01. Nem holmi divatbemutató

Helló, nyuszkók!♥

Meg is hoztam az első részt, amire hogyha ránéztek, elég rövidkének tűnik. 

Az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy 1-1,5 oldalas részeket hozok, mert így ti is könnyebben olvassátok, és nekem is kényelmesebb, nem megy rá egy egész napom hetem egy fejezetre.

Viszont ha szeretnétek, hogy hosszabbak legyenek, csak sikítsatok, és hosszabbítok.^^

Köszönöm szépen a prológushoz érkezett 7 Tetszett pipát, és azt a pár visszajelzést, amit CsJ-n írtatok. :)

Ide is nyugodtan írhattok, nem harapok! ^^

Ebben a fejezetben, ha csak rövid időre is, de felbukkan drága főhősnőnk imádott ellensége is - mert egy kis sablon mindig kell, haha.

Dawn karakteréért millió puszi  Flórának! Köszönöm, életet mentettél! ♥

Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok és ne feledjétek: számít a véleményetek!^^

1. Nem holmi divatbemutató

Megvártam, amíg Jace az autójával együtt látótávolságon kívülre ért, s csak utána léptem át a kaput. A vidám hangok felerősödtek, a gyomrom pedig liftezni kezdett a gondolatra, hogy ezentúl majdnem minden napot itt kell töltenem olyan emberek között, akiknek több, mint a felét még csak nem is bírom. Felsóhajtottam, mosolyt erőltettem az arcomra, és végigsétáltam az aprócska udvaron, köszönve a rég látott ismerősöknek. Az emberek között szlalomozva figyeltem az arcokat, legjobb barátnőm, Dawn ismerős vonásait keresve. Amikor megpillantottam az ajtónál, Amberrel és a barátnőivel beszélgetve, gyorsítottam a lépteimet.

– Avery! – kiáltott fel Dawn, mikor meglátott. Hatalmas öleléssel üdvözölt. – Ó, istenkém, csodásan nézel ki!

– Te sem panaszkodhatsz, drágám! – mosolyogtam rá, majd Amber felé fordultam. Már kevésbé voltam vidám. – Amber! Jó újra látni.

Szőke, göndör fürtjeit átdobta a válla felett, és tett egy lépést az ajtó felé.

– Téged is, Avery. – Kimérten válaszolt, majd a barátnőihez fordult. – Gyerünk csajok, menjünk! – A következő szavait azonban már Dawnhoz intézte. – Örülök, hogy tudtunk beszélni, Dawn!

A szemem sarkából legjobb barátnőmre néztem, aki fintorogva fonta össze maga előtt a kezét.

– Ez meg mi volt? – kérdeztem, mikor Amber eltűnt az ajtó mögött.

– Csak a szokásos – rázta a fejét. – Nem nézünk még be a mosdóba óra előtt? Meg akarom igazítani a hajam.

Dawn hosszú hajjal rendelkezik, amely néhány évvel ezelőtt még gyönyörű aranybarna színben pompázott, ám mikor bekerültünk a gimnáziumba, befestette szőkére, mondván, az jobban illik a stílusához, és jobban kiemeli veszélyesen villogó zöld szemeit. Azóta platinaszőke, egyenesre vasalt fürtökkel rohangál, és mintha az önbizalma is nőtt volna.

Mosolyogva karoltam bele, s nevetgélve indultunk meg a mosdó felé. Az utóbbi két hétben nem sokat láttam, szóval jócskán volt mit megbeszélünk.

– Jó reggelt, igazgatónő! – köszöntünk, mikor az idős nő elsétált mellettünk. Szúrós pillantással mért végig minket.

– Kisasszony, meg kell, hogy mondjam, nagyon csinosan fest ebben a ruhában – elmosolyodtam a dicsérő szavak hallatán, de a vigyor rögtön ráfagyott az arcomra, látva az igazgatónő komoly vonásait. – De ha megkérhetem, legközelebb próbáljon meg ne úgy felöltözni, mintha egy magazin címlapjáról lépett volna ki. Ez önre is vonatkozik Ms. Lévesque. Ez egy iskola, hölgyeim, nem holmi divatbemutató.

Ezzel tovább is sétált, mi pedig csak néztünk utána. Idegesítő kuncogás ütötte meg a fülem, s mikor oldalra pillantottam, a kárörvendő Amberbe ütközött a tekintetem, aki a barátnőivel sugdolózott. Mielőtt tovább indultam volna, a szemeimet forgattam, és felmutattam a középső ujjam a nevetgélő társaság felé, ezzel beléjük fojtva a vihogást.