2015. január 10., szombat

31. Még több hazugság

Csóközön! ♥

Fú, rettenetesen sajnálom, amiért több, mint egy hónapot késett az új rész. Hiába kezdtem bele, nem volt túl sok erőm foglalkozni vele (sajnos a negatív hangulatom eléggé kihatott Avery-re is, de már nem volt szívem kitörölni az elkezdett részt, ki tudja, mire készültem volna el vele...).

Ezentúl ritkábban fogok jönni, s rövidebb részeket is hozok, amelynek egy oka van: érettségi. Most aztán tényleg ezerrel tanulok, tételeket dolgozok ki, angol emeltre készülök, és rendszerint hulla vagyok, mire oda kerülnék, hogy írnék. Elkapkodott részt nem akarok hozni, szeretném alaposan átgondolni, hogy az  esetleges előre nem tervezett cselekményeknek milyen következményei lehetnek a későbbiekben.
A csoportban egyébként minden információt kiírok, a fejezet végén megtaláljátok hozzá a linket. :)

Köszönöm szépen mindenkinek, aki írt, akár ide a blogra, akár a csoportba az előző résszel kapcsolatban. Valamint iszonyatosan hálás vagyok mindenkinek, ugyanis átléptük a 36400 oldalmegjelenítést!*-* Továbbra is várom a véleményeiteket, és remélem nem haragszotok, hogy ilyen későn jött csak a rész. 

Nem is húzom az időt, jó olvasást kívánok mindenkinek!^^


31. Még több hazugság

Nathaniel sosem tudta leplezni a gondolatait, érzéseit, s ez most sem volt másképp. Vonásai eltorzultak, miközben az arcomat fürkészte, aranybarna szemeiben kételkedés csillogott. Hosszú karjait összefonta maga előtt, s olyan unottan nézett rám, amennyire csak tudott, csakhogy a tudomásomra adja, mennyire nincs kedve velem cseverészni. Nos, én sem repdestem túlságosan az örömtől, de komolyan nem láttam más lehetőséget. Egyedül ő tudott csak segíteni, bármennyire is fájt ezt beismernem.
– Mit akarsz tőlem, Avery? Megint a fejemhez vágni, mekkora szerencsétlenség vagyok?
Nagy volt a kísértés, tényleg. Nathaniel továbbra is az osztály strébere volt, a szeptember eleji buli Mattnél semmit változtatott rajta. Még mindig egyfolytában tanult, a diákönkormányzat teendőit végezte, diákoknak és tanároknak segített, és azóta sem mozdult ki otthonról szórakozni. Mindenesetre, letettem arról, hogy barátnőt keressek neki, és ha tehettem, kerültem a társaságát. Szerintem bőven sok számára az a megaláztatás, amit Castiel miatt kell átélnie, nem kellek hozzá még én is.
Legyűrtem magamban a késztetést, hogy beszóljak neki, s miután még egyszer megbizonyosodtam arról, hogy rajtunk kívül tényleg senki nem tartózkodik a folyosón, egyenesen a szemeibe néztem.
– Ami azt illeti… Szükségem van a segítségedre…
Nem is tudom, mi volt kínosabb; az, hogy attól az embertől kérek segítséget, akit sosem bírtam, vagy az a csend, ami a szavaimat követte. Nathaniel egy szót sem szólt, csak rám meredt, s szinte láttam, ahogy feldolgozza magában, mit mondtam. A szótlanság kezdett az agyamra menni, s nem sok kellett, hogy faképnél hagyjam a srácot, mondván, majd akkor megoldom egyedül. Aztán Nathanielből kitört a nevetés, ami egy cseppet sem volt vidám, és az okát sem értettem teljesen. Mi olyan vicces ebben a rohadt helyzetben?
– Bocsáss meg, Avery – kezdte, még mindig kuncogva –, de mintha azt hallottam volna, hogy neked szükséged van az én segítségemre.
A fogaimat csikorgattam, s magamban elszámoltam tízig, nehogy hirtelen felindulásból arcon töröljem Nathanielt.
– Ezt mondtam, te idióta! – morogtam rá.
Megköszörülte a torkát, s komolyan nézett rám, próbálva felmérni, tényleg igazat mondok-e. Felsóhajtott.
– Oké, és miért pont hozzám fordultál?
Az ajkamba haraptam, s idegességemben egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyom.
– Az utóbbi egy hónap nem úgy alakult, mint szerettem volna, becsúszott pár rossz jegy, és a mai dolgozataim sem sikerültek túl fényesen – vallottam be. Nathaniel arcára döbbenet ült ki, de ezzel nem foglalkoztam. – Bioszból és matekból bukásra állok, franciából kettesre és a többi tantárgyból is eléggé le vagyok maradva. Ezért van szükségem a… – Nagyot nyeltem. – A segítségedre.
Nathaniel gondolkodva túrt bele szőke hajába, a tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam. Arcán még mindig ott ült a meglepettség, de ezt szinte teljesen elnyomta a zavartság.
– És mégis miért segítsek neked azok után, ahogy bántál velem?
Őszintén, számítottam erre a kérdésre, de egy válasz sem jutott eszembe, hiába agyaltam. Nathaniel türelmetlenül nézett rám, aztán végül kimondtam az első érveket, amelyek eszembe jutottak.
– Azért, mert osztály- és évfolyamelső vagy, ráadásul a diákönkormányzat elnöke. Tekints rám úgy, mint egy diákra, aki végre rájött, hogy tanulnia kellene, ha valamire vinni akarja az életben, és felejtsd el kis időre, hogy ki is vagyok tulajdonképpen. Kérlek! Komolyan szükségem van most rád!
Hű, amíg be nem fejeztem a rövid kis monológom, fel sem tűnt, mennyire könyörgő a hangom, s ahogy elnéztem, ez nem csak engem, de a szőke srácot is teljesen meglepte. Egészen eddig fogalmam sem volt arról, mennyire fontos az, hogy jól teljesítsek.
És a legrosszabb az egészben, hogy nem is magam, hanem a családom miatt csinálom ezt az egészet.
– Rendben – sóhajtott fel Nathaniel. – Segítek neked. – Egy pillanatra teljesen felvidultam, de amikor a fiú felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy még nem fejezte be, s feltételei vannak, a mosoly ráfagyott az arcomra. – Nem akarom, hogy bárki is tudjon róla, oké? Ha Castiel fülébe jut a dolog, engem megöl.
Összefontam magam előtt a karjaimat. – Tudod, Nathaniel, én sem nagyon szeretném, ha veled hoznának szóba. Ártana a hírnevemnek.
A srác csak a szemét forgatta, de egyébként nem reagált a kissé sértő megjegyzésemre. Megbeszéltük, hogy négykor az iskola könyvtárában találkozunk, majd az előtt sikerült elérnem a bejárathoz, hogy Melody kijött volna az osztályteremből. Csak remélni tudtam, hogy nem látott minket, de amikor boldogan vetette rá magát Nathanielre, megkönnyebbültem, hogy a lánynak bizony fogalma sincs, hogy Nathaniel az imént velem társalgott.

A találkozóig még bő másfél órám volt, ami hirtelen túl soknak, de mégis kevésnek tűnt. Arra nem volt elég, hogy beugorjak a városba rendes ételt venni Castielnek, de legalább több időt tölthettem vele. Amint átléptem az iskola kapuját, a közeli kisboltba siettem, hogy azért ne üres kézzel állítsak be beteg barátomhoz. A mélyhűtőből gyorsan kikaptam egy kisebb csomagolású fagyasztott rántott pulykamellet, majd a kutyaeledelekre is vetettem egy gyors pillantást. Rövid töprengés után lekaptam egy nagyobb konzervet Démon számára, majd fizetés után rohantam a buszmegállóba, hogy elérjem a buszt.
Már akkor gyötört a bűntudat a még ki nem mondott hazugságok miatt, de tényleg nem volt más választásom. Nem akartam, hogy Castiel tudomást szerezzen arról, kivel töltöm a délutánom ahelyett, hogy őt ápolnám. Csapnivaló barátnőnek éreztem magam, amiért a Nathaniellel való találkát előrébb helyezem, mint Castielt, de komolyan szükségem volt annak a strébernek a segítségére. Nem akartam megbukni semmiből; a családom épp eléggé utált már a tökéletlenségem miatt, belegondolni sem merek, mi történne, ha osztályt kellene ismételnem. Kitagadnának?!
Mély levegőt vettem, mielőtt leszálltam volna a buszról, s még egyszer végigvettem, mit fogok Castielnek hazudni. A kifogásom fejben hihetőnek tűnt, és nem volt valószínű, hogy lebukom. Castiel utálta anyámat, ahogy a puccos éttermeket is, így nem gondoltam, hogy utánam jön.
Szédülni kezdtem, s kis híján megbotlottam a saját lábamban. Mi van, ha valahogy a tudomására jut, hogy Nathaniellel töltöttem a délutánt? Nem mintha megcsalni készültem volna, még a gondolat is röhejes volt, de na, azért mégis csak hazudok neki.
Hirtelen már nem is attól féltem, hogy elveszítem a belém vetett bizalmát, hanem attól, hogy ő magát veszítem el egy ostobaság miatt. De ez nem fog megtörténni. Senki, még csak sejteni sem fogja, hogy én és Nathaniel együtt tanultunk.
Elhessegettem minden aggasztó gondolatot, majd beütöttem a kapukódot. Amikor beléptem a lépcsőházba, mély levegőt vettem, s néhány másodpercig bent is tartottam. Lassan indultam felfelé, tovább húzva az időt, de mégis úgy tűnt, túl hamar felértem. A bejárati ajtó előtt megtorpantam, de némi hezitálás után mégis bekopogtam. Démon hangja csapta meg odabentről a fülem, s halványan elmosolyodtam, amikor pedig megláttam magam előtt Castielt, a nyakába ugrottam, s egy vidám csókkal üdvözöltem. Izmos karjaival szorosan tartott, nehogy elejtsen, s már meg is indult velem a hálószoba felé, nyomunkban Démonnal, aki csak a farkát csóválta, s a kezemben lógó szatyrot szagolgatta. Apró kattanást hallottam a háttérből, amiből arra következtettem, Castiel a lábával csukta be a bejárati ajtót, de az nem zárult be rendesen. Még szerencse, hogy ezen az emeleten rajta kívül csak egy idős hölgy lakik, aki szinte sosem hagyja el a lakását.
Castiel óvatosan fektetett végig az ágyán, ügyelve arra, hogy a csókot egy pillanatra se szakítsa meg, s fölém gördült. Elmosolyodtam, amikor azonban a fejembe bekúsztak az idegesítő gondolatok és a hazugság, teljesen ledermedtem, s ez Castielnek is feltűnt. Elhúzódott tőlem, s homlokát ráncolva nézett le rám. Kerültem a tekintetét.
– Mi a baj? – kérdezte, miközben az arcomat tanulmányozta.
Lemászott rólam, s az ágy mellé húzta a szürke, gurulós székét, s egyenesen rám meredt. Felültem, hogy levehessem a cipőm és a dzsekim.
– Semmi, jól vagyok – feleltem halkan, továbbra is kerülve a tekintetét, ami égetni kezdte a bőröm.
Tenyerét az arcomra fektette, s maga felé fordította a fejem. Szürke szemeiben aggodalom csillogott, ami ismét csak eszembe juttatta, milyen piszok szerencsés is vagyok mellette.
– Avery, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!
A bűntudat egyre nagyobb és nagyobb lett, szinte már szétfeszítette a bensőm.
– Tudom, én csak… – Felsóhajtottam. Nem, nekem ez nem megy. – Hoztam kaját! – Felé nyújtottam a táskát, amelyben a fagyasztott hús és a kutyaeledel volt, s magamra erőltettem egy vigyort.
Castiel az arcomat fürkészte, aztán mély levegőt vett, s hátradőlt a székben.
– Jól van, nem erőltetem, ha akarod, majd elmondod. – A hajába túrt. – Van valami programod mára?
Félve nyeltem egyet, a hideg egy pillanat alatt végigfutott a testemen. Lehet, hogy tud valamit?
– Anyámmal és Gerarddal leszek – hazudtam.
Castiel a legapróbb jelét sem mutatta annak, hogy kiérezte volna a hangomban bujkáló bűntudatot, ami némiképp megnyugtatott. Úgy tűnt, elhitte, amit mondtam.
– Muszáj menned? Délután próbálunk a bandával, és szeretném, ha te is ott lennél, amikor elmondom a nagy hírt.
Kíváncsian néztem rá.
– Milyen hírt?
Szája arra a lusta, féloldalas vigyorra görbült, amelyet annyira imádtam.
– Hát, azt sajnos még nem árulhatom el – mosolygott rám. – Szóval, eljössz?
Magamhoz szorítottam a táskát és felálltam.
– Nem tudom, Castiel. Fogalmam sincs, mikor végzek, lehet, hogy csak este érek haza.
Nem vártam meg Castiel válaszát, kisiettem a szobából, hogy normálisan bezárjam az ajtót, majd megragadtam Démon tálkáját, átöblítettem, s kiöntöttem a konzerv tartalmát, amit aztán a kutyának adtam.
Miután megbizonyosodtam arról, hogy Démon tényleg eszik, a konyhába mentem, hogy kisüssem Castielnek a húst. Közben a vörös is csatlakozott hozzám, s nekilátott a krumpli pucolásnak anélkül, hogy szóltam volna neki. Normális esetben ezen csak mosolyogtam volna, de tekintve ezt a feszült légkört, nos, egy cseppet sem voltam vidám. Castiellel úgy kerülgettük egymást a konyhában, mintha nem is tudom, összevesztünk volna. Rendbe akartam tenni a dolgot, és majdnem kibukott belőlem az igazság, amikor égető fájdalom mart belém. Felszisszentem, s kis híján levertem a tűzhelyről a forró serpenyőt, amelyben az első adag hús sült. Szitkozódva tartottam a hideg víz alá a tenyerem, amelyet isten tudja, hogy sikerült megégetnem. Felsóhajtottam; nem is én lennék, ha ez nem történt volna meg.
Nem kellett hátranéznem ahhoz, hogy tudjam, Castiel mögöttem áll. Éreztem a jelenlétét, és az aggodalmát is, ami miatt szerencsétlennek éreztem magam. Hogy lehetek ennyire béna?
– Biztos, hogy minden rendben? – Castiel hangja halk volt, s amikor megfordultam, láttam, hogy a homlokát ráncolja, miközben a kezemet nézi.
Nagy levegőt vettem.
– Igen, persze. – Leszámítva a bűntudatomat, amely már hatalmasra nőtte ki magát. – Csak tegnap összevesztem anyámmal és kicsit feszült vagyok a találkozás miatt. De tényleg, minden rendben.
Remek, még több hazugság. Hánynom kell magamtól.
– Avery…
Megráztam a fejem, mielőtt bármit is mondhatott volna, s egy mosolyt erőltettem az arcomra.
– Mennem kell, még át akarok öltözni. Holnap találkozunk?
Castiel aprót bólintott, s lehajolt, hogy megcsókoljon. Ezután magamra kaptam a cipőm és a dzsekim, majd már rohantam is vissza az iskolába, miközben azon gondolkodtam, mennyi stressztől óvhattam volna meg magam, ha elmondtam volna mindenkinek az igazat...
_______________________________________________________

20 megjegyzés:

  1. szia imádom a blogodat remélem minél előbb folytatod :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia!:) Folytatást, nagyon jó vagy!:3 Imádom a blogod és téged is! *-* <3 xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Köszönöm szépen! Én is imádlak Titeket! ♥ Igyekszem a folytatással!;)

      Törlés
  3. Szia:)
    Tudom h mindig irok, meg minden, direkt nem irtam eddig, mert tudom h van sajat eleted, csak meg akarom kerdezni, h: Kb. mikor lesz uj resz?://

    VálaszTörlés
  4. Újj részt!!:)Nagyon jól irsz!;)

    VálaszTörlés
  5. Istenem!Márnagyon várom a kövit!!:)
    Tökéletes ez a történet,és remélem sosem lesz vége ennek a történetnek.Öröm ezt olvasni!:)így tovább,jó vagy!:) (Bia)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon aranyos vagy, de távol áll ez attól, hogy tökéletes legyen. :) Köszönöm szépen!♥

      Törlés
  6. Szia!
    Csak most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik! Nem szoktam csj-s történeteket olvasni csak narutosokat de ez annyira tetszik hogy egy éjszaka alatt elolvastam az egészet :-D
    Nagyon jól írsz tényleg tehetséges vagy ^^
    Remélem azért még folytatod a történetet mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra ^^ addigi türelmesen várok :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow, nagyon örülök, hogy elnyerte a történet a tetszésed!:) Köszönöm szépen! Mindenképpen folytatom, de rettenetesen el vagyok havazva sajnos. :s

      Törlés
  7. Szia! Most kezdtem el olvasni Stephen King-től A halálsoron-t és valami kiszúrta a szemem. Egy név. Delacroix. először nem jöttem rá, hogy honnan ismerős, de egyszer csak BUMM! és meg van. :D Csak meg akartam kérdezni, hogy innen tetszett-e meg a név, vagy fogalmad sincs miről beszélek és kitaláltad. Egyébként nagyon tetszik a blogod, fantasztikusan írsz és várom a folytatást. :) ( Válaszod előre is köszönöm! )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Sajnos nem volt még alkalmam Stephen King-től olvasni (de most már ez a regény is felkerült a várólistámra, köszönöm:D). A Delacroix vezetéknevet (ne nevess) gyakori kérdéseken találtam, mikor a google keresőjébe bepötyögtem, hogy francia vezetéknevek, és ez tetszett meg a legjobban. :D Egyébként azt hiszem, Delacroix egy festő volt (remélem, nem mondtam nagy hülyeséget), szóval már akkor sem volt teljesen ismeretlen számomra a név. :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a történet!:) Igyekszem a folytatással!^^

      Törlés
    2. Haha! Nyugi, én a macskám nevét néztem gyakori kérdésekről, valami különlegeset szerettem volna :)
      (Ami végül egy olyan "egye fene, lesz Cirmi!" érzéssel végződött)

      Törlés
    3. Én mindig úgy voltam vele, hogy ha lesz cicám, akkor csak is Aphrodité lehet a neve (aztán kutyusom lett és Maxonnak neveztük el:D).

      Törlés
  8. Mikor lesz 32. rész ? :)

    VálaszTörlés
  9. Oh, a legjobb hazugság, amiben van igazság. Mondhatta volna, hogy tanulnia kell, mert bukásra áll. Ez a lány magának nehezíti meg az életet:)
    Érdekes fordulatot fognak venni hamarosan az események.

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés