2016. március 29., kedd

39. Túl messzire ment

Csóközön!♥

Hát erre a részre megint nagyon sokat kellett várnotok, sajnálom!>< Igazából már nem is keresek mentségeket, teljesen felesleges lenne.:D
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, még úgy is, hogy nem volt friss a blogon!:) 
Jó olvasást kívánok ehhez a részhez, és ígérem, a következőt hamarabb fogom hozni!^^

Puszi,
Raina

39. Túl messzire ment
Dawn és Rosa most az egyszer nem kérdezősködtek, aminek kifejezetten örültem, hiszen úgy éreztem, még én sem tudtam volna választ adni nekik arról a viharról, ami bennem tombolt. Túl sokat gondolkodtam, ráadásul olyan dolgokon, amelyeket egyszerűen csak figyelmen kívül akartam hagyni, legalábbis egy rövid időre biztosan. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de rettenetesen nehéznek bizonyult.
Újra meg újra a csapdosó lángok jelentek meg előttem, s szinte érezni véltem a füst erősen szúró, fullasztó szagát, a gyorsan emelkedő hőmérsékletet magam körül, fülemben pedig a tűz pattogó hangja visszhangzott. Mielőtt teljesen pánikba eshettem volna, más kép rajzolódott ki előttem. Egy kórházi folyosó kellős közepén álltam, orrom teljesen eltelítődött a tisztítószer jellegzetes illatával. Körülöttem fehér ruhás emberek szaladgáltak, hol be, hol pedig ki az egyik szobából. Mellettem apa tördelte a kezét, anya pedig kétségbeesetten sétált fel-alá. Pár másodperc múlva pedig a bátyámat láttam magam előtt. Sápadt volt, arcának csupán a finom bőrén lévő karcolások és véraláfutások adtak színt, a szája fel volt dagadva, hajából pedig megértem kiszedegetni a bent maradt fűszálakat. Ez a jelenet örökre bele égett az emlékeimbe; a balesete után történt, az éjszaka közepén, miután kihozták a műtőből. Nem lehetettem sokáig mellette, mivel rég lejárt már a látogatási idő, de mielőtt anyáék hazarángattak volna, sírva súgtam neki oda, hogy reggel az első dolgom lesz bejönni hozzá. Aztán újabb váltás, s hirtelen Castiel és Deborah jelent meg előttem. Ugyan nem csináltak semmit, de mindketten úgy bámultak rám, mintha a világ legrosszabb embere lennék, amitől hirtelen mocskosnak éreztem magam, s bűntudat kezdett gyötörni, amiért közéjük álltam. A következő jelenetsoron már anyával vitatkoztam, a fejéhez vágva minden szörnyűséget, ami csak eszembe jutott. Az utóbbi egy év minden borzalma lejátszódott előttem, ami miatt rossz embernek kezdtem magam hinni, olyannak, aki megérdemelte volna, hogy bent égjen abban a raktárban.
– Avery, minden rendben?
Dawn hangja hirtelen rántott vissza a valóságba. Éppen a villogó lámpáknál álltunk, barátnőim pedig aggódva néztek rám. Csak akkor döbbentem rá, hogy az egész út alatt úgy sétálhattam az emberek között, mint egy élőhalott, a beszélgetésükből pedig semmire nem emlékszem. Vajon hányszor szólhattak hozzám? Egek, most biztosan azt hiszik, nem akarok velük beszélni!
– I-igen – feleltem halkan. – Csak kicsit elgondolkoztam.
Rosa felvonta az egyik szemöldökét.
– Kicsit? Avery, negyed órája próbálunk belevonni a beszélgetésbe, megbeszélni a szombati koncertet, de mintha teljesen máshol lennél!
A bűntudatom hatalmasra nőtte ki magát. Lehajtottam a fejem, s a koszos betont bámultam. Mi történik velem? Az igazi Avery sosem mutatta ki, ha valami problémája volt.
– Sajnálom. – Nagy levegőt vettem, és egy mosolyt erőltettem magamra. Az igazi Averynek vissza kell térnie! – Hé, nem ülünk be valahova? Meghívlak titeket, kárpótlásul, amiért nem figyeltem.
Dawn szeme felcsillant.
– Normális esetben azonnal ráharapnék erre az ajánlatra, de muszáj mennem. Vendégeket várunk vacsorára és segítenem kell anyának.
– Nekünk pedig be kell fejeznünk a jelmezedet, ha nem akarsz pucéran megjelenni a buliban – nézett rám Rosa komolyan. – De szombat délelőtt megnézhetnénk az új kávézót a mozi mellett. Mit szóltok hozzá?
Dawn boldogan tapsikolni kezdett, s egy pillanatra én is felvidultam. Azt hiszem, ez hiányzott annyira. Az utóbbi időben annyira Castiellel foglalkoztam csak, hogy teljesen megfeledkeztem a lányokról és a szórakozásról. Idejét sem tudom már, mikor mozdultam ki bárhova is Castiel nélkül. Kezdtem attól tartani, hogy ha ez sokáig változatlan marad, Castiellel idő előtt megutáljuk egymást, ezt pedig szerettem volna elkerülni. Csak még nem tudtam, hogyan tegyem.
Rosával elköszöntünk legjobb barátnőmtől, majd Leigh háza felé vettük az irányt. Rosa szülei nem igazán örültek annak, hogy lányukat jobban érdekli a divat és a varrás, mint az iskola, ezért Rosa a tudtukon kívül, barátjánál űzte a hobbiját, amelyben Leigh teljes mértékig támogatta, s hasznos tanácsokkal látta el a barátnőjét.
Körülbelül negyed órát sétálhattunk, ez az idő pedig viszonylag vidáman telt, noha egy kis feszültség még mindig volt köztünk. Éreztem, hogy Rosa rá akar kérdezni, mi történik most velem, de értékeltem benne, hogy legyűrte a késztetést, és nem támadt nekem az első adandó alkalommal. Csak remélni tudtam, hogy a későbbiekben sem fog rám zúdítani egy csomó kérdést, s inkább megvárja, amíg én elmondom nekik, mi a helyzet. Addig talán rájövök, mi is zajlik bennem tulajdonképpen.
– Ami a süteményeket illeti – mondta, mikor halloweeni buliról kezdtünk beszélni. – Sikerült beszélnem Charlotte nénivel, aki szívesen megcsinálja a sütiket fél áron is. – A szemem sarkából ránéztem, mire durcásan felhúzta az orrát. – Úgy értem, szívesen elvállalja a sütiket fél áron, feltéve, ha hetente háromszor besegítek nála a mosogatásban.
Kitört belőlem a nevetés. Charlotte Rosa édesapjának húga volt, a személyisége pedig nagyon hasonlított az unokahúgáéhoz. Mindketten szerették hangoztatni a kissé nyers véleményüket, de hatalmas energia volt bennük, a segítőkészségükről nem is beszélve. Charlotte ráadásul legalább annyira imádja a hobbiját, mint Rosa a varrást. Az ő szülei sem voltak megelégedve a lányuk terveivel, de Lotte néni megállíthatatlan volt, és miután elvégzett egy cukrásztanfolyamot, megnyitotta a saját cukrászdáját. Az egész város ismeri és imádja az egyébként kissé drága édességeket, éppen ezért esett az ő cukrászdájára a választásunk a szervezés során. Na, meg persze Rosa megígérte, hogy lebeszéli vele, hogy ne kelljen a teljes árat kifizetni. Utána mindannyian kétségbeestünk, hiszen Charlotte hajthatatlan volt, és féltünk, hogy nekünk is kell pénzt beletenni ebbe a buliba, de így hál’ istennek, erre nem lesz szükség.
– Szuper, akkor a süti rendben lesz, a lányok szerint a díszlethez is meg van minden, már csak fel kell állítani. A hangosítást és a fényeket teljesen rábíztam a fiúkra, szóval bízom benne, hogy nem cseszik el. Az italokért csütörtök délután kell mennem. – Hirtelen kétségbeestem. – Várj! Nekem csütörtökön tornatermet kell díszítenem!
A telefonomért nyúltam, és megszokásból azonnal Castielt akartam hívni, de Rosa kikapta a telefont a kezemből.
– Ne aggódj, Leigh és én elmegyünk érte! Autóval könnyebben elhozzunk, mint te gyalog.
Megkönnyebbültem, hogy egy újabb súly került le a vállamról. Tudtam, hogy ha rájuk bízom az italokat, akkor azok tényleg meg is fognak érkezni. Bíztam bennük, ahogy a többiekben is, ezért nem aggódtam túlságosan. Eddig minden felmerülő problémára találtunk megoldást, és ha a későbbiekben is lenne valami, közösen biztosan sikerül elsimítanunk.
Időközben megérkeztünk Leigh házához. Korábban szóba került már, hogy olyan, mintha Rosa és Leigh összeköltöztek volna, hiszen a lánynak már saját kulcsa is van, és rengeteg időt tölt el itt. Ezért meg sem lepődtem, milyen otthonosan mozgott a tiszta helyiségek között. Leigh szobája felé lökdösött, ott leültetett az ágyra, majd magamra hagyott. Kissé kellemetlenül éreztem magam, elvégre semmiféle kapcsolatom nincs a fiúval, mégis itt üldögélek az ágyán. Tartottam tőle, hogy valamivel összepiszkolom az ágyneműt, ezért inkább a padlóra csúsztam, és a lehető legkisebbre húztam össze magam.
Rosa két pohár vízzel a kezében tért vissza, s kissé furcsán nézett, mikor meglátott a földön ülni, de nem tett megjegyzést. Átnyújtotta az egyik poharat, a másikat pedig a kis barna éjjeliszekrényre helyezte.
– Azon gondolkodtam – kezdett bele. –, hogy feldobhatnánk a jelmezed egy kis csillámmal.
Tiltakozóan ráztam a fejem.
– Szó sem lehet róla! Nem akarok semmiféle csillogást. Azt inkább meghagyom Ambernek.
Rosa megvonta a vállát.
– Jól van, nyugi! Csak egy felvetés volt, nem kell rögtön leharapni a fejemet!
Rosa kissé megsértődött, amikor nemet mondtam az ötletére, de ezt próbálta nem kimutatni – csak megfeledkezett arról, hogy túl jól ismerem, és előlem nem tud elrejteni semmit. Így inkább beleegyeztem, hogy valamivel feldíszítsük az amúgy túl fekete jelmezt.
Ugyan azt beszéltük, közösen csináljuk, Rosa viszont tartott attól, hogy valamit elszúrok – ami lássuk be igencsak valószínű volt –, szóval csak ő dolgozott a ruhán, míg én figyeltem őt. Viszont mindezt csendben tettük, ugyanis a lány annyira koncentrált, hogy egy szót sem szólt, s akárhányszor felhoztam valami témát, lepisszegett. Egyszer még egy kispárnát is nekem dobott; azóta a telefonomat nyomkodom és a barátaimmal chatelek. Ráírtam Castielre is, megkérdeztem tőle, hogy sikerült a próba, de furcsamód nem válaszolt, ami tőle szokatlannak számított. A telefonja állandóan a kezében volt, és ha nem kívánatos személy küldött neki üzenetet, egyszerűen csak figyelmen kívül hagyta. De nekem sosem válaszolt később.
– Szerinted mennyi esély van rá, hogy Castiel az igazi? – kérdeztem Rosától, aki most az egyszer nem szólt rám, hogy fogjam be. Kérdőn nézett rám, szájában három gombostűvel, majd felállt, s a kezembe nyomta a ruhát, hogy próbáljam fel.
– Őszintén? Maximum két hónapot adok nektek.
– Rosa! – szóltam rá hangosan, mire védekezően maga elé emelte a kezét.
– Hé, a véleményemet kérted, és én nem fogok hazudni. Lássuk be, Castiel előtt nem igazán volt senki komoly az életedben, Castiel meg épp, hogy elviselte Debbie-t, de sosem szerette. Ha sikerül megtanulnotok, mivel jár egy kapcsolat, talán, de tényleg csak talán, túlélhettek még együtt pár szép hónapot. De tekintve a jelenlegi helyzetet, és azt, hogy mióta együtt vagy a vörössel, teljesen bedepiztél, nem hiszem, hogy sokáig tartana ez a dolog. De félre ne érts, szurkolok én nektek! De nagyon hosszú és rögös út áll még előttetek, tele elágazásokkal. És ha valamelyikőtök másik útra lép…
Ugyan Rosa megfogalmazása röhejes volt, be kellett látnom, hogy minden szava igaz. Még rengeteg dolog áll előttünk, és egyre több nehézség fog fellépni. Nagyon sokat kell még tanulnunk, és elég egy apró hiba ahhoz, hogy minden romba dőljön. Óvatosnak kell lennünk, ha meg akarjuk óvni ezt a kapcsolatot; és egymást is.
Míg gondolkoztam, átcseréltem a ruhámat. Rosa nem engedte, hogy megnézzem magam a tükörben, így teljesen rá hagyatkoztam. Éreztem, hogy baromira fogok fázni ebben a jelmezben, de nem igazán aggasztott. Rosa szerint remekül állt rajtam, csak a felső részből be kell vennie egy kicsit. Gombos tűvel közelített felém, mire akaratlanul is hátrébb léptem. Múltkor sikerült belém szúrnia egyet, és szerettem volna ezt elkerülni.
– Ne izgulj, óvatos leszek! – motyogta. – Így, kész is! Leveheted!
Miután visszavettem a saját ruháimat, ránéztem a telefonom kijelzőjére. Kissé csalódott lettem, ugyanis semmi válasz nem érkezett Castieltől. A tekintetem ezt követően az órára siklott, s szédülni kezdtem.
– Már ennyi az idő?! – kiáltottam fel. – Ne haragudj, de muszáj mennem! Holnap találkozunk!
Rosa csak pislogott, miközben kiviharoztam a szobából, és kérdezősködni kezdett, azonban kénytelen voltam előállni valami hazugsággal, hiszen nem tudhatta meg, hogy a bátyámat akartam meglátogatni a kórházban. Ráadásul a kifogás, hogy anyámékkal vacsorázom, egyre inkább kezdte elveszíteni hitelességét, legalábbis számomra. Csak idő kérdése, hogy a többiek is rájöjjenek, nem is töltök anyával annyi időt, mint azt állítom.
Gyorsan belebújtam a cipőmbe és a dzsekimbe, s egy gyors ölelés után megindultam a körülbelül tíz percre lévő kórház felé. Siettem, ahogy csak tudtam, hiszen alig fél óra múlva lejár a látogatási idő, és szerettem volna Elliot mellett lenni, ha többet nem is, egy negyed órát mindenképpen. Útközben Castielt próbáltam hívni, mert kezdtem aggódni miatta, de minden egyes próbálkozás után kisípolt a telefon. Nem értettem, mi történik, hiszen sosem szokta kikapcsolni a telefonját. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy éppen Deborah-val van. Ezt a gondolatot azonban a lehető leggyorsabban próbáltam kiverni a fejemről; elvégre bízok a barátomban, és tudom, hogy nem lenne képes megcsalni, főleg a tegnap megbeszéltek után.
De akkor miért van most kikapcsolva?
Sietve léptem be a kórházba, s egyből a lift felé indultam. Szerencsére éppen szálltak be emberek, így nem kellett várnom. A korláthoz tipegtem, hogy megkapaszkodhassak, ugyanis rettenetesen féltem a liftekben, s a biztonság kedvéért még a szememet is lehunytam. Borzalmas érzés volt, mintha a gyomrom is emelkedett volna, miközben felfelé tartottunk. S még akkor is szédelegve jártam, mikor kiszálltam. Ha nem lettem volna ennyire késésben, lépcsőn jöttem volna, de most egyszerűen muszáj volt a liftet választanom.
Már akkor kiszúrtam Mariát, mikor rákanyarodtam az ismerős folyosóra. Elmosolyodtam, miközben felé igyekeztem, s néztem, ahogy útbaigazítást ad egy kissé őszülő férfinek és fiatal kislánynak. A férfi ezt követően sietve indult el jobbra, a lány pedig szökdécselve követte, miközben egy plüss nyuszival játszott. Mosolyogva figyeltem őt, s akaratlanul is az az időszak jutott eszembe, amikor Elliot ült le velem játszani, amíg anyáék dolgoztak.
– Avery! – Maria hangjára felkaptam a fejem, és integetve álltam meg a pult előtt. – Reméltem, hogy hamarosan jössz! Hát a barátodat hol hagytad?
– Még próbálnak a bandával. – Legalábbis szerettem volna ezt hinni. – Szombaton lesz az első fellépésük és nagyon izgatottak miatta.
Mariának felcsillantak a szemei.
– Jaj, szurkolok nekik! Látod, mondtam én, hogy egyszer még híresek lesznek!
Csak vigyorogtam, és reméltem, hogy tényleg igaza lesz. A srácok keményen dolgoztak azért, hogy eddig eljussanak, s én örülnék a legjobban, ha sikerülne befutniuk.
– Még bemehetek Elliothoz, ugye?
– Persze, menj csak! – Már indultam is a kórterem felé, mikor Maria megállított. – Jaj, egek, hol az eszem! El is felejtettem mondani, hogy Elliotnak új látogatója van.
Hatalmasat dobbant a szívem, s hirtelen rossz érzés kerített hatalmába.
– T-tessék? Kicsoda?
Maria gondolkodni kezdett.
– Egy csinos, fiatal lány jön be minden nap hozzá, veled egy idős lehet. Magas, és hosszú barna haja van, az öltözködése pedig igencsak kirívó. Azt mondta, Elliot barátnője, és még csak most tudta meg, hogy mi történt.
Szédülni kezdtem. Velem egy idős. Hosszú, barna haj. Kirívó ruhák. Az nem lehet! Kétségbeesetten hajoltam át a pulton és nagyon halkan kezdtem beszélni.
– Maria, kérem, ne engedje be ezt a lányt soha többet Elliothoz! A bátyámnak nem volt barátnője a baleset előtt, főleg nem olyan, aki megfelelne ennek a személyleírásnak. Könyörgöm, Maria, senkit ne engedjenek be anyámon és rajtam kívül! Főleg őt ne! Kérem!
Maria ijedten bólogatott, és megért bocsánatot kérni, amiért nem értesített hamarabb az új látogatóról. Biztos voltam benne, hogy a frászt hoztam rá; a hanghordozásom még számomra is félelmetesnek bizonyult. Miután biztosított arról, hogy nem engednek be mást Elliothoz, lassan, szédelegve sétáltam el a kórterem ajtajáig, miközben azért imádkoztam, hogy ez az egész csak egy rossz rémálom legyen. De minél jobban tudatosultak bennem Maria szavai, annál biztosabb lettem abban, hogy ez bizony a valóság, és ez feldühített. Deborah ezúttal túl messzire ment! És ezt már tényleg nem fogja megúszni…

__________________________________________
Red Dress [Nathaniel és Dake]
Keep Dreaming, Darling [Exo Luhan és Sehun] - yaoi!!

15 megjegyzés:

  1. Ahh..Raina! Eszméletlen ahogy írsz! Kérlek hozd minél előbb a következő fejezetet! Mi történt Castiell? Miért nem veszi fel a telefont?,Ahhj....kérlek hozd minél hamarabb! Könyörgöm! Egyszerűen Imádom! <3 <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  2. Kérlek siess!!! Már nagyon várom a kövit:)

    VálaszTörlés
  3. Szia!^^
    Imádom a blogodat! Szerintem ez az első számú, és a legjobb Csj fanfiction a Földön! :D
    Tényleg nagyon imádom, és tetszik, hogy ilyen hosszú részeket írsz, és a fogalmazásod....egyszerűen csodálatos! Ahogy Te fogalmazol, nem találok szavakat! :D
    Már látom egy ideje fent az ez a rész, csak mostanában nem figyeltem a blogodat, és csak most vettem észre :/
    De tudd, hogy hatalmas nagy rajongással olvasom a blogodat, és alig várom a következő részt. :D
    Imádom AveryxCastiel párost. :D
    Kíváncsian várom, mit tesz most Avery. :o
    Üdvözlettel:
    Misza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!^^
      Uh, köszönöm szépen!*-* Örülök, hogy így gondolod!^^
      Semmi baj, elég sokára jött ez a rész, szóval..:D
      Köszönöm szépen a kommentedet!^^
      Puszi,
      Raina

      Törlés
  4. Úgy egy hete vettem észre a blogot, és azóta sok időt töltök azzal, hogy ezt olvassam. Több fanfictionbe is belekezdtem már, de ezeket egy idő után meguntam, egyik sem tudta jól visszaadni a szereplők jellemét, a fogalmazásba is bele lehetett kötni, a helyesírást ne is említsük (Úgy imádom, mikor muszáj helyett muszályt írnak az emberek). Várom a következő részt. Mégis mit keres odabent Deborah? Elliotnak nem tud bemesélni semmit, bántani meg nyilván nem fogja (gondolom...), de akkor mit tervez? Castiel miért nem jelentkezik, és mégis ki volt a gyújtogató? Utóbbi kérdésre nem két része várom a választ. Szia! (Most mégis mit használjak köszönésképp? Kisregényem után ez olyan hülyén hangzik XD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy az én kis történetem elnyerte a tetszésed!:) A kérdéseidre pedig a következő részekben kiderül a válasz, a gyújtogatóra azonban még várnotok kell egy kicsit.:)

      Törlés
  5. Sziaa :)
    Lesz még majd új rész? :D
    Nagyon tetszik most kezdtem el hétvégén de már ki is végeztem az eddigieket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Igen, 17-én délután felrakom :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik!^^

      Törlés
  6. Szia Raina!! Nagyjából mikorra várható a kövi rész?? Ez a rész is nagyon jó volt!! Mint a többi!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Köszönöm szépen!:) 17-én délután jön (esetleg este, ez még attól függ, mikor érek haza a vizsgám után :))

      Törlés
    2. Sok szerencsét a vizsgához!! :)

      Törlés
  7. Utálom.., nagyon nagyon, de nagyon utálom. Végre olyan Deb, amilyennek lennie kell:) köszönm:)
    Nagyon kíváncsi vagyok már a jelmezte és Castiel reakciójára!
    A koncert is jónak ígérkezik:)

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés