, azonban, amikor az ismerős, szürke szempárba néztem, rögtön elszállt a dühöm. Castiel viszont továbbra is méreggel teli tekintettel méregetett, s egy pillanatra olyan érzésem támadt, hogy képes lenne megfojtani, ha nem lenne körülöttünk senki más, és nem egy nyilvános helyen lennénk.
– Nem tudsz vigyázni?! – förmedt rám rögtön, ökölbe szorított kezekkel.
– Éppenséggel te álltál közvetlenül a mosdó előtt, úgyhogy ezt én is kérdezhetném.
Összefontam magam előtt a kezeimet, s dühösen álltam a vörös hajú srác tekintetét. Castiel olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a parfümöt, amelyet ma reggel magára fújt, s amely rettenetesen piszkálta az orrom. Biztosra vettem, hogy a suliban rengeteg lánynak bejön ez a tömény illatfelhő, ami Castiel körül lebegett, nekem viszont pillanatok alatt felfordult a gyomrom.
– Kötekedni akarsz, Delacroix? – Fojtott hangon szólalt meg, amitől teljesen kirázott a hideg. Castiel, bár rendes srác, néha a frászt hozta rám.
Azonban ezt hülye lettem volna bevallani.
– Isten ments! – Oldalra billentettem a fejem, mikor észrevettem, kivel is társalgott éppen Castiel, mielőtt nekimentem volna. – Szia, Iris! – köszöntem neki mosolyogva, majd visszafordultam Castielhez. –  Legközelebb ne a mosdó előtt állj meg, és akkor talán elkerülheted az ilyen összetűzéseket.
Lehajoltam, hogy felszedjem a cuccaimat és a táskámat a földről, majd keserű mosollyal az arcomon mértem végig Castielt, aki még szeptember elsején is képes volt hosszú, fekete nadrágba bújni, majd intettem a zavartan álló Irisnek, s belekaroltam Dawnba. A szekrényem felé indultam, s próbáltam lecsillapítani magam – általában türelmes vagyok az emberekhez, és nehéz kihozni a sodromból, viszont Castiel sokszor már csupán a létezésével is képes volt teljesen kiborítani.
– Wow, köztetek aztán vibrál a levegő rendesen! – Dawn lazán nekidőlt a szomszédos szekrénynek, miközben én kinyitottam a sajátomat, s betettem a sminktáskám, amit direkt a suliba szántam, hogy itt is kéznél legyen, ha szükségem lenne rá.
Felsóhajtottam.
– Tudod, Dawn, ha két ember veszekedik, akkor ott vibrál a levegő, és nem feltétlenül azért, mert vonzódnak egymáshoz. – Lelki szemeim előtt megjelenik egy kép, és megrázkódom a gondolattól, hogy Castiellel kézen fogva sétálgatunk a városban, ostoba szavakkal becézgetve a másikat.
– Pedig szép pár lennétek…
Bevágtam a szekrényem ajtaját és felé fordultam.
– A legutóbbi pasijaimnál is pontosan ugyanezt mondtad, és mindnek katasztrófa lett a vége.
– Igen, de Castiel…
Ha Dawn egyszer ráharap egy témára, legyen az bármilyen ostoba dolog, képes órákig rágódni rajta, majd miután rádöbben, hogy szavai süket fülekre találnak, keres valami mást, amin töprenghet és álmodozhat. Mint egy kisgyerek, aki megunta a játékát, s új szórakozás után kutat.
Most sem volt más a helyzet. Az osztály felé haladtunk, s ő végig Castielről beszélt, próbált meggyőzni arról, hogy talán meg kellene próbálnom vele a dolgot. Én meg kikeltem magamból, és ellenérvekkel próbáltam bebizonyítani, hogy Castiel mennyire nem jó választás egy magam fajtának, és hogy előbb törné össze a szívem, mint én az övét, és hogy az semmi jóra nem vezetne. Persze, hiába beszéltem a legjobb barátnőmhöz, ő már az esküvőmet tervezte, s meg sem próbáltam leállítani, csak hagytam, hadd beszéljen. Majd megunja, és később rájön, hogy ez volt a leghülyébb ötlet, ami valaha is eszébe jutott.
Az osztályba érve magamra öltöttem a mindenkit teljesen elvarázsolok mosolyomat, s igyekeztem a lehető legtöbb emberrel csevegni, meghallgatni őket. Néhányuk sztoriját rettenetesen untam, de azért érdeklődő arccal figyeltem rájuk. Néhány év alatt annyira hozzászoktam a népszerűséghez, hogy el sem tudtam volna képzelni az életem nélküle. A hatalmam megtartásához pedig az kellett, hogy az emberek szeressenek, ezért mindenkivel elhitettem, hogy különleges valamilyen módon – bár akadtak páran, akik egyáltalán nem voltak azok. Hát, igen… Nem voltam szent, s minden cselekedetem mögött ott lapult az önzés is.
Becsengetés előtt néhány perccel otthagytam Dawnt és Rosát, akik belemerültek a beszélgetésbe, és a tavalyi helyem felé vettem az irányt. Azonban valaki már elfoglalta az asztalt. Összefontam magam előtt a kezem, és megköszörültem a torkom, mikor megálltam Castiel mellett. Gúnyos mosollyal az arcán nézett fel rám.
– A helyemen ülsz – mondtam, miután kivette a füléből a fülesét.
Még szélesebb lett a vigyora.
– Attól tartok, ez már többé nem a te asztalod.
Ingerülten szívtam be a levegőt és rátenyereltem az asztalra.
– Na, ide figyelj! Kilencedik óta itt ülök, és ez idén sem lesz másképp, Castiel, úgyhogy leszel szíves és felemeled a segged a székről, és másik helyet keresel. Értve vagyok?
Castiel közelebb hajolt hozzám, csupán pár centi választotta el az arcomat az övétől. Újra éreztem a parfümjének az illatát, amely most zavaróbbnak tűnt, mint a folyosón. Dühösen, összeszűkült szemekkel néztünk farkasszemet több másodpercig, amíg el nem kapta a tekintetét. Háh! Győzelem!
Megragadta a padon heverő telefonját, majd felállt.
– Parancsoljon, felség! – vette oda gúnyosan, majd elfoglalta mögöttem lévő helyet.
Egy puszit dobtam felé, majd, mint aki jól végezte a dolgát, leültem a helyemre, s vártam, hogy az osztályfőnök megérkezzen. 

8 megjegyzés:

  1. Igen Igen Igen :3 Ezt a részt vártam már mióta :D És most be kell vallanom még jobban érdekel a folytatása. Annyira hihetetlenül tudsz írni..:D Izgatottan várom már :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett!^^ ♥
      Sietek a folytatással. ;)x

      Törlés
    2. Lécci izgalmasabb legyen és hosszabb

      Törlés
    3. Nem tudom, hogy tovább olvastad-e, vagy sem, de később hosszabb és izgalmasabb lett.:) {Különben is, ez még csak a 3. fejezet volt, nem értem, mit vársz ennyitől.:D}

      Törlés
  2. Hűha!Csak most látom ezt a blogot és rögtön megtetszik.Nem semmi teljesítmény!;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed!:))

      Törlés
  3. No, úgy érzem beindulnak az események. Ettől az utálatól valamiért a Tökéletes kémia jutott eszembe... istenem de imádom, amikor izzik a levegő és szerelemmé fajul a dolog, de az ember még magànak sem hajlandó beismerni, hogy többről van szó.

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, ekkoriban tényleg nagy Tökéletes kémia lázban égtem, de szerettem volna valami mást írni, nem akartam koppintani, meg ilyesmi. De ebből is látszik, mekkora hatással volt rám az a könyv.:D

      Törlés