2014. október 20., hétfő

28. Vallomások

Csóközön!♥♥

Meglepetééééés. :D Ugyan azt ígértem, hogy szerdán, legkésőbb csütörtökön felkerül a rész, de az a helyzet, hogy már vasárnap kora délutánra megírtam, és a történések miatt nem bírtam magammal, muszáj volt felraknom. Na, meg mert azért is, mert olyan szépen kértétek!^^

A történet szempontjából azt hiszem, fontos ez a fejezet, viszont kicsit csöpögősebbre sikerült, mint szerettem volna, ezért előre is elnézést. ^^" Na, de mielőtt tényleg eljárna a szám.... Jó olvasást kívánok hozzá, és továbbra is várom a véleményeiteket!^^ 

Köszönöm a pipákat, a rengeteg visszajelzést és a 20600+ oldalmegtekintést, hihetetlenek vagytok! *-* Imádlak titeket, ti vagytok a legjobbak!! ♥

Puszi,
Raina
28. Vallomások
Castiel azonnal felegyenesedett, s fekete, mélyvörös színnel díszített táskájában kezdett matatni, majd hangosan zörögve vette elő a kulcsait. Amilyen gyorsan csak tudta, kinyitotta az ajtót, s visszafordult hozzám. Éppen felállni készültem, mikor hatalmas tenyerét megéreztem a hátamon, a másik kezét pedig a térdhajlatomnál, a következő pillanatban pedig már Castiel karjaiban voltam. Határozott léptekkel sétált be a lakásba, úgy tűnt, mintha meg se kottyant volna neki a súlyom. Kíváncsi voltam, vajon szokott-e gyúrni.
A szobájába mentünk, ott óvatosan lerakott az ágyára, majd miután megbizonyosodott arról, hogy nem futok el – nem vicc, komolyan ezt láttam a szemeiben, mintha tényleg tartana attól, hogy elmenekülök –, kisietett az aprócska zugból, hogy bezárja a bejárati ajtót, majd kezében egy pohár vízzel tért vissza, amelyet rögtön átnyújtott nekem. Halványan felmosolyogtam rá. Mikor lett ennyire gondoskodó?
Zavarban voltam, Castiel le sem vette rólam a szemét, minden egyes megmozdulásomat figyelte, tekintete szinte már perzselő volt. Képtelen voltam ránézni, végig a poharat bámultam, s azon járt az agyam, hogy tulajdonképpen én mit is keresek itt. Miért pont hozzá jöttem? Annyi más lehetőségem lett volna, miért pont Castielnél kötöttem ki? Felsóhajtottam.
– Annyira hülye vagyok – suttogtam. – Szólhattam volna, mielőtt idejövök. Nincs programod délután, ugye? Mert ha van, akkor elmehetek, nem akarok…
– Próbám lenne, de majd később felhívom Lysandert, hogy közbejött valami.
Nem tudtam leplezni a döbbenetem. Ez a Castiel számomra annyira idegen volt, és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ennyire félreismertem őt ez alatt a három év alatt. Mi történt vele?
Leült mellém, s a szemeimbe nézett.
– Mi a baj, Avery?
A könnyek égetni kezdték a szemem. Arcomat kezeim közé temettem, s újra kitört belőlem minden.
– Annyi minden történt az utóbbi napokban, hogy azt sem tudom, hol kezdjem!
Castiel átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. Ráhajtottam a vállára a fejem. Hihetetlenül jól esett a közelsége, nyugtató hatással volt zaklatott idegrendszeremre, és már egy cseppet sem bántam, hogy hozzá jöttem.
– Időnk az van bőven, szóval mi lenne, ha az elejétől kezdenéd?
Egy másodpercig sem hezitáltam, mikor Elliotról kezdtem el beszélni neki. Castielben tökéletesen megbíztam, tudtam, hogy ő nem ad tovább senkinek semmit. Amit én most elmondok neki, az kettőnk között fog maradni. Anyám félrelépésével kezdtem, s mindent részletesen elmeséltem neki. Azt, hogy mennyire megváltozott a bátyám a szüleink válását követően, a balesetet, hogy hogyan éreztem magam utána, hogy mennyi időt töltöttem Elliotnál, és hogy anyát tulajdonképpen mennyire nem érdekli, hogy a fia kómában fekszik. Hatalmas súlytól szabadultam meg azáltal, hogy kiöntöttem a lelkem Castielnek, könnyebbnek éreztem magam, de teljesen jól még nem voltam. Rengeteg egyéb dolog kavargott még bennem, némelyiknek hozzá is köze volt. De ezekkel még várni akartam.
– Ma reggel felhívtak a kórházból – folytattam egy aprócska szünet után, míg megittam a vizet. Castiel csendben hallgatott, csak az arcizmai rándulásából következtettem arra, mit gondolhatott. – Rutinvizsgálat közben Elliot megmozdította a karját. Annyira boldog voltam, amikor megtudtam, Castiel! Azt hittem, hamarosan véget ér ez az egész szörnyűség, és én újra együtt lehetek a bátyámmal. Aztán a kezelőorvos közölte velünk, hogy még mindig kevés az esély arra, hogy Elliot valaha is felébred. Ha pedig mégis sor kerülne erre, annak komoly következményei lehetnek…
Szinte szóról szóra azt mondtam el, amit az orvos is, majd szóba került az anyámmal való veszekedés. Keserűen felnevettem, mikor ahhoz a részhez értem, mikor leribancozott. Rettenetesen fájt, amit mondott, de utána beláttam, hogy igaza volt. Kész csődtömeg vagyok, ha pasikról van szó, és nem lepődnék meg, ha ezek után mindenki csak kihasználna. Hallgatnom kellett volna azokra a figyelmeztetésekre, amelyeket kezdetben kaptam. Akkor lehet, hogy nem siklott volna ki ennyire az életem. És még csak a tizenhetet sem töltöttem be!
Időközben végigfeküdtünk Castiel bevetett ágyán. A hátamon feküdtem, Castiel pedig az oldalán, fejét támasztva, s úgy nézett le rám. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, és tényleg láttam rajta, hogy figyel rám, s egy cseppet sem zavarja, hogy már lassan fél órája mást sem csinálok, csak beszélek, hisztizek és panaszkodok. Néha-néha letörölt pár könnycseppet az arcomról a hüvelykujjával, s ahol hozzám ért, a bőröm felforrósodott, égni kezdett.
Szóba került a tűzeset, mire Castiel szemei elsötétültek. Megemlítettem neki, hogy anyám felbérelt valakit, hogy kövessen, hogy biztonságban tudhasson, mire legnagyobb meglepetésemre helyeslően bólogatni kezdett.
– Rettenetesen megijedtem, mikor megláttam, hogy ég a raktár – mondta váratlanul, mikor nem szólaltam meg. A szemeibe néztem, amelyek ködösek voltak. Homlokát ráncolva meredt a semmibe, úgy tűnt, mintha újra átélné mindazt, amit akkor látott. – Amikor meghallottam odabentről a hangod, egyszerre voltam dühös, és… féltem. Féltem, hogy valami bajod esett.
– Castiel…
– Amúgy is bűntudatom volt amiatt, ami aznap történt… amiért olyan bunkó voltam veled. Ha akkor történik veled valami… – Nehezen beszélt, a szavakat kereste, de láttam rajta, mennyire nehezére esik megfogalmaznia, mit érez. – Amikor kihoztalak a raktárból, alig volt benned élet. Kibaszottul megijedtem, hogy elveszítelek, Avery! El akartam mondani neked, hogy mit érzek, de képtelen voltam rá…
– Mert nem voltál biztos abban, hogy én ugyanazt érzem-e… – fejeztem be helyette a mondatot, mire ő aprót bólintott.
Létezik, hogy mi ketten ennyire egyformák lennénk? Mindenkivel bunkók vagyunk, kihasználjuk az embereket, viszont ha valaki iránt komolyak az érzéseik, megijedünk, s úgy viselkedünk, mint egy idióta…
Nagyot nyelt, majd felült, háttal nekem. Én továbbra is feküdtem, nem volt elég erőm ahhoz, hogy felegyenesedjek.
– Amikor megcsókoltalak a tornateremben, az-az este jutott eszembe, mikor lefeküdtünk.
Szaggatottan szívtam be a levegőt.
– Deborah azt mondta, ha akkor nem menekülök el, szakítottál volna vele miattam.
Megfordult, s egyenesen a szemembe nézett.
– Azt terveztem. Aztán elzárkóztál, és már semmit sem értettem. Rohadtul dühös voltam rád akkor Delacroix. Úgy éreztem magam, mint akit kihasználtak.
Elfordítottam a fejem.
– Sajnálom.
Castiel kis habozás után visszafeküdt mellém, s szorosan magához ölelt. A mellkasára hajtottam a fejem. Éreztem, milyen hevesen ver a szíve, s ez meglepetett. Azt hittem, csak az enyém akar kiugrani a helyéről.
– Tudod, hülye voltam, mert még utána is vártam rád – folytatta. – Hiába voltam együtt Deborah-val, egyfolytában azon az estén járt az eszem. Aztán már egyre kevesebbet találkoztunk, te mindig más pasikkal voltál, és rájöttem, hogy ezt elbasztam, nem voltam elég kitartó. Ne érts félre, szerettem Debbie-t. Egy ideig. Aztán elhagyott.
Mutatóujjammal apró köröket kezdtem el rajzolni a kézfejére.
– Megijedtem. Nem akartalak elveszíteni se téged, se Deborah-t, elvégre barátok voltunk. Úgy éreztem, hogy neked semmit sem jelentett, ami akkor történt. Összetörted a szívem, Castiel!
– Te is az enyémet.
Kínos csend állt be közénk, csak a kinti zajokat lehetett hallani, néhány autót, és a távolból egy fűnyírót, valamint a konyha felől a hűtő zúgását. Már nem tudtam mit mondani. Ez a beszélgetés nem úgy alakult, ahogy terveztem, olyan dolgokat tudtam meg, amelyekre még álmomban sem számítottam, és ez még jobban összezavart. Nem hogy mondani nem tudtam semmit, de tenni sem.
– El akartalak felejteni – feleltem végül. – Olyan srácokat kerestem, akik egy cseppet sem hasonlítanak rád, akikről tudtam, hogy elterelik rólad a figyelmem. Nem élveztem az együttlétet velük, de legalább kikapcsoltak.
Keserűen felnevetett, mély, karcos hangjában semmiféle vidámság nem volt.
– Én ugyanezt tettem, miután Deborah lelépett. Ott voltál a közelemben, de mégis… annyira távolinak éreztelek. Hülye libákat szedtem fel, akik szinte kérés nélkül az ágyamba ugrottak. Aztán a múltkori csók után már képtelen voltam bárkivel is együtt lenni. Nem tudom, mit tettél velem, Delacroix, de már egy ideje nem vagyok önmagam.
Az alkaromra támaszkodtam, s feljebb csúsztam az ágyon, így a tekintetünk nagyjából egy vonalban volt. Az arcunk néhány centire volt csak egymástól, éreztem magamon meleg leheletét, amely jóleső bizsergést váltott ki belőlem.
– Nem tudom távol tartani magam tőled, Avery – suttogta.
Tekintetem az ajkaira siklott, majd újra a szemébe néztem.
– Akkor ne tedd! – leheltem, majd közelebb hajoltam hozzá.
Mindketten haboztunk, egy újabb csalódástól tartottunk, de végül rájöttünk, hogy ez hülyeség. Ugyanannyira akartuk egymást, minden egyes porcikám Castiel iránt sóvárgott, és a tudat, hogy ezúttal valóban szabad, hogy nincs senki, aki az utunkba állhat, eléggé felbátorított ahhoz, hogy én tegyem meg az első lépést, amelytől mindketten féltünk.
Csókunk kezdetben óvatos volt, még bennünk volt egy kis bátortalanság, egy kis félelem, hogy mi van, ha a másik meggondolja magát. Ám amikor rádöbbentünk, hogy erre nem kerül sor, már sokkal bátrabban ízlelgettük egymást. Résnyire nyitottam a szám, mire nyelveink ritmusos táncot kezdtek járni, először lassan, kiélvezve minden egyes másodpercet. A szívem csak úgy dübörgött, az ereimben adrenalin száguldozott, a kis hangnak a fejemben, amelyik múltkor annyira akaratos volt, most nyoma sem volt. Minden egyes porcikám élvezte a csókot Castiellel.
Kezeit lassan végigcsúsztatta a csípőm vonalán, felfelé, majd tenyerét az arcomra fektette, hüvelykujjával lassan simított végig a bőrömön. Vörös hajába túrtam, s még közelebb húztam magamhoz, mire ő teljesen felém gördült, testével rám nehezedett, de ez egy cseppet sem zavart, csak még jobban felkorbácsolta a vágyamat iránta.
Levegőért kapkodva váltunk el egymástól pár perc után, s homlokát az enyémnek támasztotta. Lassan nyitottam ki a szemem, a szám rögtön felfelé görbült, mikor megláttam, hogy Castiel is mosolyog.
– Fogalmad sincs róla, mióta várok már erre – mondta komolyan, a szemembe nézve.
Újra magamhoz akartam húzni őt, hogy megcsókolhassam. Úgy éreztem magam, mint egy drogos, aki hosszú ideje nem jutott már anyaghoz, és képtelen leállni egyetlen adag után. Castiel mellett boldognak éreztem magam, és bár nem akartam belátni, de Debbie-nek teljesen igaza volt: a fiú pusztán a jelenlétével képes megváltoztatni, természetesen jó irányba.
Castiel telefonja rezegni kezdett a zsebében, mire ő ingerülten felmordult, majd leszállt rólam, s az ablakához sétált. Mérgesen szólt bele a kis készülékbe, s rövid beszélgetést folytatott le Lysanderrel – csak onnét tudtam, hogy a felemás szemű srác hívta, mert Castiel megemlítette a nevét. Gyorsan megtárgyalták a próba következő időpontját, ugyanis  Castiel nem volt hajlandó most lelépni.
Miután megbontotta a vonalat, a telefont az íróasztalára dobta, majd éhesen csapott le az ajkaimra. Bele-belemosolyogtunk a csókba, ám amikor megragadtam a pólója szegélyét, s elkezdtem felfelé húzni, megfogta a csuklóm, s eltolt magától. Értetlenül és kissé sértődötten néztem rá. Ez meg mi az ördög volt?
– Castiel?
Sötétszürke szemekkel nézett végig rajtam, a tekintete elidőzött a combomon, majd a melleimnél, aztán megrázta a fejét, felállt, s a lehető legtávolabbra sétált tőlem.
– Castiel, kérlek…
– Avery, nézd, én tényleg komolyan gondoltam mindent, amit mondtam. Fogalmad sincs róla, mit érzek irántad, és… Nem akarom elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy most megfektetlek.
Elmosolyodtam, s odasétáltam hozzá, hogy megöleljem. Izmos karjaival magához szorított, majd lehajolt, s egy rövid csókolt lehelt a fejem búbjára.
– Tudod, Castiel, nem számítottam arra, hogy pont a te szádból fogom ezt hallani. Lenyűgöztél! Tényleg. – Lassan végigsimított az arcomon. – Szóval, akkor várjunk? – Aprót bólintott. – Hát, jól van! – sóhajtva lépdeltem a táskámhoz, s magamhoz vettem. – Úgyis te törsz meg előbb! – kacsintottam rá, majd az ajtó felé indultam. – Holnap találkozunk!

16 megjegyzés:

  1. Kihozzák egymásból a jót. Összeillenek. Egyre jobban tetszik ez a blog.

    VálaszTörlés
  2. Ismét egy nagyon jó rész. Nagyon tehetséges vagy. Ritka az ilyen jó blog :D

    VálaszTörlés
  3. Úgy örülök hogy végre együtt vannak.inádlak!várom a folytatást! ;)

    VálaszTörlés
  4. Életemben...huhh....rengeteg blogot olvastam.Mindegyik nagyon tetszett.Volt egy ami különösen.De azt még a tied is felülmúlta.Nagyon szeretem a blogod és remélem hamar folytatod! :) Castiel Forever!!! XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ez most nagyon jól esett! *-* Köszönöm ♥ Igyekszem hamar felrakni a folytatást!:)

      Törlés
  5. Jajj, most éjszaka olvastam el az eddigi fejezeteket. Még egy ennyire igényes, jól összerakott történetet sem találtam. Rettentően tehetséges vagy, minden fejezettel lenyűgöztél. Csak így tovább! ^^ :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed! Köszönöm szépen! ♥

      Törlés
  6. Szia!
    Imádom az egész történetet ez a fejezet pedig..!!! Huuuh nagyon joo lett! :P :D
    Mikorra várható a kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Örülök, hogy tetszett!*-*
      Uh, nem tudom. Ma estére, talán. Legkésőbb holnap estig szeretném felrakni. :)

      Törlés
  7. Hivatalosan is kijelentem, megtaláltam a kedvenc blogomat;) Várom már a sok részt:)

    VálaszTörlés
  8. Wow, örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed!^^

    VálaszTörlés
  9. Óh! Végre, végre, végre! :D Az az izgalom, feszültség és bizsergés, ami eddig jelen volt, most végre tudatosult! Nagyon, nagyon, de nagyon tetszett ez a rész. Kicsit számítottam rá, hogy jó, akkor járjunk, de mondjuk el senkinek... Viszont ebből még lehet kikelet:D

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés