Csóközön!♥
Úristen, hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokára tudom csak hozni a részt, nagyon sajnálom. Az a helyzet, hogy nagyon sok minden közbe jött, amelyek eléggé megviseltek, ezek mellett pedig a továbbtanulás miatt is stresszelek. Ráadásul a gépem is teljesen használhatatlan, ezért csak apunál tudok írni, és nagyon ritkán van lehetőségem feljönni hozzá az iskola miatt. Ballagás/érettségi után elvileg meglesz a laptopom, akkor éjjel-nappal írni fogok, mert tele vagyok ötlettel. ^^
Jövő héten ballagok, utána meg megkezdődnek az érettségik, szóval nem valószínű, hogy mostanában le tudok ülni írni, de azért igyekszem. :)
És köszönöm az 5OOOO+ oldalmegtekintést, valamint a rengeteg visszajelzést is! Továbbra is várom a véleményeiteket!:)
Jó olvasást kívánok mindenkinek!
Puszi, Raina
32. Az igazi Nathaniel
Nathaniel dühös aranybarna szemeibe
ütközött a tekintetem, ahogy sietve berontottam a kicsi, ám meglehetősen
zsúfolt könyvtárba. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám, amely alig volt
hallható, de egészen biztos voltam benne, ő is látja az arcomon, mekkora kő
esett le a szívemről, hogy még itt találtam, ugyanis kicsivel több, mint negyed
órát késtem.
Miután eljöttem Castieltől, még
hazarohantam azokért a tankönyvekért és füzetekért, amelyekre minden bizonnyal
szükségem volt a korrepetálás során. Ugyan időm lett volna bőven, de annyira
belemerültem a gondolataimba pakolászás közben, hogy egyszer sem jutott eszembe
az órára nézni, így fel sem tűnt, hogy az a busz, amivel simán visszaértem
volna a sulihoz, már rég elment. Szóval várnom kellett a következőre, ami a
csúcsforgalom miatt nem ért oda sehova az előírt időre, ezzel pedig nem csak
engem mérgesített fel, hanem a többi sietős utast is, akik közül jó páran a
gyermekükért mentek.
Őszintén, nem számítottam rá, hogy
Nathaniel itt lesz még, de hálás vagyok neki, amiért maradt. Azt pedig teljesen
megértem, hogy mérges rám, elvégre én kértem meg, hogy segítsen, és még csak
ide sem értem időben.
– Örülök, hogy végre ideértél – vetette
oda hanyagul, majd elindult a könyvtár másik vége felé. Egy szó nélkül követtem
őt annak ellenére, hogy volt pár megjegyzés, ami kikívánkozott belőlem. De nem
akartam tovább rontani a helyzeten, inkább csendben maradtam. – Azt hittem,
meggondoltad magad. Bizonyára jobb programod is akadt volna. – Mindezt gúnyosan
mondta, s közben egy pillanatra sem nézett hátra.
Megálltunk egy kisebb asztalnál, ahová
letettük a cuccainkat.
– Érezd magad megtisztelve, Nathaniel!
Nem sok stréber mondhatja el magáról, hogy velem tölthetett egy egész délután.
– Ennyit arról, hogy befogom a szám.
A srác rám kapta szúrós tekintetét.
– Most akkor kell a segítségem, vagy
sem?
Megrántottam a vállam, s leültem. Már
pusztán a létezése is idegesített, legszívesebben itt hagytam volna egyedül
ebben a poros könyvtárban, hisz’ Castielék próbája sokkal érdekesebb, mint
az-az egy-két óra, amelyet Nathaniellel készültem eltölteni. De szükségem volt
a fiú segítségére, különben megbukok, és nem akartam, hogy erre sor kerüljön.
– Mi lenne, ha a matekkal kezdenénk? –
kérdeztem, amolyan bocsánatkérésképpen.
Nathaniel néhány pillanatig habozott, de
leült velem szemben, s elővett a táskájából egy füzetet. Ezt követően teljesen
komoly arccal nézett rám.
– Szóval… – kezdte. – Mit szeretnél
tudni?
Két és fél óránkba telt, míg mindenen
átrágtuk magunkat, s ledöbbentem, milyen gyorsan elment az idő. Nathaniellel
talán észre sem vettük volna, hogy már ilyen későre jár, ha Mrs. van Raay, a
könyvtárosnő nem figyelmeztet, hogy lassan elmenne. Már-már hihetetlennek tűnt,
mennyire gyorsan megértettem mindent, de be kellett látnom, ez is csak azért
volt, mert a srác remekül magyaráz. Úgy éreztem, a matekkal mostanában nem
lesznek problémáim, Nathaniel pedig beavatott abba, hogyan írhatok jó biológia
dolgozatot, így attól sem kellett már tartanom. Kiderült, hogy az irodalommal
is rettentően le vagyok maradva, s az anyag, amiből a holnapi nap folyamán
írunk, nincs is meg, ezért gyorsan lemásoltam a fiú jegyzeteit, közben pedig
meg is tanultuk, hogy ne legyen már rá otthon gondunk.
Mindezek mellett a legmeglepőbb dolog az
volt, hogy jól is éreztük magunkat – én legalábbis biztosan. Rengeteget
nevettünk, de mivel csak ketten voltunk, így a pakolászó Mrs. van Raay nem
szólt ránk, hogy halkabban beszélgessünk.
Még mindig mosolyogtunk, miközben a suli
előtti buszmegálló felé igyekeztünk, amikor pedig a gyomrom hangosan korogni
kezdett, egyszerre kacagtunk fel.
– Jó is, hogy végeztünk. Egész nap nem
ettem, már rettenetesen éhes vagyok – jegyzetem meg, majd eszembe jutott, hogy
nincs otthon semmi kaja. – Lehet, hogy beülök hamburgerezni. Egek, nem is
emlékszem, mikor ettem utoljára. Velem tartasz? – fordultam Nathaniel felé.
– Nem ettem még hamburgert. – Olyan
halkan mondta, hogy nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól értettem.
– Ugye most csak hülyülsz? – néztem rá
kikerekedett szemekkel. A srác csak a fejét rázta. – Úristen, ezt sürgősen be
kell pótolni! Még van időnk, meghívlak!
Nathaniel a zsebébe csúsztatta a kezét.
Mintha elpirult volna, de a félhomályban nem láttam tisztán.
– Nem lehet. Már így is sokáig maradtam.
Apám… nem fog örülni, hogy kések.
A szememet forgattam, s a táskámban
kezdtem kotorászni. Nem emlékeztem, melyik cipzáros részbe tettem a bérletem,
és nem akkor akartam keresgélni, mikor már itt van a busz, ugyanis néhány sofőr
annyira bunkó, hogy képesek lennének elhajtani.
– Nem tudod, miről maradsz le…
Néhány pillanatig egyikünk sem szólt
semmit, a csend pedig kissé ijesztőnek tűnt úgy, hogy az utcán rajtunk kívül
senki sem tartózkodott, s autók is nagyon ritkán jöttek erre. A suli egy
csendes kis környéken volt, ahol esténként nem nagyon járkáltak emberek, s a
világítás is eléggé gyér volt éjszakánként. Még szerencse, hogy nem sötétedett
be teljesen.
– Avery, kérdezhetek valamit?
Elővettem a vizet a táskámból, de
mielőtt beleittam volna, bólintottam.
– Miért foglalkoztat annyira, milyen
jegyeket kapsz? – A kérdése váratlanul ért, és nem is érettem teljesen. Miután
nem válaszoltam rögtön, folytatta: – Úgy értem, a viselkedésed alapján azt
gondoltam, nem nagyon izgat a jövőd, elvégre gazdagok a szüleid, biztosan
elintézik, hogy jó állásod legyen.
– Tudod, Nathaniel, sértené a
büszkeségem, ha hagynám, hogy anyámék mindent kifizessenek helyettem. – Rosszul
esett, hogy az emberek azt gondolják, a családom mindent pénzzel intéz el, de
úgy döntöttem nem foglalkozom vele. Mély levegőt vettem. – Magam miatt tanulok.
Nem akarok örökké kölcsön kéregetni. Ráadásul a családom egyfolytában Elliothoz
hasonlítgat. Belefáradtam, hogy kettőnk közül én vagyok a tökéletlen, az, aki
semmire sem képes. Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy a cselekedeteim
ellenére jó vagyok valamiben.
Nathaniel szaggatottan szívta be a
levegőt.
– Sajnálom, nem tudtam, hogy kényes
téma. De ha ez megnyugtat, átérzem. Otthon mindenki Ambert isteníti, én pedig
tehetek akármit, akkor is belém kötnek. A tanulmányi eredményeimmel sincsenek
megelégedve, szerintük ennél többre lennék képes.
Az, hogy más is hasonló érzésekkel küzd,
mint én, megdöbbentő volt. Azt hittem, az ismerőseim körében csak rajtam ekkora
a nyomás, bele se gondoltam, hogy Nathaniel azért ilyen, hogy megfeleljen a
szüleinek. Azt hittem, ő az a gyerek, akit mindenki szeretne, elvégre jól
tanul, engedelmes, és a viselkedésével nem botránkoztatja meg az embereket.
Furcsa volt hallani, hogy ennyire magányosnak érzi magát – elvégre az volt. Egy
pillanatra lehullottak azok a falak, amelyek elzárták Nathaniel igazi énjét, s
arra a kis időre láttam, milyen érzésekkel küzd. Egy csapásra megváltozott róla
a véleményem, talán az együtt érzés miatt, talán pedig azért, mert kezdtem
megkedvelni.
– Pedig a jegyeidbe igazán nem lehet
belekötni. Még tesiből is színötös vagy. Hogy csinálod?
Felsóhajtott.
– Rengeteg munkával és kávéval. De
leginkább kávéval.
Elmosolyodtam. Tetszett az a Nathaniel,
akit ma délután megismertem, és azt kívántam, bár napközben is ilyen
felszabadult lehetne.
– Te is úgy tervezed, hogy külföldre
mész tanulni, mint a bátyád?
A kérdése annyira váratlanul ért, és
olyan fájdalmat keltett bennem, hogy jó néhány másodpercbe beletelt, míg
sikerült magam összeszednem.
– Elliot, ő… – Az ajkamba haraptam. –
Sosem ment külföldre.
Nathaniel arcán zavart, értetlen
arckifejezés jelent meg.
– De anyukád…
– Anyám csak el szeretné ezt mindenkivel
hitetni. – És ez miatt rettenetesen dühös vagyok rá. – Miután apuval
szétmentek, Elliot teljesen kifordult magából, egyfolytában ivott, bulizott,
alig járt be iskolába. Csoda, hogy sikerültek a vizsgái.
– Mi történt vele?
Mély levegőt vettem. Hatalmas önuralomra
volt szükségem ahhoz, hogy ne sírjam el magam előtte. Nem voltunk
puszipajtások, és pont ezért nem akartam, hogy gyengének lásson.
– Balesete volt. Azóta is kómában van.
Nathaniel szemei elkerekedtek, s egy
pillanatra le is sápadt. Csak tátogott, mintha nem találta volna a szavakat. A
szótlanságát kihasználva gyorsan közbeszóltam:
– Oké, figyelj, a családom egy kisebb
részén és Castielen kívül ezt senki nem tudja. Ha bárkinek is beszélsz róla,
halott vagy!
A kijelentésem után azonnal visszatért
az a Nathaniel, akit ismertem.
– Ne aggódj, Delacroix, jobb dolgom is
van annál, minthogy pletykákat terjesszek. – Busz fényszórói világították meg
az arcát, amelyen most semmiféle érzelem nem ült. A falak, amelyeket néhány
percig lehúzva tartott, most ugyanúgy álltak, mint előtte. – Mennem kell. És
izé, ami a bátyádat illeti. Rettenetesen sajnálom.
Halványan elmosolyodtam.
– Köszönöm. És a segítséget is.
***
Csak akkor néztem rá a telefonomra,
mikor kínait akartam rendelni, s kis híján lefordultam a konyhaszékről, mikor
megláttam a rengeteg nem fogadott hívást Dawntól és Castieltől. Számítottam rá,
hogy keresni fognak, elvégre eléggé feszült voltam, mikor elköszöntem tőlük,
éppen ezért döntöttem úgy, hogy az üzeneteiket csak később nézem meg. Gyorsan
felhívtam az egyetlen kertvárosi kínais számát, s amíg a vacsorámra vártam,
felszaladtam a szobába, hogy tiszta pizsamát és fehérneműt vegyek elő, majd a
fürdő felé vettem az irányt. Amíg a vizemre vártam, küldtem egy üzenetet
Castielnek, hogy nem rég értem haza, majd holnap beszélünk. Dawnt viszont
muszáj volt felhívnom, mert ő nem fogja beérni egy pár szavas sms-sel.
Végül fél órán keresztül beszéltünk a
legjobb barátnőmmel. Nem akarta elhinni, hogy az anyámékkal való találkozás
miatt voltam annyira ideges, ezért őszintén elmondtam neki, hogy megkértem
Nathanielt, hogy segítsen egy-két dologban. Dawn meglepően megértő volt, annak
azonban nem örült, hogy hazudtam neki. Amikor megkérdezte, hogy Castielnek
elmondtam-e, cselesen kikerültem a témát, és másról kezdtem faggatni, míg végül
teljesen megfeledkezett a kérdésről.
Időközben a vacsorám is megérkezett, így
a fürdésre csak kajálás után került sor. Viszonylag hamar ágyba bújtam, ám
mielőtt álomba merültem volna, még hallottam, hogy csörög a telefonom, de nem
volt erőm felkelni, s így csak reggel láttam, hogy Castiel keresett, többször
is az éjszaka folyamán, úgy tűnt, szinte semmit sem aludt. A legutolsó
kísérlete arra, hogy elérjen, hajnali fél négykor volt. Egy pillanatra megállt
bennem az ütő. Az, hogy ennyire kitartóan keresett, nem sejtetett túl sok jót.
Aggódtam, hogy valami történt vele, így készülődés közben csörgettem, hátha
felveszi, azonban egyszer sem reagált.
Idegesen és kapkodva készülődtem,
szerettem volna minél előbb a suliban lenni, hogy beszéljek a barátommal, vagy
valakivel, aki tudja, mi baja. A buszon feszülten rágcsáltam a szám, az
iskolakaputól pedig futva tettem meg azt a pár métert az épület bejáratáig.
Gyorsan körbenéztem, de az aulában egy ismerős arcot sem láttam, ezért
felrohantam az emeletre.
Rossz érzés fogott el, amikor megláttam
a kisebb tömeget a folyosó végén. Az emberek, akik elmentek mellettem, mind
furcsán néztek rám, az a néhány diák pedig, aki elsietett mellettem, majdnem
fellökött.
A csoport felé vettem az irányt, s ahogy
közelebb értem hozzájuk, a torkomban lévő csomó egyre csak nagyobb lett.
Átverekedtem magam a sok test között, egészen addig, amíg az első sorba nem
értem. Ó, de bár előbb érkeztem volna! Akkor talán meg tudtam volna állítani
őket.
Ugyanis Castiel tajtékozott a dühtől, s
mocskos szavakat üvöltözött, miközben a falhoz szorította a rémült Nathanielt.
Szia :) 33. fejezet mikor lesz ? :)
VálaszTörlésAmikor azt irtam a masik blogodnal h ez nem fogott meg Cast miatt... adtam neki meg egy eselyt es imadom*W* gondolom meg mindig transzban vagy az erettsegi miatt.:D szurkolok!:3
VálaszTörlésJajj Cast... ugy latszik nem fog sokaig tartani a Nathhel valo tanulasa a csajodnakxDDD
Noémi, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed !:)
VálaszTörlésAz a helyzet, hogy nem érettégiztem. Ballagás előtt két nappal autóbalesetem volt, kirepültem a kocsiból, azóta is kórházban fekszem, nyílt combcsont törésem volt, mondhatni, újra tanulok járni. Konkrétan azt sem tudom, mikor megyek haza.
Ebből kifolyólag sajnos azt sem tudom megmondani, mikor kerülök úgy gép elé, hogy írni tudjak. Szóbelire kell készülnöm, minden tantárgyból két tétel, és amíg nem megyek haza, addig tanulni sem tudok, mert mindig van itt bent valaki, akivel beszélgetek. Mindenesetre igyekszem, de remélem azért megértitek, hogy most a legfontosabb, hogy talpra álljak és átvészeljem a vizsgát.:))
Woah... szóval koderült a nagy titok.
VálaszTörlésJézus te lány! Örülj, hogy élve megúsztad!! Nem játek egy autó, pláne egy baleset... de ez már régenvolt a dátum alapján, renélem nem tartasz azért az autóktól!
Tetszett a rész, kíváncsian olvasom tovább:)
xoxo,
T
Nem én vezettem, csak az elszenvedője voltam a volt osztálytársam hülyeségének. Ó, autóktól, buszoktól. Mindentől azóta. És valahogy egyre rosszabb. :/
TörlésEjjj... az ilyen borzasztó tud lenni! Több, mint három éve vezetek, úgyhogy van fogalmam az autóról és rengeteget közlekedek, nap mint nap, egyetem miatt és a mindennapi élethez is kell, szóval rengeteg barom embert látni az utakon:( szerencse, hogy nem lett komolyabb kimenetele...
TörlésFelettem három évvel jártak néhányan, buliból mentek haza, ittasan, és mindenki meghalt az autóban... a sofőr felelőssége, mert ő vezet. És ezt nagyon sokan elfelejtik sajnos.
Viszont ne félj az autótól! Igazán hasznos találmány, és tudod, csalánba ne üt a mennykő :)
Szóval bátran!!
Elég komoly sérülésem lett, ami a mai napig gátol fontos dolgokban, de örülök, hogy ennyivel megúsztam :)
TörlésIgyekszem :D