2014. november 14., péntek

Késés

Szégyenlem magam rendesen, amiért ilyen régóta nem volt már rész. Megint csak nem az ihlethiány a baj, ötlet az van bőven, ha ezen múlna, már több fejezetet is fel tudtam volna tenni.
 Az utóbbi másfél-két hétben eléggé összejött minden, de tényleg.

Lebetegedtem, annyira, hogy alig volt erőm bármit is csinálni. Valami ráment a gyomromra, azzal szenvedtem egy egész hétig, gondolhatjátok, még a legapróbb illatok is zavartak. Szóval múlt héten kidőltem, nem tudtam géphez ülni, hogy részt írjak. A részletekbe már nem megyek bele, a kutyát sem érdekli gondolom.

Ezen a héten pótoltam. Kis dolgozatok, tz-k, tételdolgozatok. Mint már jó párszor említettem, idén érettségizek, és mivel szándékomban áll tovább tanulni, muszáj készülnöm minden órára. A héten minden nap 3-3,5 órát aludtam, volt, hogy 5-kor értem haza, és akkor még tanuljak is. Nem is csoda, hogy így péntek estére totál szét vagyok csúszva.

Ha hiszitek, ha nem, ezt a bejegyzést is már legalább 10 perce pötyögöm, részben a fáradtság miatt, másrészt pedig a kezem miatt. Meghúzódott, begyulladt valami, nem tudom, nem vagyok orvos, a lényeg a lényeg, fáj, ahogy írok, nem tudok megfogni semmit, a tárgyak kiesnek a kezemből stb., kb. 3 napja szenvedek vele, tesin meg még rá is erőltettem, szóval most nagyon f*sza minden, tényleg. Ha látnátok hogy néz ki a kezem, már tiszta kék-zöld folt. Szóval most ez miatt nem tudok fejezetet írni.

Jaj, erről a párkapcsolat-szerelem szarságról meg már ne is beszéljünk. Ezen a téren is zajlanak ám a dolgok, amiktől lassan a hajam tépem ki.

Ne haragudjatok rám, tényleg. Tudjátok, hogy imádlak Titeket, de most, perpillanat nem fogok tudni új részeket hozni. Megpróbálom hétvégén, de még vár rám egy fontos dolgozat, amire rengeteget kell készülnöm, mert nem állok valami jól a tantárgyól (nem, érettségi tantárgyból nem jó a négyes), és ki tudja, milyen lesz a kezem. Igyekszem, tényleg, nem szeretném abbahagyni ezt a blogot, mert nagyon a szívemhez nőtt, de most egyszerűen nem megy.

Nagyon sajnálom. Egy kis türelmet kérek, amint jobban leszek, és nem lesz ennyi minden, hozni fogom az új részt is. Még rengeteg dologgal készülök Nektek! ;)♥

5 megjegyzés:

  1. Oh... Gyógyulj meg gyorsan! <3 A legkisebb bajod legyen, hogy nincsenek új részek! ;) <3

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm mindkettőtöknek, nagyon aranyosak vagytok!♥

    VálaszTörlés
  3. Ne bánkódj!Ilyen jó részekre mint amilyeneket te írsz megéri várni.Gyógyulj meg hamar és kívánom,hogy a dolgozatokkal is sok sikered legyen!

    (Dominika)

    VálaszTörlés