2016. október 15., szombat

46. Hiba volt összejönnünk

Csóközön!:3

Megint nem így terveztem, de mindegy is.:D A lényeg, hogy meghoztam a következő részt, és a címéből szerintem már sejthetitek, hogy nem lesz valami vidám. De nem is mondok semmit, jó olvasást kívánok hozzá mindenkinek!^^

46. Hiba volt összejönnünk

A kétségbeesés és az ijedtség szinte pillanatok alatt vette át felettem az uralmat, még Dawn szavait sem sikerült felfognom, pedig tisztán hallottam, hogy idegesen hadar valamit. Mintha a háttérben Castiel is morgott volna pár sort, de annyira pánikba estem, hogy tényleg nem értettem semmit abból, amit mondanak, ezért inkább elköszöntem és letettem a telefont. Tanácstalanul kezdtem fel-alá járkálni a terem bejárata előtt, kis híján fellökve a mellettem elhaladó pincért. Még ő kért tőlem bocsánatot az én ügyetlenségem miatt, de nem tudtam vele foglalkozni. Ki kellett találnom valamit, hogyan jussak el a koncert helyszínére, ráadásul nagyon gyorsan.
Nem is én lennék, ha ez nem történt volna meg, de komolyan. Otthon tucatnyi alkalommal pörgettem végig magamban, mikor kell lelépnem ahhoz, hogy még legyen időm átöltözni, taxit hívni, és biztatni egy kicsit Castielt. De annyira Charlesra koncentráltam, és arra, hogy még véletlenül se áruljon el semmit anyámnak, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy más programom is van estére. Ráadásul szorított az idő; ha most hívok taxit, sosem fogok odaérni a város másik végébe. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megkérem anyát, dobjanak el, de tekintve, hogy korábban azt mondta, ne tervezzek semmit mára, biztosan kikelne magából, és nemet mondana. Ráadásul, ahogy figyeltem őket az este folyamán, otthonosan érezték magukat, s olyan emberek között mozogtak, akik mondhatni a barátaik. Nagy önzőségre utalna, ha megfosztanám őket ezektől az élményektől, csak azért, hogy az én kapcsolataim ne sérüljenek. De akkor mégis mit csináljak?
– Csak nem rossz hírt kaptál?
Charles hangját hallva csak a szemeimet forgattam. Nem akartam vele is foglalkozni, azt akartam, hogy eltűnjön a közelemből. Őt hibáztattam mindenért, noha tudtam, hogy ismét a saját felelőtlenségem sodort bajba. Igazán felnőhetnék végre, és megtanulhatnék felelősséget vállalni a tetteimért.
– A barátnőm hívott. – Magam sem értem, miért vallottam be neki őszintén, mi történik. Charles nagyon, de nagyon furcsa hatással volt rám. – A barátom koncertje pár perc múlva kezdődik, és már rég ott kellene lennem…
A fiú felvonta a szemöldökét.
– Ha ma van a barátod koncertje, miért jöttél el ide?
Ingerülten fújtattam. Tényleg nem ez volt a legjobb alkalom, hogy ezt megvitassuk.
– Ez most nem fontos – kaptam el a tekintetem róla, s erősen kezdtem gondolkodni. De semmiféle lehetőség nem jutott eszembe. Úgy néz ki, itt ragadtam. – Különben sincs semmi esély, hogy odaérjek.
Charles hirtelen közel lépett hozzám, s megfogta a kezem. Amikor kérdőn néztem fel rá, ő csak rám mosolygott.
– Tudod, elég unalmas ez az összejövetel – mondta vidáman. – Egy koncert minden bizonnyal szórakoztatóbb, még ha amatőr bandáról is van szó. Elviszlek.
Minden szó a torkomra fagyott. Charles magabiztosan jelentette ki, hogy eldob a koncert helyszínére, s még csak meg sem kérdezte, akarom-e egyáltalán, hogy velem jöjjön. Ráadásul úgy tűnt, szeretne is maradni, hogy meghallgassa Castieléket, bennem pedig azonnal megszólalt a vészjelző. Nem lenne túl okos ötlet a két srácot összeengedni. Oké, Castiel és én még nem voltunk együtt, mikor lefeküdtem Charlesszal, de ha kiderül, honnan ismerem a fiút… Castiel biztosan félre fogja érteni, miért vele érkeztem az újonnan nyílt pubba. Biztos voltam benne, hogy Castiel ki fog kelni magából, amiért nem voltam ott időben, de ha meglátja mellettem Charlest… Egek, még csak elképzelni sem akarom a reakcióját!
Viszont nem láttam más választási lehetőséget, s ez volt a leggyorsabb módja, hogy eljussak a város másik végébe. Castiel meg fogja érteni, igaz? Végül beleegyeztem, hogy Charles elvigyen, s rögtön bűntudatom támadt, amikor megláttam, mennyire felvidult attól, hogy velem maradhat. Csak remélni tudtam, hogy nem fogja félreérteni. Ez nem egy randi, még akkor sem, ha neki annak tűnik. Ahogy odaérünk a koncert helyszínére, megkeresem a többieket, ő pedig azt csinál, amit csak akar… Remélhetőleg távol tőlem, így Castiel sem fog gyanakodni. Annyira.
Azonban, miközben megpróbáltunk kiosonni a teremből úgy, hogy még véletlenül se keltsünk feltűnést, rá kellett jönnöm, hogy nem csak Castiel miatt kell aggódnom, hanem anya miatt is. Ha észreveszi, hogy Charles és én eltűntünk, biztosan azt fogja gondolni, hogy a fiú hálójában vagyok. Szinte láttam magam előtt a diadalittas mosolyát. Mérget vennék rá, hogy azt hiszi, dobni fogom Castielt Charles miatt. Istenem, csak Castiel előtt ne hozza fel soha ezt a témát!
– Igazán nem akarlak nyaggatni, de igyekezhetnél! Így is késésben vagy!
Charles szavait figyelmen kívül hagyva gyorsítottam a lépteimen, miközben haladtunk… valamerre. Őszintén, annyira nem tudtam, merre járunk, hogy akár el is rabolhatna, nekem pedig még csak fogalmam sem lenne róla. Csak követtem őt, s próbáltam lépést tartani vele, de ez egyáltalán nem volt egyszerű. Charles magasabb volt, mint én, hosszú lábakkal, s jó pár lépéssel előttem sietett. Az én dolgomat ráadásul még a magas sarkú is megnehezítette, arról nem is beszélve, hogy kezdtem érezni a pezsgő hatását. A fejem kissé kótyagos volt, s pár másodpercenként megfordult velem a világ. Nagyon nehezen tudtam csak nyitva tartani a szemem, s ez rettenetesen megijesztett. Többet kellett volna ennem. Vagy kevesebbet innom.
Charles végül a garázsba vezetett, s beültetett az egyik kocsiba. Arra számítottam, hogy ő is csatlakozik hozzám, de amikor már csak a hátát láttam az ajtónál, bepánikoltam. A rosszullét határán álltam, s magamra hagy! Ráadásul már csak másodpercek voltak hátra a koncert kezdetéig, én meg még mindig nem indultam el! Nem fogok odaérni. Egek, Castiel nagyon mérges lesz, ha ez egész koncertet kihagyom! Mégis milyen barátnő vagyok?!
Remegő kézzel vettem ki a kistáskámból a telefont, hogy felhívjam Dawnt, de mielőtt felvehette volna, Charles hirtelen bepattant mellém, s a frászt hozta rám. Gyorsan ki is nyomtam a hívást – úgyis sokáig csörgött, Dawn biztosan nem fogadta volna. Lehet, hogy már el is kezdődött a koncert?
– Mindjárt itt lesz a sofőr – tájékoztatott Charles, majd homlokát ráncolva nézett rám. – Minden rendben? Nagyon sápadt vagy!
Próbáltam nem arra gondolni, mennyire hányingerem van, de ahogy eszembe jutott, hogy a ruha, amit fel akartam venni, anyáék kocsijában maradt, még jobban émelyegtem.
– Csak induljunk! – szűrtem a fogaim között, s nekidöntöttem a fejem a kocsi ablakának. Hirtelen jól esett a testemnek a hideg.
Mintegy végszóra, a Charles által hívott sofőr is megjelent, s miután közöltem vele a pub címét, be is indította a motort. Amikor elindultunk, Charles felém hajolt, mire ijedten ugrottam egyet. Meg voltam győződve arról, hogy meg akar csókolni, de amikor elnyúlt a vállam felett, s becsatolta a biztonsági övem, már mertem levegőt venni. Szélesen rám mosolygott.
– Jobb félni, mint megijedni, nem igaz?
Az út nagy részében próbáltam kerülni a Charlesszal való beszélgetést, s inkább nem válaszoltam neki, vagy ha mégis, lényegre törő voltam, s egy olyan pillantással illettem, amiből biztosan rájöhetett, mennyire nincs ínyemre a vele való társalgás. Körülbelül az út felénél járhattunk, mikor feladta a próbálkozást, ám a tekintetét továbbra is magamon éreztem. És egek, mennyire nehéz volt tudomást sem venni róla! Határozottan hatással volt rám, ami nagyon nem tetszett, hiszen volt barátom, akit semmi pénzért sem csaltam volna meg.
A baj csak az volt, hogy Charles már a puszta létezésével is kezdett megnyerni magának, s úgy éreztem, még csak kérnie sem kellene ahhoz, hogy megadjam magam.
Borzasztóan hosszúnak tűnt az út, s már csak néhány utca választott el minket a célunktól. Azonban rengeteg autó gyülemlett fel előttünk, lehetetlen volt mozdulni. Idegességemben hol a számat, hol pedig a körmömet rágcsáltam, s közben percenként pillantottam a telefonom kijelzőjére, vagy a kocsiban lévő órára. Már lassan egy óra eltelt a Dawnnal való beszélgetés óta, s alig maradt negyed óra a koncertből. S eltekintve, mekkora dugóba keveredtünk, kizártnak tartottam, hogy idejében odaérjek. Kétségbeesetten próbáltam elérni a legjobb barátnőmet, de nem vette fel. Utána Rosánál próbálkoztam, de nála sem jártam sikerrel. Kezdtem nagyon kétségbeesni.
– Na, jó én ezt nem bírom! – sóhajtottam fel, s kipattantam a kocsiból.
Meg sem vártam, hogy Charles reagálhasson a hirtelen mozdulatomra, nagy lépésekkel megindultam a pub felé. Nagyjából tudtam merre lehet, de féltem, hogy eltévedek, ráadásul már be is sötétedett. Az utcai lámpák alig adtak némi fényt, s egyszerűen hátborzongató volt a környék. Azonban nem csak a sötétség miatt liba bőröztem. Én hülye, Charles házában felejtettem a kabátom, s majd’ megfagytam. Nem elég, hogy átöltözni sem volt időm, most még mászkálhatok az utcán egy lenge ruhában és magas sarkúban. Mit tettem, hogy ezt érdemlem?
– Hé, várj már!
Charles hangja váratlanul csendült fel mögöttem, s kis híján felsikítottam az ijedtségtől. Még csak észre sem vettem, hogy itt jár. Mi van, ha valami gyilkos vagy emberrabló sétálgat a hátam mögött, s még csak fel sem tűnik, mert annyira Castiel és a koncert körül járnak a gondolataim. Jobban kellene figyelnem.
– Köszönöm, hogy eddig elhoztál – mondtam neki gyorsan. – De most már tényleg nincs szükségem a jelenlétedre. Így is a bajt hoztad rám!
Nem mertem hátranézni, de valahogy éreztem, hogy nem esett jól, amit mondtam neki. Arra számítottam, hogy ezek után sarkon fordul, és magamra hagy, szóval eléggé meglepődtem, mikor váratlanul megragadta a karom, s visszahúzott, hogy rám adja a zakóját. Hüledezve néztem rá.
– Megvesztél? – pislogtam rá. – Meg fogsz fázni!
Charles csak megrántotta a vállát.
– Erős a szervezetem. Viszont te pocsékul nézel kis, és tényleg nem szeretném, ha összeszednél valami vírust!
Lesütöttem a szemeimet. Bűntudatom támadt, hiszen egész este bunkón viselkedtem vele, míg ő folyamatosan a kedvemre tett, s azonnal ugrott, amikor segítségre volt szükségem. Egyáltalán nem érdemelte meg, hogy így beszéljek vele.
– Charles – kezdtem, de nem engedte, hogy bármi mást is mondjak. Egyszerűen csak megfogta a kezem, s a pub felé kezdett rángatni.
Talán a másnaposság miatt volt, de majdnem elsírtam magam. Tényleg bántott, hogy ilyen modortalan voltam vele szemben. Ráadásul Castiel miatt is furdalt a lelkiismeret, hiszen mindent elterveztünk már, s mindketten izgatottak voltunk a koncert miatt. Mégis, hagytam, hogy egy másik srác teljesen elvonja a figyelmem róla, és így most mindenről lemaradok. Kezdtem biztos lenni abban, hogy hiba volt belevágnom egy komoly kapcsolatba.
Azt hittem, sosem fogunk odaérni, de amikor mégis beléptem a pubba, hatalmas kő esett le a szívemről. Charlesról egy pillanat alatt megfeledkeztem, s azonnal Dawn keresésére indultam. Rengeteg emberen kellett átverekednem magam, de most nem tudtam azzal foglalkozni, kit lökök arrébb, csakhogy megtaláljam azokat, akiket keresek. A szemem sarkából azért láttam, hogy szinte mindenki megbámul, ez pedig rögtön eszembe juttatta, mennyire nem ideillő öltözetben voltam. Castiel ki fog kelni magából, ha meglát.
Szerencsére hamar rábukkantam Dawnra, aki még a színpad előtt ácsorgott, arcára vegyes érzelmek ültek ki, mikor találkozott a tekintetünk. Mintha megkönnyebbült volna, hogy itt vagyok, de mérges is volt, hiszen az egész koncertet lekéstem. Már nem élőzene ment, Castielnek pedig nyoma sem volt se a színpadon, sem pedig a barátaim mellett.
– Mégis mi a fene történt, Avery? – szegezte nekem a kérdést Dawn köszönés helyett. – Azt mondtad, ide fogsz érni!
Elmondani sem tudom, mennyire szégyelltem magam. Olyan érzésem volt, mintha újra gyerek lennék, aki minden apróság miatt kikap a szüleitől. A helyzet csak annyiban különbözött, hogy jogos volt Dawn felháborodása.
– Elszámítottam magam – vallottam be őszintén. – Castiel hol van?
Dawn a színpad mögé mutatott.
– Még hátul, de figyelmeztetlek, nagyon pipa rád! Hé, mi ez a zakó rajtad?
Nem akartam most Dawnnak válaszolni, hiszen bőven volt még időm magyarázkodni. Minél hamarabb látni akartam Castielt, hogy túllehessek a veszekedésen. Mert veszekedni fogunk, efelől semmi kétségem sincs.
De nem is kellett messzire mennem, hogy megtaláljam. Épp, hogy tettem két lépést, mikor megjelent előttem, és hát, mit mondjak? Dawn tényleg nem túlzott, Castiel majd’ felrobbant a dühtől, ahogy rám nézett. Aztán a tekintete a még mindig rajtam lógó zakóra nézett, s még jobban összeszűkült a szeme. Hatalmas bajban voltam.
– Castiel…
– Add vissza azt a szart a tulajdonosának! – vágott a szavamba. – Aztán húzzunk haza!
Ahogy elment mellettem, azokat a napokat idézte fel bennem, mikor elhidegültünk egymástól. Még csak rám sem nézett, egy mosoly sem volt az arcán. Semmi ölelés, semmi csók… Mintha idegenek lennénk egymás számára, ez pedig tucatnyi tőrszúrás volt a szívembe. Annyira próbálkoztam, hogy minden rendben legyen köztünk, mégis elcsesztem mindent, ráadásul egyetlen este alatt.
Szerettem volna azonnal Castiel után rohanni, de inkább a bárpulthoz sétáltam, ahol Charles üldögélt egy üveg sör társaságban. Szomorúnak tűnt, és ez engem is még jobban elkeserített, hiszen pontosan tudtam, hogy ez is az én hibám. Alig néhány óra alatt bántottam meg mindenkit, akaratom ellenére. Ezt mégis hogy fogom helyrehozni?
– Charles – szólítottam meg halkan. Csak a szeme sarkából nézett rám, s csak néhány pillanat erejéig. Levettem a vállamról a zakóját, s a pultra raktam. – Köszönök mindent. Igazán sokat segítettél.
Szórakozottan oldalra billentette a fejét.
– Segítettem? Hiszen nem olyan régen még azt mondtad, az én hibám az egész.
– Én… Sajnálom, tényleg – sóhajtottam fel, s bár a bűntudatom egy cseppet sem enyhült, sőt, csak rosszabbodott, ott hagytam őt, egyedül.
Castiel a bejárat előtt várt rám, továbbra is ridegen. Egy szót sem szólt hozzám, egyszerűen csak elindult a sarkon lévő buszmegálló felé, én pedig, mint valami idomított kutya, követtem őt, tekintetem mindvégig az aszfalton tartva. Néha azért rápillantottam, de testtartása egy cseppet sem változott; továbbra is feszült és dühös volt. Tudtam, hogy ilyenkor mindig rágyújt, egy ideje azonban már nem nyúlt a cigihez, pontosan azért, mert tisztában volt vele, mennyire zavar engem. Ő törődött velem, én pedig kihagytam élete egyik legfontosabb eseményét. Pocsékul éreztem magam ez miatt.
Szerencsére nem kellett sokat várnunk a buszra, bár ez a pár perc is bőven elég volt, hogy teljesen átfagyjak. Ráadásul még jegyet is kellett vennem, mert indulás előtt annyira kapkodtam, hogy végül a másik táskámban maradt a bérletem. Pedig készülődés közben még eszemben volt, hogy el kellene raknom.
Szinte senki sem utazott rajtunk kívül, így bőven volt hely, Castiel mégis a leghátsó ülést választotta. Továbbra sem mondott semmit, s én sem mertem belevágni a bocsánatkérésbe. Lehet, hogy a sofőrön kívül nem volt rajtunk kívül egy lélek sem a buszon, mégsem akartam itt jelenetet rendezni.
Meg voltam győződve arról, hogy hozzá fogunk menni, szóval eléggé meglepődtem, mikor nálunk szálltunk le. Kissé ideges voltam, mert nem tudtam, hogy anyáék hol lehetnek most. Egyszerre egy dologra akartam fókuszálni, és biztos voltam benne, hogy anya is egyből nekem ugrik, ahogy beteszem a lábam a házba. Szóval eléggé megkönnyebbültem, mikor teljes sötétség fogadott minket, ám meg is rémültem. Nem tudtam, hogy fog végződni ez a beszélgetés, s féltem, hogy egyedül fogok maradni a bánatommal. Nem mintha nem érdemeltem volna meg.
– Miért? – Castiel fojtott hangon szólalt meg, miután becsuktam magunk mögött az ajtót. – Miért nem tudtál szólni, hogy mégsem tudsz jönni?
Olyan mérhetetlen fájdalom áradt Castiel tekintetéből, amelyet életemben nem láttam még. Igen, könnyen fel lehetett idegesíteni, de megbántani… Szinte lehetetlen volt, nekem mégis sikerült. Borzalmas ember vagyok.
– Én csak… Nem néztem az időt. Sajnálom – éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, ezért gyorsan elkaptam a pillantásom. – Azt hittem, oda fogok érni, de…
– Jobban érezted magad egy másik pasi társaságában. Nem igaz? – Castiel szavai szinte martak, de ami a legrosszabb: igaza volt. Tényleg jól éreztem magam Charles mellett, még ha magamnak is csak nehezen vallom be.
– Nem tudtam, hogy ő is ott lesz…
– Á, szóval ismered? – Castiel kínjában csak nevetni tudott. – Kitalálom! Ő is egyike azoknak, akiknek hagytad, hogy megdugjanak, igaz?
Nem tetszett Castiel szóhasználata; bármennyire is volt jogos a kiakadása, ezúttal túllépett egy határt. Lehet, hogy nem állt messze az igazságtól, az ő szájából mégis sértőnek hatottak ezek a szavak, s eléggé feldühítettek.
– És ha igen? – emeltem fel a hangom. – Ez még az előtt volt, hogy összejöttünk volna, szóval semmi közöd hozzá!
– De most az én barátnőm vagy, a francba is! – Castiel ingerülten kiabált rám. – Mégis őt választottad helyettem!
Idegesen a hajamba túrtam.
– Nem választottam őt, egyszerűen csak anya…
Kénytelen voltam elhallgatni. Kár volt szóba hoznom anyát, hiszen ezzel csak még jobban felhergeltem Castielt. Láttam az arcán; tisztában volt azzal, anya mennyire utálja, és hogy alig várja, hogy szakítsak vele. Lehet, hogy nem fejeztem be a mondatot, de nem is volt rá szükség. Castiel nem volt hülye, csak lusta, s hamar rájött, mi a helyzet.
– Szóval anyádnak tetszik a kölyök, mi? – mosolyodott el gúnyosan. – Kitalálom, pont az ellentétem. Jól nevelt, nem zűrös, kitűnő tanuló, gazdag. Pont az eseted, Avery!
Ez volt az a pont, ahol betelt a pohár, s nem bírtam elviselni azt a hangnemet, amelyet megütött velem szemben. Ekkor már könnyekkel küszködtem, s hirtelen felindulásból pofon vágtam. Talán ez volt a baj: mindketten túl büszkék és makacsok voltunk, ezért nem zökkenőmentes a kapcsolatunk.
– Azt hiszem, már mindent értek – mosolyodtam el szomorúan. – Túl sok volt az akadály, Castiel, és túl sokat veszekedtünk. Talán… talán hiba volt összejönnünk, és az élet így akarja velünk ezt tudatni.
Castiel döbbenten meredt rám.
– Így gondolod? Komolyan azt gondolod, hogy hiba, ami köztünk történt? – Ökölbe szorította a kezét. – Tudod mit? Élj boldogan akkor azzal a kölyökkel! Bizonyára többet tudna neked nyújtani, mint én!
Szóra nyitottam a szám, de már késő volt. Castiel egyszerűen csak kiviharzott a házból, s talán az életemből is. Bár nem mondtuk ki, mindketten tudtuk, hogy ez mit jelent a kapcsolatunkra nézve. Zokogva rogytam le a földre, közben meredten bámultam az ajtót, amelyet az előbb olyan erősen becsapott maga után. Mintha egy darabot kitéptek volna belőlem; borzasztóan fájt, s üresnek éreztem magam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy így ért véget ez az egész, ráadásul miattam. Ezt most már soha az életben nem fogom helyrehozni.

__________________________________________________
Red Dress [CsJ Nathaniel & Dake]
Keep Dreaming, darling [Exo HunHan - Yaoi!]
Unnie [BTS J-Hope]

18 megjegyzés:

  1. Hali.
    Hu hát szuper rész volt :D Kezdjuk azzal h a gift amit választottál :D az egyik kedvenc animémből van szóval már azzal feldobtad a napom h láthattam a zsebtigrist xD
    Tudom, ez egy Castieles fic, de én örülnék, ha ezzel a Charles gyerekkel jönne össze a végén Avery, nekem jobban bejön ^^
    várom a kövi fejezetet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett :D Ah, szuper!^^ Igazából nekem fogalmam sem volt, ki van rajta ^^" nem igazán nézek animéket :D
      Nekem is jobban bejön Charles, de még nem tudom, melyikük lesz a végén a befutó :D
      Sietek vele :)

      Törlés
  2. Neeeeee
    Raina nem teheted ;(
    De most miért ;(

    VálaszTörlés
  3. Mikorra várható a kövi rész?

    VálaszTörlés
  4. Unnie, ez baromi gonosz húzás volt tőled :( Szegény Avery, pedig olyan boldognak tűnt Castiel mellett. :/
    Ami pedig Charles-t illeti, kezdem megszeretni. :D Vele jobban összeillik Avery...
    De azért remélem rendeződni fog Castiel és Avery között a helyzet...
    Siess a folytatással, mert nagyon jó lett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mianhae~ >< Biztos vagy abban, hogy Avery boldog volt?:) Lehet, hogy szereti Castielt, de nem emlékszel, mennyi stresszhatás érte, mióta együtt van vele?
      Ugyeee? Imádnivaló:D
      Hááát :D
      Sietek, köszönöm^^

      Törlés
  5. Miért? :( Remélem hamar összejönnek újra. Avery olyan jól meg volt Castiel-lel.
    Várom gyorsan a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ők akarták, nem én. Esküszöm:D
      Sietek vele :)

      Törlés
  6. amikor ilyenkor abbahagyod a részt én megsemmisülök...:D
    remélem fent lesz 22-én:)
    szegény Avery,....mondjuk Charlst is sajnálom...
    hajrá a folytihoz!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom ><
      Igyekszem felrakni, bár lehet, hogy csak este tudom hozni.:/
      Köszi :)

      Törlés
  7. Nagyon jó volt remélem hamar hozod a kövit !!! ❤️

    VálaszTörlés
  8. Válaszok
    1. Kilenc-tíz körül már biztosan fent lesz, mindjárt befejezem :)

      Törlés
  9. Wiiiii....Laura programjai:vár,vár....olvassa a primadonnát,kommentet ír, vár :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fent is van ^^ Bár nem tudom, ébren vagy-e még :D

      Törlés